Ugrás fölfelé
Nagyböjt, 1. hét, Cs. (Eszt 4,17n.p.raa-bb.gg-hh; Zs 137; Mt 7,7-12)
Isten egyszerre sejtmag és membránunk. Középpontját és irányulásait elvesztő világunkban, mind gyakrabban tehetjük fel a kérdést: mi az, ami embert és embert összeköt? Mi képes feltörni a közömbösséget és távolságot? Jézus magyarázatként, a kérés, s rajta keresztül, emberségünk kultúrájába kíván visszavezetni. "Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találni fogtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek." Nem tudom, felfigyeltél-e rá, mennyire az elnémulás világa felé "fejlődünk", már jó ideje. Az emberek gondjaikkal és kéréseikkel mind inkább magukra maradnak. Két-három-négy évtized elég volt a hagyományos családi, rokoni viszonyok felülírásához. A rendszerváltás, a verseny új piaci mintái - észrevétlen átrendezték, s mind nagyobb mértékben felülírták kapcsolataink hagyományrendjét. Észrevétlenül vált ridegebbé, és embertelenebbé a világ. Kérdéstelenebbé. S szintén észrevétlenül, ezt is megfigyelted-e, mindez az ételek ízének és minőségének vesztésével párhuzamosan. Eladósodtunk, némaságban. A tény, hogy a fiatalok, immár generációk során, nem vállalnak gyermeket - elsősorban lélektani, semmint gazdasági tény. Félelem, benső magány, önbizalomvesztés, nyelvi sérülés, és reménytelenség a közvetlen okok; s egyfajta azonosítatlan sebzés szeretetünk szocializációjában. Mégis, ez csak a felszín szorítása. Az emberben azonban, elhallgattatott mélységeiben, végig megmarad, mintegy kollektív tudatalattiként, a szeretet hagyománya. Épp olyan mély ez bennünk, mint a békevágy. "Vallási tudatalattink", mint egy jungi archetípus, őriz bennünket; s hiszem, őrzi az elmúlt generációk gyűjtését. Nem magas teológiáról, elvont filozófiáról van szó, nem. Egyszerűen evangéliumi önmagunkról. Arról a megnyílni és önmagát megnyitni képes emberségről - mely egyedül képes felülírni a varázstalan műegeket; akár az emberiességünket prostituáló, és kilúgozó globális kapitalizmust is mondhattam volna. A válságot nem bizalomébresztő, a piacnak, és forintárfolyamnak címzett szómágiák, hanem a valódi emberi kommunikáció győzheti le; (értékközpontú politikai kommunikációt is mondhattam volna). A poszt-marxi világunkban gyülemlő bizalmatlanságot, és a szolidaritás árulásait, korunk démonait, egyedül az embertárs élménye űzheti el. Kérni tudásunk; adni tudásunk: megtisztogatott magyarságunk. "Mert mindenki, aki kér, kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek ajtót nyitnak." Szociális és vallási értelemben, de szó szerint járni és szólni tudásunk újra-tanulása ez. Elhinni végre, hogy a másik ember ugyanúgy jó szóval reagál kérésünkre, ahogyan bennünk is ott várakozik e készség ösztöne. "Vagy ki az közületek, aki, ha a fia kenyeret kér tőle, követ ad neki? Vagy ha halat kér, talán kígyót ad neki?" Mindannyiunkra vár az elvesztett, de visszanyerhető hazában az "ejtőernyős ugrás" középpontunk - az embertárs - felé. Így hallgatom Cseh Tamás dalát, ezért a várakozó másik világért, a Születtem Magyarországon-t.
Illusztárció: Cseh Tamás, Születtem Magyarországon (1980) c. dala
http://www.youtube.com/watch?v=WfNE73vyd-k&feature=related
2009-03-05
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése