Milyen, amikor Isten világa fölé hajol? Hogyan lát ő? A próféta Isten látásában osztozik, az ő tapintásán keresztül érez. Mert a Teremtő emberi érzéssel ért és érez bennünket. Abraham Joshua Heschel ezért beszél Isten pátoszáról, élő érzésvilágáról. Nem rideg, mozdulatlan első mozgató ő, hanem útjaink változására érzékeny társ. Ezért mondja Heschel, hogy az útjait megjavító ember és közösség „megindítja Isten szívét". A megtérő közösség előtt új utakat nyit, az elvettetést megújított ígéretbe fordítja át. Ezért van, hogy a „kevés időt" is élettel, változással tölti meg, hisz utolsó pillanatban történő kiteljesedésünkben. „Már csak kevés idő van hátra, és a Libánon kertté válik, a kert pedig erdőnek látszik." (Iz 29,27) Süket, vak, gőgös, kisemmizett, és mohó zsarnokok uralta világunkban reményben jár közöttünk az Isten. Mint a téli dermedéstől mozdulatlan kert ágai közt járt gazdaember nagyapám, aki látta és várta kertjének életét: „Azon a napon a süketek is meghallják az írás beszédét, a vakok szemei pedig látni fognak a homály és a sötétség után. Újra örömüket lelik az alázatosak az ÚRban, vigadnak a szegény emberek Izráel Szentje előtt, mert vége lesz a zsarnoknak, és elpusztul a csúfolódó! Kiirtják mindazokat, akiknek gonoszságon jár az eszük, akik vétkesnek nyilvánítják az embert a peres ügyekben, és tőrbe ejtik, aki feddeni meri őket a kapuban, semmit érő ürüggyel fosztják meg jogától az igazat."(Iz 29,18-21)
Istennek ez tekintete az, melynél nincs korszerűbb és nemesebb politikai, közösségi, vagy nemzeti program. Ki tekint így közülünk világára, országára, szűkebb régiójára? Az ország jelen és leendő uraságai vakok a rájuk bízottakra. Ádventben kéne ráeszmélnünk, mennyire legyöngült, kisemmizett népünk. Generációk tudása veszhet ki tipródó duhajkodásunkban: a földet művelő ember, ételek íze, kertek és munkák gondossága, gyermekek érzelmi jóllakottsága, a megbecsült tudás – a minőség. A reményben és igazságban közöttünk járó Isten parancsolatot ad: gyógyítsátok, vigasztaljátok, erősítsétek fel népemet. „Nem szégyenül meg többé Jákób, nem sápad el többé az arca, mert ha gyermekei meglátják kezem munkáját, szentnek vallják nevemet. Szentnek vallják Jákób Szentjét, és rettegnek Izráel Istenétől. A tévelygő lelkek észhez térnek, és a zúgolódók levonják a tanulságot."(Iz 29,22-24) Ki kéne hányni magunkból az eltékozolt éveket, az abszintként magunkba töltött hamisságot. Önzésünket. Észhez térni, egymáshoz józanodni, és a leginkább rászorultat gyógyítani s megajándékozni; a megtalált Középpont körül: „Jézus bejárta a városokat és a falvakat mind, tanított a zsinagógáikban, hirdette a mennyek országának evangéliumát, gyógyított mindenféle betegséget és erőtlenséget." (Mt 9,35)
2008-12-04
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése