Kondor Béla, Pléhkrisztus
Színeváltozás jelenet
B-év, nagyböjt 2. hét, V. (Ter 22,1-2.9a.10-13.15-18; Zs 115; Róm 8,31b-34; Mk 9,2-10)
Sosztakovics Cselló szonátája (op.40) nem hagy nyugodni. Ízekre szedi az embert. Áttetszővé teszi vérköreit. Alászáll a psziché tavába, folyamaiba. Mint egyetlen tüzes, friss lehelet minden sejtet érint az emberben. Teljes történetünket járja be. A zene nyelvén mondja el, hogy képes átváltozásra az emberi benső. "Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, őket külön fölvitte egy magas hegyre, és színében elváltozott előttük." Az ortodox kereszténység teológiája teszi a felfedezést, miszerint Jézus egész életében ebben az átváltozásban élt közöttünk - csak mi nem láttuk azt. A Tábor-hegyen pedig nem történt más, minthogy érzékeinket kiteljesítette Isten, Fia jelenlétére. "A ruhái fényesek lettek és ragyogó fehérek, mint a hó, ahogy semmiféle festő a földön nem tudná megfehéríteni." A jelenet valóban nem passzivitásra nevel. Platonizáló értelmünk, ellenben, szüntelen kísért bennünket: a "testi", földi létünket szakadékok szakadéka választja el az "istenitől". Az ember magától képtelen e határátlépésre. A cselló szonáta hirtelen felütésű második, Allegro tétele, szinte belerobbanva önfelmentésünk nyugalmába, cáfolja ezt. A Színeváltozás jelenete nem az emberi történelmen kívül játszódik. Felkiáltójel. Háromszor. A történelem értelme, és változni - változtatni - képes szíve bennünk dobog. "Egyszerre megjelent nekik Illés Mózessel; Jézussal beszélgettek." Az evangélium, mint mindig, mélyen realista. Mózes és Illés elkövetkezendő haláláról beszélgetnek Jézussal. A szonáta harmadik, Largo tétele, csend, teljes elhallgatás és még kilélegezhető dallam határán szólal meg. Alászállás ez a Transzfiguráció mélyébe - történelmi ittjébe. Valóban átalakít, és itt alakít át Isten szüntelen jelenléte. Mint hajnali ablakon lassan aláfutó vízcseppet, látjuk a Fiú döntését. Köztünk születik meg. Sosztakovics a muzsika csodáján keresztül tárja fel, az egyébként szavakban elmondhatatlant. A Tábor hegyi színeváltozás "látványa" mögött, tényleg jelen van egy hallomás. A Fiú születő döntése. S e döntésben első, Máriától való születését láthatjuk újra; a megváltó Születés ívét; a Fiú igenjét Mária Fiatjában. A tétel záró, pihekönnyű akkordjai csúcspontjai e történelmi emlékezésnek. Amit látunk, nagyon is valóságos üzenet. Igenis, itt van közöttünk a történelemnek - s a személyes történetnek - egy láthatatlan, mégis kitapintható kapuja, amin be kell lépnünk. Helyes döntések itt születhetnek. E zóna tisztasága kell, hogy hitelesítse mind a közösség, mind az egyén döntéseit. Ebben, az átváltozásban megmerítkezve szűnhet meg az a történelmi széthúzás és dezintegráció, aminek életünkben immár napról-napra tanúi vagyunk. Figyeld meg a szavak kavargó indulatát körülötted; a Színeváltozás része ez is, annak realizmusát húzza alá. "Tudod én a tévén bámulom/ ahogy fűznek szóba szókat/ Ahogy mindent jól bele megmagyaráznak.// Sose nézd a kódolt híreket/ ami lényeg, láthatatlan/ csak a szíved érzi, hogy itt bizony baj van." (Bródy János-Bikini, Ami a szívemen)
A belépés a zónába mégis lehetséges. S szükséges. Az egyetértés, és a közösen látás mintáját ugyanis itt, egyedül itt tanulhatjuk. S Péter vallomása mutatja, hogy a Középpont felé forduló emberi szív a kapu ebbe átalakulásba. "Ekkor megszólalt Péter, és azt mondta Jézusnak: ,,Mester, jó nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet.'' Nem is tudta, mit mond, mert teljesen meg voltak rettenve. Erre felhő szállt alá, beborította őket, és a felhőből szózat hallatszott: ,,Ez az én szeretett Fiam, őt hallgassátok'"
2009-03-08
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése