Hiszek az intuícióban. Tegnap késődélután feltettem Cseh Tamás dalait. A lemez nem enged el, kéri, az utolsó dalig maradjak. Még kérem egy papbarátom, imádkozzon érte; s ha még mód van rá, látogassa meg. Tudom, sokat jelentene neki. Ma reggeltől mindannyian tudjuk a hírt.
Hatvanhetedik életévében elhunyt. Isten nyugosztalja. Barátaimtól érkeznek megrendült levelek. Hiányt és vesztést éreznek.
Hiányt és vesztést érzünk. Ha volt erőszakmentes beszédmód, évtizedeken át, ő volt az a hang.
Szüntelen Exodusban élt, a reményre hangoltan. Emlékezni kívánt, dalaiban megőrizni. Születtem Magyországon című dalát nézem. Valahol, még egy idei márciusi bejegyzésben itt blogon belül is megvan. Arca, az idővel semmit nem változott. Ugyanazok az ezernyi tisztasággal moccanó arcizmok. Száj szögletében, szemöldökön, homlokon, arcban, szájszegletben; "hiperaktív", érzékeny arc, rezdül mint a lovak, kutyák - moccanása. Emberségünkre hangoltan. Ez az arc, miként dalai, a legvédtelenebbek. Teljesen feltárulnak. Ki is váltják a reakciót: bántani vagy viszontszeretni. Teljes erőből. Ettől ennek az országnak az "ikonja" ez az arc. Ne ölj! Viszontszeress. Ez életművének üzenete. Isten áldjon, Tamás. És köszönöm, köszönjük az egyetlen hiteles, élő portrét a hazáról, önmagunkról, amit nekünk hagytál.
A bejegyzés címére kattintva olvashatod utolsó interjúját.
2009.08.08.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése