Egry József, Balatoni séta Szent Kristóffal (1923)
Egy Egry-képben
C-év, 13. hét, Cs. (Ám 7,10-17; Zs 18B; Mt 9,1-8)
A Balaton színeire először Egry József képein csodálkoztam rá. A gyermekre hatnak a színárnyalatok. Épp úgy, mint ízlelése különbséget tesz a víz, igen, a hűsítő hideg víz ízárnyalatai között. Nem tévedés. A gyermek, akinek teste és pszichéje egyetlen folyamatosság világa „testével" képes észleli és megfigyeli vízitala ízeit. Különleges viszonyban van azzal a folyékony, áttetsző, világa s képzelete formáit felvevő médiummal ‒ amelynek csillanásából maga is érkezett.
A békés víz ősbizalom. Megfigyelem unokahúgom, az első iskolaévből gyermekkora bábjából még itt maradt játszó kislányt. Azonnal beleveti magát a vízbe. Mondja, „hideg", de már ereszkedik is e különös médium mélyére. S megfigyelem a szinte szertartást a nap végén. Még egy kis csobbanásra az esti séta után visszamegyünk a partra. Délipart. Felugrik, saját tengelye körül, s körbepördül. Spirálkörökben sorjázó vízcseppek. Egy a vízzel, melyben feltétlen bizalma van. S erre rácsodálkozik a felnőtt értelem. Számunkra ugyanaz a víz, bármennyire élvezetes is, már életünk szimbóluma. Bár testünkre ugyanaz a víz simul, miközben úszunk, és mégsem. Ugyanott, ugyanabban a fodrozódásban, nálunk, már nyelvünk is emlékezik. Értelmünk a vízhez, mintegy azonnal beköszöntő prousti viszony, szintén szóhoz jut. A felnőtt számára a víz a káosz, az élet veszélyeinek, a jelen, jövő, és múlt tisztázatlansága is egyben. Unokahúgom számára a balatoni víztükör még nem emlékezés. Egyetlen napsütéses jelen. Nem emlékek, gyermekkori mozdulatok, színek, szagok tava. A gyermek másként vágyódik élményére. Amikor a felnőtt úszik, az örökkévalóságra vágyódik; gyermekkora maga mögött hagyott szabadságára. A szerelem ízére, melyet magába fényképezett a tó, eső, vagy távoli forrás.
A Balaton színei ‒ átellenben Tihany ‒ azonban kikapcsolhatatlan gyerekkor. Visszaszemzi érzékeinkbe azt az első szemet. Élő színei. Mert, mint Egry képein ‒ s a festőt megláthatjuk, hogy ecsete, mint a galambok után futkozó gyermek ‒, a Balaton színe egyetlen folyamatos, önmagát árnyalatokban lélegző és továbbálmodó szín. A világnyelvi kozmoszának legcsodásabb név-képződése. A szó testében hordozott dallam, és ritmusok hang(tó)utánzása a legpontosabb, és egyetlen portré a tóról. „Balaton." Felszínén futó hullám, napfény, tornyosuló felhők és stégeket lebontó viharok ‒ e név névjegykártyája.
A magyarság gyógyító tava. Békésebb emberek nőnek fel e víztükör közelében. Tihany neve is, talán a szláv 'tyiha', csend, csendesség gyökeréből, idézi a benne hordozott szakralitást. Mert a tudatosan megcsodált színek formálják ‒ ébren tartják bennünk ‒ az embert. E tó időtlen idők óta magába gyűjtötte a teremtményekből a tó testéhez érő békét. E tóba évtízezredek óta a béke szándékával merítkezett az ember. S a tó, mint egy színes mágnes belülre ölelte az emberekből születő békét; és e békén át látszó életüket. A Balaton színgazdagsága a történelem szelídített színei. S legfőbbként, a szelídülő emberi szívé. 'Színelátás.' Vallási értelemben is. 'Színről színre látni az Istent' éppoly valóságos, mint 'színről színre' bejárni gyermekkorunk színeit, s ráhangolódni e tó szín életére; hagyva kísértetni.
Ritmusosan úszni e tóban. S hallgatni a víz arany csengését, ahogy átfodrozódik a vállon. Más, mint a tenger zenéje, normandiai partokon. Mások asszociációi is, melyet kelt. E zenének (ős polifónia) szinonimája: lélegzetvételünk; a nyelveink alatt hordozott part. Vallomásaival, vágyaival.
Nem is tudom, miből keverném ki színeit. Kölin-kékből, kobalt-kékből, türkiz-kékből, indiai sárgát derítenék? S talán épp a mai gyógyulástörténetből helyeznék belé? Igen. A bénulásából talpra álló ember beköszöntött derűjét feltétlenül. Mert e tó színeit mélyíti, és selymesebbé teszi az emberi bensőben beállott egyensúly. A határátlépés a teljességbe.
Akkor is teljesség, akkor is határátlépés, ha italaink színét tekintve 'löttyöket' iszunk. Színeik nem, vagy csak alig hordoznak emlékezést; mert valahogy gépies teljességünk átharsogja a balatoni emlékezést. Szürreális kép, de egy álombeli Egry képen, már íródik, átíródik bennem az evangélium. „Jézus hajóra szállva [úszva] átkelt, és elment a maga városába [Tihany]. És íme, vittek hozzá egy bénát, aki ágyban [színeitől távol] feküdt. Amikor Jézus látta hitüket, így szólt a bénához: „Bízzál, fiam, megbocsáttattak bűneid [színeid]." (Mt 9,1-2) „Megbocsáttattak színeid." „Kiteljesedtek színeid." Ennek örömében él ez a tó. Végső szépségét és gazdagságát mégis emberi szemed adja.
2010-07-01, Zamárdi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése