Szőlő
Egy kép a szülőföldről
B-év, Húsvét 5. hét, V. (ApCsel 9,26-31; Zs 21,26-32; 1Jn 3,18-24; Jn 15,1-8)
Visszatérő képek életemben: az őszi szüretek nagyapáim szőlőjében. Ezekre az alkalmakra összejött az egész család, szinte a tágabb rokonság. Hajnali indulás. Reggel a nap ereje még gyenge. Vidámság, várakozás, ünnep volt, és intenzív munka. Puttonyban hordtuk ki a szőlőt, nagy dézsákba; emlékszem, a hazaútra is, micsoda boldog megelégedés volt a visszaút, a szekereken. S az izgatott munka folytatódott, a préselés. Régi emlékek, jó felidézni őket. S mindezt a Szentírás mai olvasása kapcsán. "Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves." Sohasem értettem igazán, de gyerekként megfigyeltem nagyapám boldogságát. Szenvedélyesen kötődött szőlőjéhez; s szerette borát. Ma, szétszórt rokonságok, és megváltozott életformák függönyén át értem meg - a szőlőskert valódi titkát. A kertet mindvégig megjelölte az emberi ünnep, az összegyűlés alkalmai. Nagyapám szőlőszeretetét ez táplálta; találkozás, a család öröme, a beszélgetések, az ünnepek - amin persze ott csörgedezett a vidámító bor.
A szőlő lassan nő. A biblia földjén három évbe tellett, míg az új tőkéről szüretelni lehetett. A növény folyamatos gondozást és metszést igényel. A szőlő érzékeny: a legkisebb kár képes évek munkáját tönkretenni. Szüntelen és élő a kapcsolat szőlő és ember között. Nem véletlen, hogy Isten és népe kapcsolatának egyik alapképe a Bibliában: gondoskodó szeretetét fejezi ki (Jer 2,21; Iz 5). S most ez a szeretet kerül kimondásra; "Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen." Ez a szeretet aktív és intenzív. Jézus és tanítványai között ennek a szeretetnek története van. "Tisztogat": van, amit eltávolít rólunk. Barátsága, ha kell, elevenünkbe metsz, fáj; de az új élet, új növekedés lehetőségével kárpótol. Termővé válhatunk. Személyként, családként, közösségként. Kultúraként. "Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek."
Lehet termést hozni; lehet a "szőlőkert kultúrájában" élni betegesen zaklatott világunkban is. Természetesen, óriási munka és erőfeszítés az emberséget ápolni. Amit régen "készen kaptunk", családi szálak, a világ viszonylagos nyugodtsága, az emberekben az első ösztönös reakcióként a bizalom, nincs többé. A tét mégis az, tudunk-e "szőlőt telepíteni". Tudunk-e kapcsolatba lépni azzal az evangéliumi hagyománnyal, amit csakis a személyesség képeiben tudunk elmondani, "visszaemlékezve". Tudjuk-e stabilizálni, s megfordítani a szétszóratást, amit egy kultúráját levetkőző, "szőlőtlen világ" kényszerít ránk? Ám amely "gazdátlan" világ épp a szeretet kultúrájából való kilépésünkből, belőlünk, született és születik? "Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég." A judo-keresztény emlékezet tétje ez. Be tudunk-e lépni abba a közösségbe, "népbe", az Istennel való szolidaritásnak abba "tisztogató" - "növelő" életébe, mely körünkben is valódi kultúrát teremt? A Mester és a tanítványok közötti szolidaritás a termékenységnek ezt világát tárja fel. A tanítvány oly mélyen egy lehet Istennel és Krisztussal, hogy kérései megválaszoltatnak. Ez a tétje, hogy a műveltség alapszövegeivel tudunk-e élő viszonyba lépni, s első helyen is a Szentírással, mely szó szerint kulturális emlékezet. "Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek." Persze, a kérdés, mit és kiknek kérünk; túllépve nárcizmusunkon. Gondolunk e szülőföldünkre, a "szőlőskertek" helyére úgy, hogy az Utolsó Ítélet mindig a jelen; a minőség, amin munkálkodunk.
2009-05-10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése