Nyugati pályaudvar, Budapest
A sagittis Hungarorum
Jézus tisztánlátása Isten és ember dolgaiban páratlan. Keresésünk mozaikját, ami számunkra számtalan, összeilleszthetetlen töredék, ő biztos kézzel rakja ki. Benső mintát követ; tévedhetetlen biztonsággal. Isten Országa tiszta látomását. Lényegest és kevésbé fontosat értően választ szét, felállítva az értékek hierarchiáját. Egy kérdezőjének adott válasza Isten és ember mélységes együtt-szeretetét tárja fel. Életünk középpontjába emel bennünket, méltóságunkat kiemelve, de úgy, hogy ez a közelség kötelez. "Ekkor odajárult hozzá az egyik írástudó, aki hallotta őket vitatkozni. Mivel látta, hogy jól megfelelt nekik, megkérdezte őt: 'Melyik a legelső az összes parancs közül?' Jézus így felelt neki Az összes parancs közül a legelső ez: 'Halld, Izrael! A mi Urunk, Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!' Ez az első parancsolat [MTörv 6,4-5]. A második hasonló ehhez:'Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!'' [Lev 19,18]. Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.'" Ez az együtt említésünk Istennel kategorikus szólítás a feltétlen jóra, mindenkivel szemben. Ha létezik felvilágosodott gondolkodás, akkor az Jézusé. Istent és embert egyazon méltóságon kezeli, világosan tisztelve és egymásra vonatkoztatva autonómiájukat. Jézus istenképében nyoma sincs narcisztikus függésnek, érzelmi kiszolgáltatottságnak vagy hatalmi elköteleződésnek. Az ikonok geometrizáló tisztaságával mondja ki Isten és ember egymáshoz tartozásának betartható rendjét; a szűrők beiktatása nélküli Szeretetben nyert autonómiát és közösségteremtő erőt. Amikor tudjuk, hogy a másiknak irányzott szűkkeblű, sértő, vagy megalázó szó hátterében - mindig Istenünk áll. (Csak zárójelben, aki érti, érti. Épp a fenti értelemben ateista a jobboldali médiaelit. Ezt nem tudom elfogadni vezérpublicisztikáikban. A Főparancsolat áthágását. Ők fognak majd dalolni a szépről, jóról, és igazról - mintha meg sem történt volna a gyűlölet frontátvonulása a hazában?)
Julia Kristeva a szenttel szembeni vakság két formáját különbözteti meg. Az egyik a "szemiotikus drive-energiák" véglete, a másik a "Törvény-Szimbolikus" rendjének rideg értelemmel való olvasása. Ha közöttük a kapcsolat megtörik, mindkettő képes alapjaiig lerombolni a pilléreiken nyugvó kultúrát. Ma úgy érzem, egyfajta "szemiotikus vakságban" élünk. Elborít bennünket az archaikus, formátlan "szemiotikus-anyai". Nem, nem tévedés. Kristeva freudi éleslátással állapítja meg: mind a személy, mind a kultúra születésének előfeltétele a formátlan, őserejű "szemiotikus-anyai" egységből való kiválás. Így leszünk "beszélő lénnyé". Ma indulattól feszülő közösségeink visszahullását láthatjuk az eredendő nárcizmusba. Hatalmat, biztonságot, védelmet akarunk egy, a másikat kizáró nárcizmus keretében. Kultúránk "nagypénteki szituációja" ez. A "szemiotikus" kontrollálatlan áramlásában nem látjuk az Atya "nyitott" szimbolikus rendjét. Vakok vagyunk arra a Szóra, "kulturális tekintélyre", mely képes lenne leválasztani bennünket narcisztikus fogságunkból. A keresztet e kultúra nagypénteken majd üresnek látja. A Fiú szenvedésében nem látja meg az Atyát; távollévőnek, semmisnek tartja - hisz vak rá. Pedig a Kereszt lesz az a hely, amely kinyilvánítja az Atyát. Ahogyan szenved, agonizál fia elvesztésén. Kultúránk nem fogja látni az Abba teljes gyászát, ahogyan teljesen elfogadja fia elvesztését. S nem fogja felfogni radikális válaszát sem: a Feltámadásban visszaadja a Fiú életét, nekünk. Nem bosszút áll, nem úgy bánik velünk, ahogyan mi kezeltük őt - hanem átölel, fiaiként. Épp húsvét ajándékában írja felül és állítja helyre "szemiotikus ösztöneink" és a "Szimbolikus rend/Törvény" megtört rendjét. A Feltámadásban, mint ajándékban, istenképiségünk megfogalmazását szemlélhetjük majd. Azt a mintát, mely mentén kultúránk újraformálható; ahogyan szó szerint képessé lehet a "kegyelemre" - az irgalomra. Ennek az Abbának a láttatása a tét. Szeretetének nagypénteki krízisébe bevezetni, ahogyan ő válaszol kultúránk krízisére. Ez egy tisztánlátó kereszténység feladata, a Főparancsolat rendjéből tápláltatva. A fenti, papírra vetett gondolatok hátterében, ott kavarog bennem néhány napja egy sor, miközben képzeletbeli dalszöveget próbálok írni a Bikini 2010-es albumára. A refrén már megvan, egy tizedik századi nyugati ima-töredék: //:"A sagittis Hungarorum, libera nos Domine!" / A magyarok nyilaitól ments meg minket, Uram!://
2009-03-20
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése