XVI. Benedek látogatása a Szentföldön, az Apostolok Cselekedetei
egyik helyszínén
Szabadon lélegzik
B-év, húsvét 6. hét (ApCsel 10,25-26.34-35.44-48; Zs 97; 1Jn 4,7-10; Jn 15,9-17)
E hetek olvasmányai az egyház születésébe engednek bepillantást. Az Apostolok Cselekedetei fontos dokumentumok. Egyben olyan kulturális szövegek, melyeket mai "kultúránknak" is érdemes újraolvasnia. Ugyanis azt az élményt dokumentálják, amit Buberrel "történő történelemnek" nevezhetünk. Az Apostolok Cselekedetei az európai keresztény civilizáció hajszálgyökerei. Egy olyan történelmi változást őriznek, mely minden korszaknak legmélyebb vágya. Az élettelen kényszerekbe zárultságból, a "zárvány-létből" való kilépés ideje ez. Amikor új kezdetet vesz a világ. S gondolkodni, tervezni kezd. A zsoltáros szavai kimondják a történelemi testnek ezt a legmélyebb, mondhatni "Freudi vágyát": "Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodálatos dolgokat cselekedett. Győzelmet szerzett jobbja, az ő szentséges karja. Megismertette szabadítását az Úr, megmutatta igazságosságát a nemzetek előtt." S valóban, legyen végre elnehezedő történelmünk áttetsző; hisz lázálmaiból van ébredés. A nagy vallási és kulturális megújulások idején, különös módon, értelem és "test" között helyreáll az egyensúly. A kegyelem hiteles pillanataiban az ember pironkodva éli át: Isten a béke és teremtés élvezetét írja a világba. Igen: a testet és lelket egyként feszítő örömöt. "A föld minden határa látta Istenünk szabadítását. Ujjongjatok Istennek, minden földek, énekeljetek, örvendjetek, zengjetek!" Gyomrot, zsigereket, mosolyt, testet-lelket átremegtető öröm, jouissance, amikor a történelem megújul. "Zengjetek az Úrnak lanttal, lanttal és a zsoltár szavával; Trombitával és kürtszóval, ujjongjatok az Úr, a király előtt! Zúgjon a tenger s ami betölti azt, a földkerekség és lakói. Tapsoljanak a folyóvizek, és a hegyek is mind ujjongjanak az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet." (Zs 97)
A Feltámadás tapasztalatában élő egyház világa ez. A terjedő judeo-kereszténység átéli, milyen az, amikor az addig tehetetlennek hitt történelem kinyílik az Eukarisztiában. Nem véletlen, hogy a keresztény "kenyértörések" ellepik Európa és Kisázsia térképét. Az egész Mediterráneum beterül a Test, a feltámadott Test örömével. Megfellebbezhetetlen történelmi lecke ez mai, úgymond késő-freudi, elfojtásokkal küzdő világunknak és kereszténységünknek. Az Eukarisztia testi-lelki öröme egy egész kultúra számára tudott hiteles "szkrínné", válni. Isten és ember testi-lelki örömébe, élvezetébe tudta írni a kultúra legmélyebb, legféltettebb vágyait és sebeit. Ha van "istenérv", hogy létezik egy különös minőség, a határainkat felülíró kegyelem, akkor az ősegyház tapasztalata az. Egy zsidó ember számára (de bármelyik vallási csoport tagja esetében) elképzelhetetlen a "csoporthatárok" ilyen mértékű ledőlése, és átjárhatóvá tétele. Az abjekt, az undor és félelem reakciója legmélyebben kódolt kulturális ösztönünk. Identitásunkat határkijelölésekkel védjük, félelemmel reagálunk a másik ismeretlen identitására; összezárunk, alappal, alap nélkül. "Primitív", liberális és pluralista világunk sem tudta felülírni ezeket az archaikus elhatárolódásokat. Ezért megmagyarázhatatlan Péter élménye. Az a bizonyos titokzatos minőség, a kegyelem felülírja ezeket a határokat; az abjekció-bizalmatlanság felfüggeszttetik. Nos, a történelemnek ez az áttetszővé válása, számomra, istenérv, ha úgy tetszik. "És történt, hogy amikor Péter belépett, Kornéliusz elébe jött, és a lábaihoz borulva hódolt neki. Péter azonban fölemelte őt és így szólt: ,,Kelj föl, én magam is ember vagyok!'' Akkor Péter beszélni kezdett: ,,Valóban azt tapasztalom, hogy Isten nem személyválogató, ellenkezőleg, kedves előtte bármelyik nép fia, aki féli őt és igazságot cselekszik."
Valóban, történő a történelem. Erre vágyik korszakunk is. Az élményre, hogy nem kényszerek vezetik (köz)életünket. Hanem szabadabban lélegezhetjük a mát, mint hiteles, tartalmas jövőnket. Ez az Apostolok Cselekedetének alapélménye. Hogy nincs kész forgatókönyv, a keresztények nem kész színpadokra lépnek fel, kész megoldásokkal, és forgatókönyvekkel. Hanem azt élik át, közös ünnepben, hogy történelmük vezettetik, védetik; együtt formálják azt a történelem szintén szabadon lélegző Istenével. "Miközben Péter ezeket a szavakat mondta, a Szentlélek leszállt mindazokra, akik az igét hallgatták." Nos, ez az az élmény - benső tudás és áldozathozatal a nyitottságra -, mely kivezet görcsös Laokon-birkózásokból; az infulák alatti félelmek, vagy épp mikrofonerdők mögött nagyra nőtt gyanúk/undorok világából. Mert ezt a péteri élményt kell saját abjekcióink-gyanúink világára transzponálnunk. "A körülmetéltségből származó hívek, akik Péterrel jöttek oda, elcsodálkoztak, hogy a Szentlélek kegyelme a pogányokra is kiáradt. Hallották ugyanis őket nyelveken beszélni és magasztalni Istent. Ekkor Péter azt mondta: ,,Vajon megtagadhatjuk-e a keresztség vizét azoktól, akik a Szentlelket éppúgy elnyerték, mint mi?'' Elrendelte tehát, hogy kereszteljék meg őket Jézus Krisztus nevében. Ekkor megkérték őt, hogy maradjon náluk néhány napig."
2009-05-17
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése