Nagy István, Kislányportré
Meztelen ember
B-év, 22. hét, Szo. (Kol 1,21-23; Zs 53; Lk 6,1-5)
Még maradok Cseh Tamásnál. Viszonyunk dalaival, ha esélyt adunk a találkozásnak, csak most kezdődik igazán. Hangulatai mögé néznünk. Vele kapcsolatban mindig egy feloldhatatlan ellentmondást érzek. Egy pozitív, játszani tudó személy; szinte csaknem mindig szomorú dalokkal. Szomorú abban az értelemben, hogy dalai a népdalok "bánatának" meghosszabbítása. A fenti paradoxon két erőterének találkozása a tisztaság. De milyen mély tó, a (közel)múltnak milyen mélységes kútja felett feszül utolsó vallomása; hogyan békítette meg ő a fenti enigmát? Álljon ez a "levélrészlet", önálló bekezdésként. A tegnapi naplórészletre kapom. Barátsággal. "Nem rettegek. Inkább kíváncsi vagyok, hogyan fog történni. Napról napra gyöngülök. Lehet, hogy így fokozatosan. De nekem megengedte a Jóisten, hogy elrendezzem, amit kell. Néha úgy érzem, hogy beszélek hozzá Ő meg alszik. De nem. Hálás vagyok neki. Hálás, mert hagyott énekelni. Ha úgy látta volna, hogy rossz ember vagyok a dalokat sem adta volna nekem. Ez megnyugtat. Ezért nem is félek." (Cseh Tamás, 2009. május)
Nos, a fenti tisztaság izzik az életmű egészében. Derű? Hála? Mindenképpen pozitív izzás. Arccal a napnak. Nem tehet róla, hogy a szerzőtárs Bereményivel csupa nehéz kérdésekkel kelnek és nyugszanak. Miért képtelen megújulni az ország? Mitől a reményfogyatkozás? Nagyjából úgy gázolnak, térdig kérdéseikkel, mint az evangéliumi jelenetben történik. Szabadon kérdezve. Kérdésben őrizve a gerinc egyenesedését. Kényelmetlen volt ez a gerinc; mindmáig az. "Egy szombaton gabonaföldeken ment át, és tanítványai kalászokat tépdestek, tenyerük között morzsolták és ették. A farizeusok közül némelyek megkérdezték: 'Miért tesztek olyat, amit szombaton nem szabad?'" (Lk 6,1-2) A benső szabadságnak ez a ragyogása átüt a dalszövegekben megörökített minden árnyon. "Jézus így válaszolt nekik: 'Vajon azt sem olvastátok, amit Dávid tett, amikor megéhezett ő is, meg azok is, akik vele voltak? Bement az Úr házába, elvette a szent kenyereket, és megette, sőt azoknak is adott, akik vele voltak; pedig a kenyereket nem lett volna szabad megenni, csak a papoknak." És kijelentette nekik: "Az Emberfia ura a szombatnak.'" Őrült izzás van e szabadság mélyén. A Cseh-Bereményi dalokban is ott feszül, ott érkezik ez az ellenállhatatlan ébredés. Tündöklő pozitivitás. Amit csatakos virradataink obstruálnak.
*
"Csak még egy utóirat, amiben közlöm, hogy mindenki szétszaladt, hogy próbáljunk most szerteszét, ki-ki magának szerencsét./ Micsoda egy utóirat,/ amiben mindenki szétszalad, tintánk egyre fogy, betűink dülöngélnek, Irén." (Utóirat) Az Utóirat című lemez fehér borítóján fekete-fehér fénykép. Talán az életmű legkonokabb kérdezése. Nem másért, a fenti, evangéliumbeli tündöklő izzásért. Az egyházi embernek sem könnyű kérdés. Miért képtelen megújulni, talpra szökkeni az ország, s benne az egyház? Miért, hogy nem látszik, mennyire belemerevedtünk - valami megnevezhetetlen légkörbe? Püspökvárak zárt, Mindszenty óta fakuló levegőjébe, átszellőzetlen légszomjába? A szemináriumok, mint kávéban a mokkacukor, itatódnak át ezzel a szembe nem nézett nehézkedéssel. Ha tudnám a diagnózist, elmondanám. De szavak szintjén még nem tudom, pedig neve van. Az Utóirat szövege jön segítségül, a kimondás határáig elsodorni, a szív és a nyelvhát közé. "De a pontosság miatt/ közlöm, hogy szétszakad/ az egynek tűnt egész, és most minden/ résznek hátraarc."
(.) Talán a szabadság hiánya. Talán egy régi világból ittmaradt "klerikális öltözet". A színek szimbolikája? Fekete, lila, csipetnyi fehér? Nem; nem a ruha a döntő. Hanem ami redőiben, mozdulatainkban, zsigereinkig megtapadt. Nem is tudom, belülről meghaladható-e valaha is az a ritmustalanság, amiben a népegyházunk, s őrzői élünk. Mint az evangéliumban, a "szombat Ura", e közegben. Néha az érzésem, hogy az ellene-álló "tehetetlenséget" ismételjük. Pedig le kéne válnunk. Ki kéne hámlanunk, mint Cseh Tamás és Bereményi kettős-önarcképe a lemez fehér borítóján. Utat adni a kivezető Hangnak. "Meztelen ember.... énekel, szemben a csenddel"
2009-09-04
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése