Rembrandt, Utolsó önarcképe (1669)
Ostormozdulataink
B-év, nagyböjt 3. hét, V. (Kiv 20,1-17; Zs 18B; 1Kor 1,22-25; Jn 2,13-25)
A Templomból árusokat és áldozati állatakait ostorcsapásokkal kiűző Jézus képével nehéz megbékülnünk. Sztravinszkij Tavaszi áldozata (Le sacre du printemps, 1913) rázhatta így fel "hangrobbanásával" a saját mércéibe ájult párizsi szalonok nyugalmát. A szószékekről elhangzó "papi" hagyományos értelmezés előszeretettel olvassa a jelenetet az ószövetségi zsidóság "holt" vallásosságával "újszövetségi tisztánlátással" történt radikális szakításként. Csendes démonizálást folytatunk, észrevétlenül. Egyházi szocializációnk rejtett antiszemitizmusa hosszabbodik meg ezekben e verbális ostorcsapásokban. Pedig a történet magja az a Szeretet, melynek egyedül van joga szeretetünk minőségét lemérni. A jelenetben elsősorban a hívő ember gondolkodásának megtisztításáról van szó. Azt a szeretetet akarja nyitottá tenni Jézus, ami a Kinyilatkoztatásra hivatkozik, ám emberi korlátai miatt - tagadva ezt persze - elzárkózik Forrásától. Jézus arra a "nárcisztikus" manipulációra figyelmeztet, mely minden kor vallási és kulturális képződményét fenyegeti.
Zárt rendszert kíván feltörni: ahogyan a hívő ember, ellentmondások ellentmondása, képes kirekeszteni "autisztikus" védvonalain kívülre a szentet. Azt a kérdésbe tevő, útjainkat radikális kritikával illető Isteni Szót - melyet legbensőnkben kéne hordanunk. Az egyik ószövetségi sor, melyre Jézus utal, Zakariás prófétáé. Ebben látjuk, ahogyan Isten igényt tart arra, hogy figyelembe vegyük "építkezéseinkben." Gyönyörű képek. "Azon a napon még a lovak csengőjére is ez lesz írva. "Az Úr szent tulajdona." Az Úr templomában pedig olyanok lesznek az edények, mint a csészék az oltár előtt. Minden edény, ami csak Jeruzsálemben és Júdában lesz, a Seregek Urának szent tulajdona lesz. Azok, akik áldozatot akarnak bemutatni, eljönnek, vesznek belőlük, és főznek bennük. Nem lesznek többé kereskedők a Seregek Urának templomában azon a napon." (Zak 14,20-21). Elsősorban "kereskedő-voltunkkal" száll vitába az Isten. Feltétlen szeretetre és igazságosságra szólít találkozásainkban; míg mi ezek névértékét "lealkudozzuk". Ettől nehezül ólomlábúvá és ólomszívűvé történelem. Ha "só és mécs" akarnak lenni helyi egyházaink a saját, "lealkudott" elveihez ragaszkodó kultúrában, akkor elsőként templomainkat kell újjáépíteni azok eredeti mintája mentén. Templomfalainknak ezt az átlátszóságát fogalmazzák meg az istenközösség talán legszebb sorai a zsoltárban, melyre Jézus felindulása utal: "Elidegenedtem testvéreimtől, anyám fiai szemében idegen lettem. Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat."(Zsolt 69,9-10)
Nem lehet kérdéses, hogy a vallásos tudat - szűkebb és tágabb kultúránk - tisztulásra szorul. S ez az "Exodus" letelepedéseinkből, kisstílű - szűkebb és tágabb értelemben vett - "antiszemtizmusainkból" cseppet sem konfliktusmentes. A történeti szituáció - az építményeinkhez ragaszkodás - találóan egybevágnak. "'Milyen jelet mutatsz nekünk, hogy ezeket cselekszed?' Jézus azt felelte nekik: 'Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem azt!'" (Jn 2,18-19) Elsiklunk a tény felett, hogy a Nagy Heródes által újjáépíttetett templom fő munkálatai épp Jézus fellépésére, Kr. u. 27-re értek véget. Kortársai nem véletlenül kapnak "szívükhöz-templomukhoz" szavai hallatán. S ez a konfliktus a történet valódi magja. Megépített templomaink-szervezeteink - felújításainkról már nem is beszélek - mindig hübriszünk/gőgünk emlékműve is. Hozzájuk nőttünk; s nem is vagyunk képesek a helyzetek kívánta gyors felismerésekre, és változásra. Ezért kíván hamarosan mély azonosulást tőlünk a szenvedéstörténet három napja. Nagypéntek "lerontatásában", szimbolikusan megtanulhatjuk majd nárcizmusunk kötődéseit felszámolni. S felülvizsgálni "csatlós" ostormozdulatainkat, egyetértő csettintéseinket, miközben a vitában "oldalt" foglalunk: "Jézus azonban nem bízott bennük, mert ismerte mindnyájukat, s nem szorult rá, hogy bárki is felvilágosítsa az emberről. Tudta, mi lakik az emberben." (Jn 2,24)
2009-03-15
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése