Ámos Imre, Angyal harsonával
Virágvasárnap (Passiórétegek)
A-év, Virágvasárnap (Iz 50,4-7; Zs 21; Fil 2,6-11; Mt 26,14 - 27,66)
Egészen más hatással van ránk, amikor egészében olvassuk végig a Passiótörténetet (Mt 26,14 - 27,66.). Fölülről látunk rá Jézus életére. Kíváncsi vagyok, hogyan olvasták volna ott, jelenetbeli tanítványai, később ezt az összefoglalót. Igen, ott, lent látni önmagunkat. A történet szőnyegként kibontakozó linearitásában. Mely kavargó történetből, ott lent, mindig csak a felszínt látjuk. Megfigyelem, például, hogy Péter és János szemmagassága ugyanaz, mint az áruló Júdásé vagy a „nagy sokaság[é] kardokkal és botokkal"(Mt 26,47). Nekünk, a történet „vízszintjében" élőknek szükségünk van, ha már önmagunk fölé emelkedni nem is tudunk, az egész történet elmondására. A teljes történet mondásának épp az a lényege, hogy megértsük: tágabb összefüggésekben élünk, mint ami szemünkben elférő magyarázatunk.
Az egyház élete is, az ország élete is, családjaink élete is ilyen „fölébe nőhető passió". Most, amikor a liturgiában végigolvassuk a Passió testét, meg kell látnunk, hogy nem arról van szó, hogy most hosszabban olvasunk. Ez a szakrális olvasás lényege: hangunk, a passió szereplőinek drámája szemet teremt bennünk. Rá-látást. Jézust nem egyszerűen elfogják. Ő az, aki a rutinszerű, lineáris történetmondásból kiemel. „De miképpen teljesednének be akkor az Írások, hogy ennek így kell történnie?" (Mt 26,54) S ez az egész-re törekvő történetmondás (a teljes élet elmondása) oda emel bennünket, ahonnan az Atya lát rá a történetre. Látja, hogyan állnak össze ezernyi szálból a Fiú utolsó órái.
Önmagunk fölé emelkedő emberként, megpillantjuk ennek a történetnek egy egy gócpontját. Amikor alakulhatott volna másként a dráma; legalábbis emberi szempontból. Odamennénk, figyelmezetnénk, belenyúlnánk a történetbe. Mint itt, a Getszemáni kertben, például vigasztalnánk. Hogy elmegyünk a „főpapokhoz", és megpróbáljuk elmondani, hogy ne, még várjanak. Figyeljenek és hallgassanak. Hogy nem veszélyt hozol a fejükre, hanem életet. „Maga mellé vette Pétert és Zebedus két fiát, azután szomorkodni és gyötrődni kezdett." (Mt 26,37)
A Passió egyben elmondása: kinyílásunk drámája. Ma, elvileg, kinyílik a történelem. A Passiótörténet is túlnyúlik a templomfalakon. Az igehirdetésbeli sablonokon. Jézus passiótörténetét egyben mondva: magához a világhoz való viszony is. Hisz szenvedéstörténete épp kinyitni akar. Megértetni a mindenkori keresztény közösséggel, hogy azzal, hogy vallás lett − társadalomban, kultúrán belül elismert −, világgal való kapcsolatát élőnek kell tekintse. S e viszonyon gondolkodnia kell, azt ápolni. Mind a világ reá, mind önmaga világra bezárkózásait „oldani". Tulajdonképpen, szűkebb értelemben, Jézus ezekbe a megnyitatlanságokba hal bele. Megváltatlan bezárultságok zúzzák halálra. XVI. Benedek új könyvében, valami hallatlan fontosat mond ki. Jézust nem a „zsidó nép" ölte meg, hanem, egy konfliktushelyzetben, a templomi arisztokrácia. Együttműködésben a világi, Római hatalommal.
A történet magva: a bezárulás, a saját érdekekre és értelmezésekre zárulás. A történet fölé emelkedni nem tudás. Jézus beér egy olyan vákuumba, a bezárulások és befelé élesek olyan ridegségébe, amely helyzet benső forrásaiból soha nem nőhet önmaga fölé. Csak Megváltat-hat.
A passiótörténetben ez a Megváltás születése. A két virrasztásra hívás között történik mindez. „Atyám, ha nem távozhat el tőlem ez a pohár, hanem ki kell innom, legyen meg a te akaratod." (Mt 26,42) Akikhez küldetett, bezártságával szembesül. Főpapok, írástudók, vének; s a vének, írástudók, főpapok tükörképeként élő nép bezárulásával. Amikor tanítványai lezárt-leragad szemhéjára néz: „Amikor visszament, ismét alva találta őket, mert elnehezült a szemük."(Mt 26,43) Tanítványai szemében alszik a történelem. Ugyanúgy, mint ma. „Otthagyta őket, újra elment, harmadszor is imádkozott ugyanazokkal a szavakkal."(Mt 26,44) Ugyanazokkal a szavakkal nyitogatja egyházi és nem egyházi korunkat most is.
S félek, hogy mint az a kor is, ugyanúgy múlunk el mi is. „Aludjatok tovább és pihenjetek! Íme, eljött az óra, és az Emberfia bűnösök kezébe adatik." (Mt 26,45) Mert a Megváltásnak, a világ kinyílásának kik voltak részesei? A felébredők és az alva maradók kettőssége marad. A történelem, s szűkebb történetünk, mint a felébredésért és ébren maradásért való küzdelem: marad. Hatalmi, vallási elitek gettoizáládása vagy csöndes, küzdelmes átalakulása Isten országa „rugalmasságába", mint lehetőség, nem múlik el. Sőt, csak ez a két út van újra, és újra.
Fölülről nézve passiótörténetet olvasó önmagunkat, ezt az élő drámát látom. Pártok, egyházak, társadalmon belüli csoportok, egyének: olvassuk a magunk részleges passiótörténetét. S megállunk, megtorpanunk, újra és újra, nehogy ezek a passiótörténetek egymásba szélesedjenek.
S emelkednünk kéne, föntebb és föntebb, részlegesen olvasó önmagunk felé. Valahova abba a régióba, ahol szemünk kívül esik egyházi, vagy világi hatalomban élő önmagunkon. Mennyire más stílusban, s más tartalommal szólalnánk meg. S csupa relevanciával egymás felé. Szabadon beszélve, bezárulások− tegnapi szemünk − romjain.
2011-04-17
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése