Vajda Lajos, Templomtorony kikötőmotívumokkal
B-év, 33. hét, K. (2Mak 6,18-31; Zs 3; Lk 19,1-10)
Zakeus története, bármily meglepő, a modern ember drámája. Szimbolikus értelme: a küzdelem, hogy "kilássunk" korunkból. Zakeus a történetben Isten Fiát, az "arra haladó Jézust" szerette volna látni. "Szerette volna látni, hogy ki az a Jézus" (Lk 19,3) Személyes történet ez Zakeusról: ahogyan fára mászik, mert kistermetű, majd Jézus észreveszi, és épp nála száll meg, a "fővámszedőnél". Dacára annak, hogy a közvélemény elítéli a helyzetben mindkettőjüket. "Akik ezt látták, zúgolódtak, és így szóltak: 'Bűnös embernél szállt meg.'" (Lk 9,7) A szinte anekdotaszerű, "magántörténetnek" azonban egyetemes jelentősége van. Zakeus megküzd azért, hogy megszülessen benne a valós kép Vendégéről. A vendégül látásban, sok apró esemény és beszélgetések szőttesében szert tesz a nyelvre, hogy kifejezze a találkozás jelentőségét. Megtanulja ábrázolni Krisztust. S ami a legfontosabb, ábrázolni tudja "saját sztoriját". Múltját, jelenét, és jövőjét - vendége képmása előtt megállva.
A történetet olvasva, nem nagyon gondolunk rá, hogy Zakeus "átalakulásában" tükröződik vendége szenvedéstörténete. Hisz ezen az estén képessé vált kimondani saját szenvedését; az évek óta belül gyülemlő saját passiót. Képes összegezni a szenvedés-történeteket, melyeknek aktív vagy passzív alanya volt. "Zakeus pedig előállt, és ezt mondta az Úrnak: 'Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit kizsaroltam, visszaadom neki a négyszeresét.'" (Lk19,8) Zakeus megsejti (Jézus rejtett szenvedéstörténete előtt állva), hogy saját története, és kapcsolata másokkal gyógyítandó történet. "Mindig sebeken át érkezünk a mába."
A Kereszt jelentősége épp ez a megpillantott múlt. Képes visszatükrözni a személyes élet "elhallgatásait". Zakeus találkozása lélektani szempontból ezért jelentős. Átéli azt az új kezdetet, amely a pszichoanalízisben a "meghallgatott múlt" tapasztalata. "'Én', a szenvedő lény, mert újra képes vagyok vágyni/gondolkodni, szeretni/szeretve lenni - képes vagyok saját szenvedésem ábrázolni magamnak, és ez a kifejezés az én feltámadásom." (Julia Kristeva, This Incredible Need to Believe) Zakeus, épp úgy, mint a modern ember, a benső történet megjelenítésének képességével - ténylegesen új irányba képes indulni. Abba a történetbe, melyben boldogabb, azaz teljesebb; mert valódibb története. Ráadásul nyelvének hitelesítője, hogy miközben képes "megrajzolni" világát, ezt a szolidaritás új érzékenységében teszi. Élőben tükrözi azt a másik jelenlétére és hiányára érzékeny, hamarosan halálra kínzott Fiút, aki előtte áll. "Jézus így felelt neki. 'Ma lett üdvössége ennek a háznak: mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse, ami elveszett.'" (Lk 18,9)
Az új barbárok között fontos történet ez. Zakeus "mikrotörténete" ellenpont a kultúra által terjesztett benső nyelvtelenségre. Az újbarbárság propagandafilmjei és képei kitöltik életünket. Ha nem mi szervezzük meg, akkor majd e domináns, új nyelv teszi velünk. Az a kulturális barbárság, mely még a képességet is elveszítette, hogy szenvedjen, terjeszt fájdalmat és halált körülöttünk és bennünk. Az emberi benső kifejezésének halálát. Számomra e némaság legyőzésének története Zakeus és a "Kereszt" (a szenvedés, a szolidaritás, és az emberi benső nyelvét ajándékozó Jézus) találkozása. S így olvasom, elrémülve a honi, baltával egymásnak első "szenvedéstörténeteket". Mert nincs kétségem. A magyar társadalom mind szélesebb rétegein eluralkodik az újbarbár nyelv, mely képtelen szemlélni és kimondani, valóságában, önnön történetét. "Zokog a magyar, csak könnye nincsen" (Jantyik Zsolt). Igen, zokog, mert nyelve nincsen a szenvedésre és a szolidaritásra. A kérdés marad, ki adja át, éli e nép elé az elveszett és elárult nyelvet. Nagy László szavaival: "Ki viszi át a Szerelmet?" Ki viszi át az új kezdetek, a Feltámadás nyelvét?
2009-11-17
Ki viszi át a Szerelmet?
Létem ha végleg lemerűlt
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantú mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerűlt
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
S ki a Szerelmet a túlsó partra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése