"Elfelejtett menetek" A második magyar hadsereg vonul Sztálingrád felé
Történet a történetben
B-év, nagyböjt 5. hét, Cs. (Ter 17,3-9; Zs 104,4-9; Jn 8,51-59)
Gyermekkorunktól felnőtt korunkig nagy utat tesz meg bennünk a hit. Felbecsülhetetlennek érzem a pillanatot, amikor nagymamám először mondta ki, imára hívva, Isten nevét. Egy kultúra lélegzetvétele a pillanat, amikor a gyermekpsziché először issza magába a szót: isten. Igen, így kisbetűvel. Mert még minden gyanútól mentesen fogadjuk. Emlékszem, mint egy játék, vagy egy "könyv", egy velünk; odakerült a többi dolog és esemény közé. Isten és világom között nem volt még távolság. Teljes egyenrangúságban élt innentől emlékeim között, jelenemben, immár "névvel névtelenül", de mindig jelen. Egyszercsak ott volt, teljes természetességgel. S a tény, hogy Istent egy szeretett személy közvetítette - tette őt a legvalóságosabbá. Hisz valósága elválaszthatatlan volt nagyszülőm lététől, kézzel fogható valóságától. S most, utólag visszaemlékezve, azon az éjszakán, a mesemondás előtti imában kimondott szóra: valójában visszatért, mint Neve annak, akit gyermekként mindannyian már megtapasztaltunk; jóságként, ami fogadott, ami körülvett. Nos, azt hiszem, Ábrahám kiválasztásának történetét ebbe a gyermekkori ősbizalomba visszahelyezve kell olvasnunk. Hisz a hit teljességét kívánja meg; s a hit teljességét idézi fel bennünk: "Ábrám arcra borult. Isten így folytatta: ,,Íme, itt vagyok! Ez az én veled kötött szövetségem: sok nemzet atyja leszel. Ne is legyen többé Ábrám a neved, hanem Ábrahámnak hívjanak, mert sok nemzet atyjává rendeltelek! Nagyon megsokasítalak, és számos nemzetté teszlek; királyok származnak majd tőled." (Ter 17,3-7) S valóban, mélyen Biblikus a gyermekként befogadott Istennel való találkozás. Ma már látom, átkelve az emlékhez "későkádári és posztmodern tengereken", mennyire archaikus tett volt ez nagyszülőm részéről. Ő is így kapta, áthagyományozva, édesanyjától; s nagymamájától. Az anyai, ősanyai tudás ölelésében; mint kultúránk és közösségünk mélyrítusaként. Ebben a szóban-találkozásban tárul fel egy nép évezredes története. Látom, ahogyan szobák mélyén; sátrak mélyén, éjszakák mélyén átadatik a szó: Isten; szeretet. Levédia, Etelköz, Kazár birodalom pereme, sztyeppék, és a Jordán vidéke; s talán egészen a kínai nagyfalig. Nos, ezt a szövetséget törtük meg, felejtésünkben, hűtlenségeinkben. "Eltűntek a kendős nénik, eltűntek a csizmás nagyszülők", csengenek fülemben egy miskolci, volt rendtársam szavai, "velük egy minőség tűnt el." Pedig abban az esti találkozásban, Isten első érkezésében az Írás egésze ragyog: "És azt a szövetséget kötöm meg közöttem és közötted, és utódaid között, nemzedékről-nemzedékre örök szövetségül, hogy Istened leszek neked, és utánad a te utódodnak."
Igen; a kommunizmus és az azt váltó esztelen (most épp ránk omló) kapitalizmus - a törvények diktatúrája és delíriummá lebomlása - azt a szülői hangot némította el. Egyik erőszakos propagandával; a másik, mint a bennszülötteket, narcisztikus életszínvonallal - de elérte az őskincsünk feladását és elkótyavetyélését. Az emléktelenséget. Ez a mostani felnőtt állapotunk, acsargó magyarságunk is, épp úgy, mint gyermekkori hitünk esetében volt, tökéletes visszatükrözője a Jézust övező vitának. "Most ismertük meg, hogy ördögöd van. Ábrahám meghalt, a próféták is, és te azt mondod: 'Ha valaki a tanításomat megtartja, nem ízleli meg a halált sohasem' Nagyobb vagy talán Ábrahám atyánknál, aki meghalt?" Teljes elvetéséig, vérig fajul a vita. Amit Jézus Krisztus kijelent, olyan mélységű és súlyú, amit csak az első hit tisztasága képes elfogadni. "'Bizony, bizony mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.'.,,Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi. Atyám az, aki megdicsőít engem, akiről ti azt mondjátok: ,,Istenünk'', pedig nem ismeritek őt. Én azonban ismerem. Ha azt mondanám, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonló hazug lennék. De én ismerem őt, és a tanítását megtartom." S innentől magyar acsargó történetünk a szív e bibliai ürességének meghosszabbítása. Valahol mélyen kegyelemtől megjelölt gyermekségünk - a haza - elvesztésének tudtul adása. "Ekkor köveket ragadtak, hogy megkövezzék. De Jézus elrejtőzött, és kiment a templomból." Felnőtt korunkig nagy utat tesz meg bennünk a hit.
2009-04-01
Illusztráció: Bikini, A mennyország felé c. dala
Jólét (Trunkos András-Boros Lajos, D. Nagy Lajos)
Koncertek, kikészült zenészek - magukra hagyva
Filléres dalaikban te vagy a hős
Ha otthonodban sztereóban már hamis e dallam
Nevetve adj rá még több hangerőt.
Jó tanuló hazudik az órán - az apja se mafla
Bólogató tanári kar zoknira gyűjt
Iskolámtól jelvényt kaptam emlékbe, más semmit
Egyetértek, ember leszek, élek.
Ez a jólét, ez a jólét
Ez a jólét, ez a jólét
Ez a jólét, ez a jólét.
Szép lányok, elegáns nihilisták - a füledbe súgnak
Nemzetiszínű öntudatod a hajadba túr
Nyakkendős hangfalak bömbölnek olcsó igazságot
Az éjféli himnusszal e napod is ökölbe szorul.
Bálványok bámulnak bambán - e nemzedékre szabva
Fizetési cetlijük a szemedbe lóg
Munkás lányok a Moulin Rouge-ban kán-kánt táncolnak
Munkás fiúk autókon száguldoznak.
Ez a jólét, ez a jólét
Ez a jólét, ez a jólét
Ez a jólét, ez a jólét.
Visit www.bikininet.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése