2008. december 8., hétfő

Egy és kilencvenkilenc



Az egy és kilencnekilenc

B-év, ádvent 2. hét, K. (Iz 40,1-11; Zs 95; Mt 18,12-14)


Krisztus mélyre meríteni hív. Az ő dialektikája felülmúlja Marxét és Freudét, akik ellentétekben gondolkodtak, hogy világunk összefüggéseibe behatoljanak. A táradalmi feszültség elnyomó és elnyomott között, tudattalan és tudatos feszültsége az elfojtásban sok igazságot felszínre hozott az világáról. Ám van egy mélyebb dimenzió, egy mélyebb látás. Jézus Krisztus pszichét és történelmet hasonlóan átölel, ám a gyógyítás szándékával. Muszáj észrevenni, hogy már feltámadása előtt Feltámadottként jár közöttünk: életeadóként. Amit mi elveszettnek, visszahozhatatlannak, elhaltnak hiszünk - ő utána megy, és megkeres. Igen, ez a megkeresni tudás az, ami őt egyedülállóv teszi. Tér, idő, börtönfal, összetört múlt és egészség számára nem akadály, hanem a szeretet kihívása. "Mit gondoltok? Ha egy embernek száz juha van és egy eltéved közülük, nem hagyja ott a hegyen a kilencvenkilencet, és nem megy el, hogy megkeresse az egy elveszettet?" (Mt 18,12) Mi motiválja Őt? Az az öröm, ami az emberrel és az Atyával való szolidaritásból fakad. Hogy ott lehet, ahol a legnagyobb szükség volt rá. Ez a megkeresni tudás, és a belőle fakadó öröm újítja meg világunkat; s benne az egyházat. "Ha aztán sikerül neki megtalálnia, bizony mondom nektek, annak jobban örül, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsik közül."(Mt 18,13-14) A mi szemszögünkből nézve, át kéne gondolnunk, milyen mélyen kapui vagyunk Jézus aláereszkedésének az elveszett egyetlenegyért. Rajtad át lép be a keresésbe, s rajtad át érkezik vissza. Meg kéne éreznünk, milyen mélységes az az "alvilág", alsó történet, ami útjaink alatt húzódik. Az elveszett "egyek" fölött járunk. Juan Gelman könyvcíme, Unthinkable Tenderness, "Mondhatatlan gyöngédség" fejezi ki az elveszett ember, elveszett világába útrainduló Emberfia lelkiségét. Az argentin zsidó származású költő - száműzöttként, örök hazájába vágyóként, az elveszettség költője. Számomra rámutat az út mélységére, melyet a Jézus bejárni indul. Távollétével megteremtve azt a távlatot, melyet lelkiismeretnek nevezünk. S míg távol jár, és elveszett testvérei közé fekszik (a Pokolraszállás jelenete Hans Urs von Balthasar nagypénteki látomásában), addig mi, az ittmaradt kilenvenkilenc, talán újra egymásra nézünk.

*

"Európa volt a kapitalizmus bölcsője, és az ágyban fekvő gyermeket Peru, Mexikó, és Bolivia aranya, ezüstje táplálta. Amerikai millióknak kellett meghalni, hogy teljen e gyermek. Erősödött, nyelveken tanult szólni, művészeteket, tudományokat fejlesztett, a szeretet és élet útjait, az emberség további dimenzióit.

Ki mondja, hogy a kultúrának nincs testszaga?

Róma, Párizs utcáit járom - micsoda gyönyörű városok. A via Corsón, a Bulmish-on hirtelen megcsapnak a szagok: az andalúziai kutyák széttépte Tainos indiánok, az Ona törzs megcsonkított fülekkel, a Tenchtitlán tóban nyomaveszett aztékok, a legyőzött apró inkák Potosi, Quarendi, Aracuan, Congon, Carabali városaiban, lemészárolva vagy rabszolgaként.

Nincs öreg szagod, Európa. Kettős emberséged szaga: amelyik öl és a megölteké.

Századok teltek azóta, és a legyőzöttek szépsége még verítékezik arcodon. "

(Idegen esőben, lábjegyzetek a vereséghez, Róma, 1980, szept. 9.)

2008-12-08







Connect to the next generation of MSN Messenger Get it now!

Nincsenek megjegyzések: