[homilia] Emigránszóna

Bajnai Gordon LSE European Institute Perspective
on Europe lecture series, Chair Howerd Davies
Sheikh Zayed Theatre, 2009. október 9.

Emigránszóna

B-év, 28. hét, V. (Bölcs 7,7-11; Zs 89; Zsid 4,12-13; Mk 10,17-30)

A London School of Economics diákjai hívták fel a figyelmem, „a miniszterelnököd tart előadást nálunk." Jegyet igénylek, időben megjön. Mi másról is szólhatna ma egy közgazdasági témájú előadás, mint a gazdasági válság kezeléséről. Érdekel, persze főleg LSE-s barátaim miatt, igen büszkék, hogy ide járnak. A Sheikh Zayed előadóban van ez előadás. Kíváncsi vagyok az emberre és az előadóra. A honi médiafelületekről ismerem, mint bárki más. Már amit a honi benső vasfüggönyök látni engednek, egyáltalán az emberből. Legyen bárki a miniszterelnök. Persze, a biztonságiak sasszemmel figyelik a közönséget. Ez a dolguk. Milyennek látszanak emberek itt kinn, az otthoni „mátrixot" és őrületet magunk mögött hagyva. Mert tapasztalatom, hogy kilépve, kinn élve az „otthoniból", szűk két-három hónap, és mint a tüdő, kitisztul a tudat. Nem is tudom megmagyarázni ezt a határátlépést. De nyelvünk terheltségével nyilván összefügg. Odahaza fel sem fogjuk, micsoda tonnák, gyilkos nehézkedés tornyosul szavainkon. S nem csak azért válik érdekessé a történet, mert a holnapi evangéliumban hangzik fel a klasszikus sor: „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni Isten országába." Itt érezni, hogy hatalom, pénz, tudás összpontosul; egyfajta megújító ideggóca a globális gazdaságnak az „LSE falu". Mindenképpen szellemi erőtér.

Ismétlem, az ember érdekel. S nem mellékesen, angolsága és szakmaisága. Nos, érzéseim óvatosak, és kettősek. Csillagos ötös az előadás, meg kell, hagyni. Papír nélkül beszél. Összefogott előadás, szakmailag igényes. Saját területéről és képzettségén belülről beszél. Meg kell, hogy mondjam, a kifejezett szakmai közönség előtt sikert arat. Jogosan. Kitűnő angol szaknyelven, gondolkodva ad elő. Sem az előadásban, sem a kérdezz-felelekben egy rossz szava nincs az ellenzékre. Nem nyitja ki az otthoni „pszichés teret". Ezt több elődje elfelejtette. Mintha érdekelnék a külföldöt végtelenített törzsi háborúink. Persze hogy nem, s valahol egy miniszterelnök reprezentáljon; legalább vágy szintjén, jelenítsen meg egy kifelé megosztatlan országot. Még egy apró dolgot megfigyelek. A kérdezz-felelekben pontosan emlékszik a kérdező helyére a négyszáz fős teremben. Hozzájuk beszél. Tulajdonképpen üzleti humora is jó. Tehetséges, és intelligens ember. Amit tesz és mond, meggyőződésből teszi. Érzelmei vannak, de alkatából adódóan elfojtva. Messze kimagaslik abból, amit az MSZP-től tapasztaltam. S valahol, ez a tragédiája közéletünknek, a minisztériumok élén, sajnos, messze a középszer vezet. És mindent telehőzöng a késő-dzsentri, proletárpolgári, vagy nem is tudom micsodaság.

Az arca, jóval megkínzottabb, mint tavaly októberben. S az igaz, hogy technokratizmusa mellett, nem ő tehet róla, ez a közgazdasági képzés profiljából adódik, valami hiányt érzek. Riaszt az a magabiztosság, ahogyan egy jóval komplexebb rendszert, irányítani próbálnak ‒ mintha csak ez a fajta „közgazdasági szakértelem" lenne az egyetlen lehetőség. Megváltás egyetlen modalitása? Inkább a közeg, rendszere hiányát érzem; amiben „mozog" a kormányzati hatalom és felelősség. Egyelőre nem tudom megfogalmazni, de mint egy ikonon, Bajnai személye (a mindenkori miniszterelnöké) tükrözi a nemzeti közösség forráshiányait. Az átfogó közeg forrásvesztéseit. A benyomásom az, s ez büszkeséggel tölt el, hogy óriási biológiai és szellemi erőtartalékai vannak a magyarságnak; az országnak. Hihetetlen erők, közösségek várnak integrációra, megújulásra. S az is látszik, mert személye ezt is elmondja ‒ hangja, ráncai ‒, hogy belső vérzése van ennek az országnak. S meglehet, épp belülről vérzik el. S így telik meg új jelentéssel számomra a már idézett szakasz. Az ország iménti kiteljesedhető és mégsem megvalósuló gazdagságát megértve. „Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a [tékozló] gazdagnak bemenni Isten országába."

Egy magyart látok, idegen közegben, amint „fordít". Pártállás most ide, vagy oda, az országot jeleníti meg, „fordítja le" gyakorlatilag vadidegeneknek. S tette ezt szimpatikusan, külhoni közönségben bizalmat, szimpátiát ébresztve az ország iránt. Így látom. Soha nem találkoztam vele, s valószínűleg nem is fogok. Ez egy tisztességes, igényes miniszterelnöki jelenlét volt. Itt az emigráns-zónában, valami miatt más időt mérnek; ez egy másik „hermeneutikai tér". Ha odahaza vagyok, valószínű, nem így látom. Arról, ami számomra komoly kérdéseket ébresztett a beszéde kapcsán, majd máskor.

2009-10-09