2009. november 4., szerda

[homilia] Sej, a mi lobogónkat




Kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus)

Sej, a mi lobogónkat


31. hét, Cs. (Bölcs 4,7-17; Zs 118,1-16; Lk 12,35-40)


Az evangélium a „közélet" pozitív mintáját hordozza. Radonyezsi Szergiusz (1314-1392), az orosz ortodox egyház szentje tanú rá, hogy ez a pozitív program létezik. Szerzetesként lelkiségi és társadalmi programja Oroszország egyik legelismertebb lelki vezetőjévé tette. Troica (Szentháromság) monostora a radonyezsi erdőségben, a nemzeti identitás és vallási megújulás szimbólumává lett. Andrej Rubljov híres Szentháromság ikonja e közösség temploma számára készült. Szergiusz képes volt meghívni a Háromság életét, mint életadó mintát szemlélni kora széthúzó hatalmasságait. A mongol megszállás után. Missziós tevékenysége keretében hetvenöt monostort alapított szerte az országban. (Az ortodox misszió a helyi szerzetességre épült: lelki gócpontokat létrehozni és onnan „átalakítani" a helyi közösség mentalitását.) Nemcsak az ő, de árpádházi Imre hercegünk "programja" kapcsán is szeretnék írni.

Lukács sorai azt a pozitív kapcsolatot mutatják be, mely vezetők és vezetettek között lehetséges. Olyan életadó minta ez, mely egyedül képes felülírni az életünket tönkretevő, háborús politikai píárt. „Legyen derekatok felövezve, és lámpásotok meggyújtva" (Lk 12,35) Igenis lehetséges, hogy egy közösség a jóra nyitottan „érzékenyítse" cselekvését. A pozitív evangéliumi minta a vezetők és vezetettek között ‒ megteremti az identitás terét. Hisz, mint Charles Taylor írja az Én forrásai c. könyvében, az önazonosság (személyes, nemzeti) mindig a jóhoz való viszony; a jóra való irányulás. Ez teremti meg a vezetettekben lévő bizalmat. S ez a bizalom az alapja annak, hogy a hatalomnak pozitív kontrollja van. „Ti pedig legyetek hasonlók az olyan emberekhez, akik várják, mikor tér vissza uruk a menyegzőről, hogy amikor megérkezik és zörget, azonnal ajtót nyithassanak neki" (Lk 12,35-37) Ez hiányzik (köz)életünkből nagyon. Amikor a hatalom kontrollja a remény; a pozitív jövő elvárása. Az evangélium bezárja a bizalom ívét. Az „úr" pozitív, növelő hozzáállását tárja fel övéihez. „Boldogok azok a szolgák, akiket az úr megérkezésekor virrasztva talál. bizony, mondom néktek, hogy felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, odamegy, és felszolgál nekik. És ha a második vagy ha a harmadik őrváltáskor érkezik is meg, és úgy találja őket: boldogok azok a szolgák!" (Lk 12,37)

A mai Magyarországon a jó nem kontrollja többé a politikának. Mára a politikai paletta minden pártja prostituált módon kiszolgálja a szavazatnyerő technológiákat. Figyeld meg a pártkommunikációkat: kivétel nélkül a félelemkeltésre épülnek. Pontosan alkalmazzák a Háromság ökonómiájával szögesen ellentétes befolyásolási technikákat. Félelmet kell kelteni az állampolgárban, melyhez a legrövidebb út az ellenségkép. Aki fél, az ösztönösen a „megváltást"/kiutat határozottan kimondó hangra szavaz majd. S azt is érdemes megfigyelni, évtizede képtelenek az elitek pozitív programot alkotni. Mert a valódi pozitivitás egyrészt összefogást kívánna; az „emberek" valódi bevonását a saját életük feletti döntésekbe. A pozitív, evangéliumi ökonómiától azért is tartózkodnak a „tanácsadó elitek", mert a nemzeti integrációt valóban szem előtt tartó pozitivitás ‒ kiselejtezné a jelenlegi dekonstrukció haszonélvezőit. S nincs mit szépíteni, amit ma parlamentáris demokráciának neveznek, a gyűlölet kamatszedőinek uralmát jelenti. Egy mentalitás diktatúráját, amiből képtelenség máshogy kilépni, mint a beszédmód paradigmaváltásával. „Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura: melyik órában jön a tolvaj, nem hagyná, hogy betörjön a házába." (Lk 12,39) Hiszem, szükség van az evangélium, mint független szöveg megnyitására. Hogy „úr és szolga" viszonya átalakuljon. S addig is szomorúan hallgatom a reménytelenség verőlegényeit ‒ narancs, kék, piros, vagy épp zöld szóvivői pulpitusok mögül. Feltűnnek-e a másikban megmerítkezni tudó arcok?


2009-11-04


Nincsenek megjegyzések: