Történelembe, mint Áldásba (k)öltözködés
A Teremtés könyve 49. fejezete „Jákob áldása". Józanító ébredés külső történetünk hideg szeleiből. Magam is józanodom, s rácsodálkozom az emberi bensőnk hordozta „Tengerre". S minél örvénylőbb, békétlenebb a külső Történelem, annál valóságosabb annak feledett alapzata.
Tulajdonképpen azért emészti fel a szívet a külső történet aggodalma, mert elveszítjük benső igazodásainkat. Ha van szép a zsidó bölcsességben, az az, hogy bemutatja: a külső történet porából és Isten történetünket nemesítő Szavából vagyunk. S épp a Teremtés könyve az első bevezetés abba, hogy Isten-ről való beszédünk akkor hiteles és értelmes: ha nem válik le a történelemről.
Így érdemes elolvasnunk a Teremtés 48. és 49. fejezetét. Jákob fiainak mondott áldása: történetünk fölé pillantás. Önismeretünk vágyának születése. „Gyűljetek össze, hadd mondjam el, mi történik veletek a messze jövőben!" (Ter 49,1). Ez a „messze jövő" a prófétáknál a messiási korszakra utal. S így kéne nekünk − akik mindig belefeszülünk a külső történelem háborgásába − bennünk futó önmagunkra tekinteni. Jövőnkig látva. Mert bizony, a jövő várásának ez a képessége kopik meg: egyedül önmaga „szentségét" − saját forrásait − elismerő korunkban.
Amit Jákob a fiaknak mond: egy lélektani és önismereti színskála. Az egyén és a történelem szintjén. Történelmünk szintjén. Rúbennel kezdi: elsőszülötte, nyers, magabiztos erő. Ám hibája az akarat, az önkontroll, és a cél-kijelölésének hiánya. A jó dolgokba csak belekezd: ám teljesítésükre nem képes. Simeon és Lévi: „erőszak eszközei a fegyvereik" (Ter 49,5) „Közösségükbe ne menj lelkem, gyülekezetükkel ne egyesülj, dicsőségem" (Ter 49,6). Ők erőszakosak. Hibájuk az erőszakba és dominanciába belefeledkezés. „Mert embert öltek haragjukban, kedvtelésükben bikát bénítottak" (Ter 49,6). Igen; a harag jellemhibájuk. Jákob nem személyüket, de hibájukat átkozza. Miközben feltárja előttük (ahogyan mi is visszatekinthetünk huszadik, tizenkilencedik, tizennyolcadik, és a többi, évszázadunkra.
Júda áldása pozitív. Ő győzedelmes, vezetni tud. Mert mindkettő megvan benne: az akaraterő és a szándékban való kitartás. Nem hibátlan, hajlamos a legsúlyosabb hibákra: de szíve tiszta. Nem véletlen, hogy amit alkot, az a messiási időkbe nyúlik. „Nem távozik Jódából a jogar, sem a kormányzópálca térdei közül." (Ter 49,10) S Jákob folytatja a sort: Zebulon, Issakár, Dán, Naftali, Gád, Ásér. Naftali: szép beszéd, elegancia, művészi szépség, ízlés, tánc. „Naftáli gyors lábú szarvasünő, szép szavakat hallat"(Ter 49,21)
József, Jákob kedvenc fia. Áldása pozitív, gyöngéd áldás. Ő egyesíti magában Ruben és Juda erényeit. Ő a látomás, az álmok embere. Erkölcsi és lelki erő van benne. S valóban, József „törzse" népe karizmáit beszéli el. A zsidóság korának álmodója: egyetemes békéről és igazságról álmodik, a Tórából megvalósulható testvériségről a szakadék szélén járó népek között. S sorsában ott van: a zsidó az egyedül maradó áldozat: mostoha-testvérei között. A Fogságban azonban ellenáll a kísértésnek: megtagadni a hűséget Istenhez.
S még egy tulajdonságra felfigyelek a rabbik kommentárjai között. Józsefnek álmában meghajoltak előtte a csillagok. Azaz: történetünk alakulásáért soha nem kárhoztathatjuk a „csillagzatot", ami alatt járunk. Eséseink oka soha nem a külső körülmény, nem kereshetünk kifogást. Az ember saját lelkének hajósa. S milyen különös, de csöppet sem meglepő: aki nem „áthárít" a kinn-re, az eséllyel néz szembe Istenével. S ebben a találkozásban visszanyeri uralmát a külső történelem fölött.
S így szép végigolvasni Jákob áldás-bevezetését, Manasse és Efraim megáldása előtt (József fiai). Nem véletlen, hogy a zsidó család hagyományos áldásává lett, amikor a szülők gyermekeiket megáldják. Szemnyitás ez a történelemre, és a történelemben való felelősségre. Abból születik, amikor az ember nem a kintre-hárít, de történetéért teljes felelősséget vállal. Teljes Találkozást.
„Az Isten előtt jártak őseim, Ábrahám és Izsák, az Isten, aki pásztorom, mióta csak vagyok mind a mai napig, az angyal, aki megváltóm minden bajban, áldja meg e fiúkat! Nevemről nevezzék őket, meg őseimnek, Ábrahámnak és Izsáknak a nevéről! Szaporodjanak el, legyen sok utódjuk ezen a földön!"
2012-01-05
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése