[homilia] Történelmi szvit

Szántó István, Lufifújó kislány

Történelmi szvit

Urunk mennybemenetele (ApCsel 1,1-11; Zs 46; Ef 1,17-23; Mk 16,15-20)

Bach 5. G-dúr Francia szvitjét hallgatom. A 3. Sarabande tételnél felfigyelek a dallam váratlan "elcsöndesedésére". Érdekes e zenei forma története. Eredetileg arab hatás alatt létrejött spanyol tánc, mely az újvilágban, mexikói hatásra is, továbbformálódott. Mexikói eredetét sem zárják ki. A 16. századi spanyol udvarban erkölcstelennek ítélték a két-soros páros táncot, s betiltották. A francia udvarban vált lassú, vonulásos tánccá. Máig érezni kifinomult kompozíciója mögött az eredeti, tüzes, hangszeres zenét. Bach szvitjének további tételei szintén egy-egy nép történetének lenyomata; a dél franciaországi paraszttáncoktól a német udvarok táncaiig. E szvit, történelmi lüktetése miatt "evangéliumi imperatívuszunk". A bennük őrzött táncok, mert a tánc alaptermészete a szabadság és kötés dialektikája - az evangéliumban feltáruló szabadságunkkal szembesít.

A Sarabande tételében megáll, de legalábbis meglassul az idő. A megszokott életritmusból kiesve, önkéntelenül észrevesszük környezetünket, ami eddig mozdulatlannak látszott. Hisz abba beleolvadva, vele együtt haladtunk. A Mennybemenetel hasonló ritmusváltás. Felmérhetővé válik az a "közeg", amiben mozgunk. Bach szvitjét azért választottam, mert kiválóan szemlélteti a kegyelem-szabadság összjátékát. Tájékozódást ad, mi és hogyan történik körülöttünk és bennünk. "A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig." (ApCsel 1,7) A szabadság Lelke nyitja bennünk a legmélyebb belátást, világban való szabadságunk felmérésére. A sajátos, keresztény hozzájárulást - a Lélek szabadságát - segít megfogalmazunk. Így szembesülünk történelmi szvitünkben a szabadság történetével. Hogyan alakult ez a legfőbb európai értékünk? Nos, hiba lenne titkolni a "kimerülését" világunkban. Julia Kristeva fogalmazza meg: úgy tűnik, a szabadság mára egyre inkább egy külső okhoz, a termelés logikájához, a tudományokhoz, vagy a gazdasági elvárásokhoz való alkalmazkodás képességét jelenti. A profittermelés logikájához, mint legfőbb okhoz "mozgósítjuk" képességeinket és energiáinkat. Az emberiség számára fontos állomás volt a szabadság eme "eszközszerű" használata. Azonban, hívja fel a figyelmet Benső lázadás c. könyvében, másfajta szabadság is létezik. Ez a szókratészi kérdezés világa. A kanti újra-kezdés szabadsága, amikor a szabadság a személyes újrakezdés képességét jelenti; a szabad kezdeményezést "benső terünk" megőrzése és növelése érdekében. Az egyedi védelme ez a beolvasztó "abszolút és totalizáló okokkal" szemben. Ma az a fő kérdés, hogy az első fajta szabadság, mely, mint Kronosz, felfalni látszik fiait, hogyan ellensúlyozható?

*

Most az európai parlamenti választások idején ez a mi magyar szvitünk kérdése is. A "szélsőjobbal" való riogatás világa az instrumentális (kiszolgáló) ész egyoldalú ítélete; félelem önnön hatalomvesztésétől. Vigyázni kell azonban, nehogy e cenzoráló és önérdekeit védő "gazdasági felettes én" szempontjából ítéljünk. Látni kell, ostobaság titkolni, hogy a társadalom jelentős része lázadásban van; s önkiégésben él. Formátlan és veszélyes erők formájában (mert lázadása talajtalan és önmagán kívül, "a kulturális szuperegótól" nem számíthat támogatásra) tényleges lehetőség, hogy e "robbanás" a "szélső jobb" irányába tolódik. Ez azonban, s ezt szeretném aláhúzni, nem politikai kategória. Most a szabadság rabszolgáiként lázadunk; a szabadság egyoldalúsága ellen. Megbélyegezni és démonizálni e lázadást "fasisztaként" vagy "nyilasként" hiba; óriási hiba. Ez a "drájv-robbanás" lélektani tény a magyar társadalomban; nem történelmi példákhoz nyúl, hanem belső krízis. Kétértelmű pillanat. Ha nem sikerül a szabadság értelmes alternatíváját ajánlani nyelvként, akkor ezek az indulatok, hatalomra jutva, épp oly elnyomóak és korlátozóak lehetnek, mint ami ellen felléptek. A jelenlegi politikai píár (mert maga is az instrumentális szabadságból született) képtelen felfogni, hogy a "szélsőjobb lázadását" elsősorban megválaszolni kell. Belefeküdni sebeibe. Mégpedig pozitív tartalommal; a szabadság alternatíváját kínálva. A lecsúszottaknak jobb életet, s elsősorban nagyobb méltóságot kell adni. Ez az a pillanat, amikor a szabadság harmadik formáját, a Lélek szabadságát kell tudni kimondani és felkínálni. Ez a keresztény szabadság tud bocsánatot kérni az okozott történelmi sebekért. Szembe tud nézni azzal a gazdasági nárcizmussal, mely szegénységi örvénybe taszított és hagyott régiókat; társadalmi csoportokat. Meggyőződésem, létezik egy új integráció a Lélekben. Mely a nem a megmaradt törzsi ösztönöket provokálja, immár rezervátumbeli szétesésükben. Hanem ami képes gyógyítani és új egységbe fogni a nemzet kulturális és szociológiai mélyemlékezetét. A szabadság zsákutcáit, a kritikátlan alkalmazkodást és az önlebontó kérdezést tudni kell az integráció és szolidaritás új élményével gazdagítani. Nos, ez a judeo-keresztény szabadság nemzeti testbe való inkulturációjának tétje. Csakis a szabadságok szolidaritásának világa létezik. Alámerülni egy új közösségi szolidaritásba; minden más elbukás. Így olvasom a sort: "Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül; aki pedig nem hisz, elkárhozik."

2009-05-23

---