Pedro de Mena (1628-1688),
Krisztus mint a fájdalmak férfia
(Ecce Homo), 1673
Elmélkedés a lelki térről (európai ősz)
B-év, 34. hét, V. Krisztus Király (Főünnep)(Dán 7,13-14; Zs 92; Jel 1,5-8; Jn 18,33b-37)
A katolicizmus hallatlan hozzájárulása az európai kultúrához a "lelki tér" létrehozása volt. Egyetlen más vallás nem produkálta a szenvedés "intimitását". A személy szenvedése az Istenember szenvedésébe írhatóvá vált: kimondhatóvá. Az erőszak és az agresszió - szublimálhatóvá lett. Amennyiben belépünk a passiónak abba a terébe, melyben a kereszten szenvedő Jézussal azonosulhatunk. Európai humanista kultúránk, maradványaiban is, máig e személyes térben gyökerezik. Ahol destruktív passióink, indulataink zenévé, irodalommá, írássá válhatnak. Kimondhatóvá a másik Jelenlétében. S azt is meg kell látnunk, hogy a "kimondásnak" ez a közege a szeretet. A megérteni, meghallgatni akarás; mely Feltámadni- akarásunk.
Az emberségünket teremtő reflexiónak ez a tere mindennél értékesebb. A Föld élhető klímáját életben tartó Golf-áramlással; Földünk légkörével egyenértékű esemény. Emberségünknek (és az elővételezett "Feltámadásoknak") ez a gyönyörű tere van ma végveszélyben. S nem véletlen, hogy az emberi benső, és bolygónk biológiai egyensúlyát egyszerre találjuk szenvedéstörténetben; a Kereszten. Ami ellensúlyozni tudná e passiót, nem más, mint átélt, teljes emberi jelenlétünk. Ahogyan férfi nő fölé hajol, asztalhoz ülünk, egymásra gondolunk, aggódunk. Ahogyan vágyjuk, hogy osztozzunk a "benső térben". Létünk hajlék-szövete ez.
Így olvasom, mintegy hangot adni e hajlék-vágyunknak Otsuyü haikuját. "Mélyül az ősz;/ a madárijesztőket beborítják/ A hullott levelek." Egy ilyen törékeny vers is, mint ez képes visszahozni az élet értelmét. Képes felidézni életünk elemi, legtisztább örömeit. Már sok levél lehullt. A fák kezdik megmutatni meztelen ágaikat. A madárijesztők magányosan állnak az elhagyatott telkeken. A késő őszi szél leveleket hordoz köröttük. Néhány megtapad a madárijesztőn, és viselik az őszi köntöst. Egyetlen szót kimondunk, és a világ már nem az, mint előtte volt.
Krisztus királysága, ebben az európai őszben, madárijesztőnél észrevétlenebb. (Mára már nemcsak angyalok, de madárijesztők sincsenek. A globalizáció és a piac mindenhatósága idején, a két minőség egyszerre tűnik el?) Pilátus kulcspillanat. Jézus kihallgatásában küzd, sikertelenül, hogy belépjen "a megváltás terébe." Valami miatt képtelen visszatükrözni a születő európai kultúra "lelki terét". Hamarosan táblára íratja, a lebicsakló fej fölé, hogy "Iesus Nazarenus Rex Iudeorum". A názáreti Jézus a zsidók királya; három nyelven. De történetét képtelen az előtte álló élő ember történetébe írni. Hogy ez a tér elhordozza őt, és kultúráját. "Jézus erre így felelt: 'Az én országom nem e világból való: ha ebből a világból való volna az én országom, az én szolgáim harcolnának, hogy ne szolgáltassanak ki. (.)De az én országom nem innen való. Én azért születtem, és azért jöttem a világba, hogy bizonyságot tegyek az igazságról: mindenki, aki az igazságból való, hallgat az én szavamra'." (jn 18,36-38.) Pedig gyönyörű ez a felkínált lelki tér. Mely szó szerint a kultúra tere. Gyönyörű és fontos. Benne látod meg, jelen időben azok történetét, akiknek nincs meghallgatásuk. Személyeket. Is. És a tágabb értelemben vett passiótörténeteket. Így éhségtől üvöltő jegesmedvék hangját, olvadó, leváló jégtáblákon. Lassuló tengeráramlások figyelmeztetését; a pusztított esőerdők utolsó lélegzetvételét.
Krisztus királysága és uralma így, életre reflektálni tudásunk uralma vagy elvesztése.
2009-11-21
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése