Naplórészlet óriásplakátok helyére

Czigány Dezső Leányarckép (Merengő), 1903

Naplórészlet óriásplakátok helyére

B-év, húsvét 4. hét, Sze. (ApCsel 12,24 - 13,5a; Zs 66; Jn 12,44-50)

Márai Sándor Egy polgár vallomásait olvasom. Megérint az a béke, amelyben gyermekkora képeit előhozza szülővárosáról, Kassáról. Házuknak részleteit, szobák berendezését, az udvar egykori lakóit felidézni csakis csendben lehet. A gyermek közvetlen környezetének észleléseiből persze, folyamatosan tágul a kör. Az író békéje, mert az emlékezés közegében jár, mindvégig megmarad. Az az érzésünk, hogy e különös médiumban, az időben visszamenve talán megakadályozható minden későbbi törés; ország égések, s világháborúk. Márai hangjában ott a nyugtalanító felismerés, hogy talán minden alakulhatott volna másként. A kassai utcák, a házukban lévő bankba látogatók pillanatfelvételei, feljegyzett látogatások, rokonok, városi életképek fontos részletek. Mintha minden felidézett eseményt megjelölne a "történhetett volna másként." Ugyanazon utcák, ugyanazon napsütések, bejárt termek és beutazott tájak mentén alakulhatott volna másként történetünk. Történelmi hanyatt esések, háborúba belépés, kormány és rendszerváltások; megtört szerelmek, kihűlt barátságok - minden. Márai emlékezete felnyitja azt a teret, melyben jelenünk fogan. Máig. A történelmünk szövetébe való eme visszatérés érteti meg velünk: ami most történik körülöttünk, mint "történelmi döntések", esztelen, üres hadonászás. Jelen politikai és gazdasági elitünk - ha nem képes a történelem e szöveteibe hatolni Máraival - tagadója a gyógyítható múltnak. Gyökértelen; s ennek a gyökértelenségnek a diktatúrája hull ránk. Nincs, nincs mentség: a múlt változásvágyának meghallgatása nélkül, amit ma pártoknak és demokráciának nevezünk öncsalás. Nemzeti nosztalgiák, s elegáns nihilisták vonulása; egy újabb kiégés, egy újabb Márai napló felé.

Kiáltó kontraszt az író hangján átütő evangélium; a múlt érintésének vágya. Jézus Krisztus, természetesen más fajta naplót ír; ám természete ugyanaz. Márai az elmúlt, mint most elmúló történelem iránti figyelmessége e hangnemből táplálkozik. "Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. Ha pedig valaki hallja az én igéimet, de nem tartja meg, azt nem ítélem el. Mert nem azért jöttem, hogy a világot elítéljem, hanem hogy megmentsem a világot." Nos, ez az az irgalom, amit uraink eltanulhatnának, ha tudnák olvasni népük megnyitott történetét. "Kegyelem", ha úgy tetszik. A politikai píár kiagyalói - Political Capitaltól Vision Consulting-ig ki tudja, hány neve van a névtelen felelőtlenségnek - és megrendelői; nincs mit szépíteni rajta, kívül állnak az evangéliumi történeten. Képtelenek szolidaritásba lépni az önnön arcéleik mögött sorjázó arcokkal; a megelőző generációk történetével. Képtelenek az irgalomra egymással szemben is; népük iránt is. Épp ezért képtelenek megváltoztatni történelmünk folytatódó kisiklásait. Mert túl sok az elmulasztott kegyelmi pillanat.

Nem csatákra, hanem a jövőre kéne készülnünk; egymás gazdagítható jelenére. Csak remélni tudom, hogy ezek az urak egyszercsak nem lesznek ott, ahol igazából nem is tudtak soha valódi emberi súllyal jelen lenni - történetemben. Épp a középszerűségnek ez a diktatúrája győz meg, hogy valóság az evangélium; s felelősségük, és felelősségünk valós. Ezért hiszek az elkezdetlen naplók, a múlt életét és reményeit helyettünk is dokumentáló, és szerető Isten létezésében. "Van, aki megítélje azt, aki megvet engem, és nem fogadja el igéimet: az ige, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon." S elfogadom ítéletét, mely valójában nem más, mint jelen életünk minőségébe írt ítéletünk. Mely ítélet - nemzeti tehetetlenség - azonban újjáteremtő ítélet is. Ezért várom kíváncsian, felnyílik-e végre, s milyen irányba, Márai által megfigyelt történetünk. "Üzem kettő dolgozott a házban. Nappal az emeleten foglakoztatta az ügyfeleket a bank, éjjel a földszinten kasszírnővel, malacbandával fosztogatta a nyárspolgárokat egy kávéháznak nevezett lebuj. A polgári ház ezt a földszinti üzemet természetesnek találta és eltűrte. Lakói az erkölcsi ítéletben oly finnyás ítéletű családok egyáltalán nem háborodtak fel azon, hogy éjjel, mikor az erény horkol, akkor a ház egyik földszinti helyiségében kánkánt táncolnak. A kávéház oly keveset törődött a kávézó és újságot olvasó nappali vendégekkel, hogy napközben ki sem nyitott."

2009-05-05

---

check out the rest of the Windows LiveT. More than mail-Windows LiveT goes way beyond your inbox. More than messages