J. Montanez, A Szeplőtelen fogantatás-Szűz
Szembenézet (In memoriam Bánhegyi Miksa OSB)
31. hét, K. (Róm 12,5-16a; Zs 130; Lk 14,15-24)
A "Valósággá lett szent" című kiállítást néztük meg a National Gallery-ben. Spanyol barokk faszobrok és festmények, döbbenetes realizmussal. Belülről festett üvegszemek, külön kimunkált körmök a szobrokon, a szenvedéstörténet sebeinek realizmusa. Mérhetetlen erőfeszítés, hogy az ábrázolt szentet „jelenbe" hozzák. A tárlatlátogatókra mélyen hat a katolicizmus géniusza. Nem annyira a tanítás nyelve. Hisz a látogatók többsége még csak felekezethez sem tartozik. Az emberi szavak előtti szólít és szögezi le figyelmünket. S ez a vallásos művészet titka: racionális nyelvünkön átlépve, bensőnkben kavar fel. Olyan dolgokat képes elmondani, amire leíró nyelvünk „egyhangneműsége" képtelen.
Így figyelem meg Juan Martínez Montañez Szeplőtelen fogantatás Mária szobrát (1628 k.). A Szűz kéztartása zseniális művészi gondolat. Az imádkozó kezek nem érnek össze. A két tenyér melege között érzékeny tér jön létre. A szobor lelke ez a „lelki tér". Benne mérhetetlen energiák feszülnek és csendesednek el. A Szeplőtelen fogantatás, A Szűz mentessége az eredeti bűntől ‒ a két kéz közötti „tiszta kozmoszban" nyer szavakon túli kifejezést. A gesztus többszólamú, s a kézmozdulat bensőjében ott találjuk a mai evangéliumi sort: „Mikor pedig ezt egyik vendég meghallotta, így szólt hozzá: 'Boldog az, aki Isten országának vendége.'" (Lk 14,15)
E kéztartás által kiformált „kegyelmi tér" a katolicizmus szimbóluma is egyben. Azé a katolicitásé, mely megújulni képes. A Szűz (az egyház) a tisztaságról való üzenetét „önmagán kívül" mondja ki. Saját hagyományából merít, önmaga töredékes, szüntelen megújítandó nyelvéből ‒ és kifelé ad. Üzenetét ‒ a két tenyér között megjelenített új kezdetet ‒ egyszerre fogalmazza meg önmaga, és a világ számára. Igazságai közös igazságok és útmutatások az életről. Annak és abban a térben mondja ki üzenetét, amely kultúrában maga is benne él. Lehetetlen nem észrevennünk a Szűz (keresztény közösség) mozdulatában, hogy Isten országát a világnak nyújtja. Átadja, létrehozza az Országot. S az egyház, ha helyesen értelmezi küldetését, nem más, mint ez a Kézmozdulat. Gesztus a világban. S különös, hogy e tizenhetedik századi szobor, nyelvében távol térben és időben ‒ kristálytiszta, autentikus ikonja a „katolicitásnak". A Szűz szobra képes volt túlmutatni a kereszténység bezárkózásain. S máig megfellebbezhetetlen hangon adja tudtunkra: a kegyelem közösségeinek elsődleges feladata a szekuláris megszentelése. A nagy vacsoráról szóló példabeszéd ezt a fajta katolicitást tárja fel. „Menj ki gyorsan a város útjaira és utcáira, és hozd be ide a szegényeket, a nyomorékokat, a sántákat és a vakokat." (Lk 14,21)
A Szűz kézmozdulata azonban nem magától értetődően tárul fel. A galéria hivatásos fotósa képtelen volt észrevenni a szobor „fókuszpontját". A katalógusban ez hiányérzettel tölt el. Ám egyben tanulság a hagyomány őrzői számára. Körül kell meglévő nyelvünket és tudásunkat „járnunk". S megtalálni azt a pontot, ahonnan belátni: ahogyan érkezik közénk az Isten Országa. S a nyelvi szakadék, ami jelenleg az egyház és a (kül)világ között van, nem győzhető le másként, csakis az új „hermeneutikából", amit a Montañez Szűze kínál. Kívülről, a világban létrehozott kegyelmi térből rátekinteni saját hagyományunkra. Az egyház formája egészen más lesz, s valóban az eljövendő kor egyháza, ha mint eleven szobor, a két kéz közötti térből indul ki, s „formálja" meg önmagát. DNA-nk a világba testesülő Krisztus.
2009-11-03
Karácsonyi ajándékhoz ötletként egy barátom honlapja: www.ikonstudio.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése