Jó pásztorok hagyatéka (Két ország vagyok 2.)

Rembrandt van Rijn, A tékozló fiú hazatérése

Jó pásztorok hagyatéka (Két ország vagyok 2.)

B-év, 28. hét, P. (Róm 4,1-8; Zs 31; Lk 12,1-7)

Papp Lajos professzor megrendítő és elgondolkodtató levelét olvasom. A püspöki kar tagjainak írta, a katolikus hit tisztaságát védendő körlevelükre. Valamit helyre tesz bennem. Amit eddig nem értettem, de talán most sikerül magam előtt is megfogalmaznom. S valahol ide kívánkozik bennem még két arc is, Dr. Csókai András és Eperjes Károly. Sokáig együtt szerepeltek, elválaszthatatlanul. Vallásosságuk „stílusát" valahogy soha nem tudtam elfogadni; s most Csókai és Eperjes „neortodoxiájára" gondolok. Kiváló szakemberek a területükön. Ám amint a vallás kérdéseiben nyilatkoznak szakértőkként, nyelvüket túlzónak találom. Valami archaikusan egyszerű, megrekedt nyelv. Nem az ő vallási nyelvük. Pontosabban nem az ő történetük nyelve. Van erőltetett, felvett, töredékes (?) ortodoxia? Valahol megfelelni, imponálni akarnak ‒ egyfajta látens, bűntudatuk által konstruált „egyházias" tekintélynek. Mindkettőt tisztelem és becsülöm, félreértés ne essék. De nyelvükben és szerepléseikben ott van épp az az „elfojtott" dimenzió, ami Papp professzor leveléből megszólal. Saját bevallásuk, önítéletük szerint életükben egykor mélyre bukott emberekként ‒ azt várnám, hogy megőrizzék bukásuk nyelvét. Hogy ők maguk egyek legyenek vállalt múltjukkal. S ebből, valahol az következne, hogy hús-vér módon tudják elmondani a hús-vér-bukó kortársnak: mi történt velük a Találkozásban. Hogyan őrizte s emelte át életüket a hit egy még mélyebb integritásba. Helyette, s ezt így érzem, dichotomikus, kettészakadt embereket látok. Akik belemenekülnek egy, karakterükhöz nem illő, „vénasszonyos" hívő nyelvbe. Abba a fajta „ortodoxiába", melyet Papp professzor „elhajlásaival" épp kérdésbe tesz. Nagyon szőr mentén, vázlatosan követtem vallási megnyilatkozásait. A benyomásom az volt, mintha fokozatosan levált volna a korábbi „csókais", „szamócás" stílusról. Papp „pogányabb", szabadabb természet. Mer figyelni a vérére, a szenvedélyeire ‒ melyre a „cölebsz (egyházias) képzelet" egyelőre nem ad választ. Két, egyformán őszinte identitás találkozik levélváltásukban. A püspöki kar felelős ortodoxiáját nincs miért megkérdőjelezni. Papp őszinte hangját és alázatos lázadását szintén megrendítőnek találom. A püspöki konferencia titkárságának válaszlevele is elvekből fakadó izzás.

Pap Gábort, Molnár V. Józsefet, szinte gyerekkoromtól ismerem. Előadásaik kultuszestek voltak. Vonzották a kommunizmus vallási vákuumában az embereket; 1984, 1988 - ban tűt nem lehetett hangzavar nélkül leejteni estjeiken. Népművészet, a magyar népművészet kapcsán élesztgették, a szent-iránti figyelmet; a misztérium, a Titok érzékét. A létező szocializmussal való szembenállás estjei, szellemi győzelmei voltak ezek az esték. Egyetemi, főiskolai kollégiumokban, magánházakban, később művelődési otthonokban. Győzelmek, áttörések. A berlini fal leomlása előtt. Soha nem felejtem el, amilyen tisztelettel Molnár V. József az őrségi kenyérsütésről beszélt, a kenyérre írt kereszt jeléről. Természetesen, megpróbálták a lehetetlent: visszaálmodni szerves kultúraként a magyarság életét. Az, hogy pap lettem, nagymértékben köszönhetem nekik. Rányitották szemeim a szentre. Éhségemnek ‒ generációm éhségének ‒ enni adtak. Magyar népmesékből, pásztor ősök művészetéből, Bartók és Kodály zenéjéből. Életre keltették nagyanyáink hímzését. Persze, az ember útjai változnak. Magam is, már teológusként, betelve az új nyelvvel, más forrásokhoz érkeztem. „Gnosztikusnak" éreztem őket a teológia tisztánlátásához képest. Angyali világomból, szemináriumok, és egyházi szolgálatok zártságában ‒ „nyelvem" elszakadt e regősöktől. Szeretetem azonban változatlan maradt.

A levélváltások; s a levelek figyelmes olvasása azonban nem hagy nyugtot. Nem ortodoxia vagy nem-ortodoxia kérdése számomra a tét. Hanem az a tény, hogy a két hangvétel, egymás tudatalattija. Pontosabban egymás „nyelv-alattija". (Ha már nyelvészet és pszichoanalízis a kutatási területem.) Furcsa, és szomorúan néznem, mint aki mindkét nyelvet beszéltem, a kölcsönös tagadásokat. S akinek van füle a hallásra, hallja meg, nem igaz-hit vagy nem igaz-hit ügyében akarok dönteni. Felesleges is. Inkább a nyelvi ütközés izgat. Az, hogy katolikus ortodoxiánk, különös kereszt, épp nyelvének termékennyé tevő, „heterogeneitását" tagadja. Azt az életerőt, szilaj, zabolázhatatlan, kreatív képzeletet és szabadságvágyat ‒ ami felszínre tör, keresve a maga „heterodoxiáját". Papp Gáborok, Molnár V. Józsefek, újtáltosok; valójában közös globalizációnk emigránsai. Az elnémított, közrádióinkból kiszorított népzene, magyar kultúra menekültjei. Nem fenyegető erők, hanem menekülttáborok. Utóhad, utóvéd késő-középkori misztériumjátékok; a teológus egyház dionüszoszi arca. Én legalábbis ezt látom, nem az egyházzal állnak szemben; önmaguk is gyógyításra, tisztánlátásra szoruló történetek; és friss hajtások. Legalább lesz kit megtéríteni. „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek. Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek."

S ha már ez a félresikerült levelezés kipattant, nézzünk nyelvünk mögé. Egyik oldal nyelve sem görcsmentes, sőt. Mégsem félni kéne az egyháznak ezektől az önszerveződésektől; melyek a szent emlékezetét, még ha az „félpogány szent" is, ébren tartják. Dalaik ugyanúgy pentatonok, mint egyházi népénekeink. A „katolikus kereszténység radikális instabilitását" fedezhetjük fel újra; hogy a katolicizmus nem más, mint Santa Maria Maggiore „Supra Minvervam". Nem egyszerűen pogány alapokra épült a katolicizmus. Hanem a kultúra benső instabilitását vállalta, hogy átalakítja, megszenteli, integrálja. De nem tagadja a testünkbe írt „heterogeneitást", hanem teloszt, célt ad neki. Megnyitva, és szüntelen újra nyitva a kinyilatkoztatás és a hit forrásait. Nem pogány, Logoszát kereső önmagunkkal szemben ‒ hanem a szekuláris modernitás bezárulása ellenében. Talán, ha a püspöki konferencia körlevelében ott lett volna a meghívó, összegyűjtő hang. Talán, majd egy alázatosabb világban.

2009. október 15.

A LEVELEK:

Az Egyház élő hitével összhangban c. körlevél

Krisztusban Kedves Testvérek!

Szent István király intelmei ma is időszerűek. Közülük az első a katolikus hit megőrzésére vonatkozik. Mi, akik mint püspökök a tiszta katolikus hit őrei vagyunk, nem hagyhatunk figyelmen kívül néhány olyan jelenséget, amely napjainkban híveink körében is terjed.

Azt tapasztaljuk, hogy ismét erőre kapott egyfajta pogányság. Ahogyan Szent István halála után, úgy most is támadja a kereszténységet. Néhány évvel ezelőtt még az elvilágiasodást tartottuk szinte az egyetlen veszélynek. Bár továbbra is jelen van népünk körében ez a fogyasztói szemlélet, az élvhajhászás és a hedonizmus bálványa, ma az újpogányság szelleme is erősödik.

A kommunista évtizedek alatt próbáltak mindent elfelejtetni, ami magyar és keresztény azonosságunkat erősítette. Kisebbrendűségi érzést tápláltak belénk, azt sulykolták, hogy utolsó csatlósok vagyunk, nacionalisták és soviniszták. Ehhez újabban a kirekesztő és a rasszista jelzőt is hozzáteszik. Mindezeket a szeretettel ellenkező magatartásokat határozottan elutasítjuk. Szükséges és jogos, hogy helyes öntudatra ébredjünk, keressük, újra tudatosítsuk igazi értékeinket, magyar örökségünket kulturális, történelmi és tudományos területen egyaránt. Ennek része az is, hogy megerősödjünk keresztény öntudatunkban, hiszen a krisztusi kinyilatkoztatás magyar kultúránkban is megtestesült, azt megnemesítette és megszentelte. Ezeréves magyar kultúránk a keresztény hit nélkül nem érthető. Ezt az öntudatra ébredést mi is nagyon fontos keresztény és magyar feladatnak tekintjük.

Sajnos azonban ennek az öntudatra ébredésnek vannak vadhajtásai is. Ezek egyike a különböző vallási elemeket keverő ún. „ősmagyar szinkretizmus". Ez a jelenség azért is nagyon veszélyes, mert kereszténynek tűnő vallási nyelvezetet használ és könnyen megtévesztheti még a vallásukat gyakorló hívőket is. Ezek közé tartoznak a Jézusról és Szűz Máriáról szóló tudománytalan állítások. Ilyenek pl. a „Jézus, pártus herceg"-elmélet, vagy a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése. Olykor még a legnemesebb hagyományőrző mozgalmakat is felhasználják arra, hogy a pogányságot népszerűsítsék. Keresztény hitünk nem pusztán az ember istenkeresésének az eredménye, hanem Isten kinyilatkoztatásán alapul, amely Krisztusban teljesedett be. Ő az út, az igazság és az élet az egyének és a nemzetek számára is.

Ezért kell megemlítenünk a hitünk igazságát fenyegető egyéb veszélyeket is, mint pl. az okkultizmust, a spiritizmust és a bálványimádás különböző formáit.

Arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy óvakodjanak minden ilyen megtévesztő kezdeményezéstől.

Pál apostol figyelmeztetése napjainkban is időszerű: „Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják" (2Tim 4,3-4).

Katolikus hitünk elleni támadás érkezik a szélsőségesen liberális eszmék irányából is, amelyek a relativizmus diktatúráját erőltetik ránk, azt a szemléletet, amely kétségbe vonja magának az igazságnak a létét. Ez az irányzat az élet tisztelete helyett a halál kultúráját terjeszti. Tagadja vagy relativizálja a férfi és a nő különbségét, valamint a házasságot és a családot. Ezzel szemben mi elfogadjuk a teremtő Isten tervét az emberről, a családról, a kultúráról, a nemzetről. A globalizációval szemben a katolicitást valljuk. A katolikus igazság nem nemzetközi, hanem nemzetek feletti, de hogy konkrétan létezhessen, a nemzeti kultúrákban kell megtestesülnie.

Katolikus hitünket kikezdheti az a felfogás is, amelyet így szoktak megfogalmazni: „vallásos vagyok a magam módján". Csak akkor vagyunk és maradunk katolikusok, ha az Egyház élő hitével összhangban hiszünk, mert egyedül egyházának ígérte meg Jézus Krisztus: „Én veletek vagyok minden nap a világ végezetéig" (Mt 28,20).


a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia / 2009. aug.20.

Prof. Papp Lajos nyílt levele

Nyílt levél a Magyar Püspöki Konferencia Főméltóságainak!


"Nemzet ki máglyát maga gyújt magának,"
(Sajó Sándor)

Nagy tisztelettel és alázattal a Krisztusi szeretet jegyében fordulok
Önökhöz, a 2009. szeptember 20-án, minden katolikus templomban felolvasott,
Önök által kiadott körlevéllel kapcsolatban.

Az Önök által közzétett körlevél egyetlen egy mondatát, annak
tárgyszerűségét, szándékának nemességét nem kérdőjelezem meg.

Földünk az ökológiai katasztrófa felé sodródik, az emberiség gazdasági és
erkölcsi válságban van. Ebből a válságból csak szakrális vezetők
segítségével, a Teremtő Isten erejével juthatunk ki.
Az elmúlt században megéltük az istentelenség talán legsötétebb századát.
Istent tagadó, Istent gúnyoló eszmék és rendszerek támadták az évezredes
hagyományokra támaszkodó egyházakat.
A Magyar Nemzet tagjai lelkükben megőrizték Istent, de tudatukból minden
erővel próbálták kiirtani a vallási és erkölcstani ismereteket.
A Magyar Nemzetet megfosztották ősi kultúrájától, valós történelmétől,
nemzeti identitásától és az utóbbi fél évszázadban világszerte fogyasztóvá
züllesztették az emberiséget.
A harmadik évezred küszöbén az emberiség egy része, a Magyar Nemzet töredéke
nemet mondott a fogyasztói társadalomra. Rádöbbenve, hogy Isten teremtette
lények, sokan gyökereikhez, történelmi múltjukhoz fordultak, és az anyagi
világ egyre súlyosbodó terhe ellenére is a szellemvilágot keresik.

Lassan hat évtizede iskoláinkban vallást és erkölcstant nem tanítanak.
Felnőtt három generáció bibliai ismeretek nélkül. 40 évig nem volt rá
lehetőség, 20 éve pedig nem élünk lehetőségeinkkel. Az istenkereső ember
bizonytalan, tájékozatlan, ezért esendő. Ismeretekre, vezetőkre,
pásztorokra, főpásztorokra van szüksége. Nemcsak az egyházat, az akolt,
aklokat kell félteni, hanem a tévelygő egyéneket vagy csoportokat is. A
tudatlanokat nem kirekesztéssel, nem kizárással, hanem szeretettel,
türelemmel kell a helyes irányba fordítani.

Félelmeim a körlevél okán a következők:

Önök és én is tudom, hogy csekély számban látogatják a szentmiséket. A
templomba járó emberek döntő többsége időskorú. Jelentős részük most hallott
először arról a problémáról, amit Önök kihirdettek. A középkorú és fiatal
híveket a körlevél, döntésre kényszerítheti. Számos sokgyermekes családot
ismerek, akik rendszeres templomlátogatók és egyúttal megjelennek az Önök
által elitélt rendezvényeken is. A szabadban tartott, kritizált,
rendezvények élményt, örömet adó együttlétek. Megjelenik történelmi múltunk
néhány színes foltja, (ruházat, népviselet, néptánc, magyar harcművészet,
ló-és állatszeretet, megszólalnak ősi hangszerek, közöttük dobok is,) és
ahogy az szokott lenni, megjelennek furcsa emberek, furcsa öltözetben.
Tapasztalataim szerint az emberek együtt örülnek Isten szabad ege alatt.
Visszatalálnak őseinkhez, hőseinkhez. Keresik egymást, keresik Istent.
Sokszor önjelölt próféták, "mágusok" beszélnek a szellemvilágról, sokszor
alapvető ismeretek nélkül. Épp ezért van óriási jelentősége annak, hogy a
tévelygő nyájhoz, Istent keresőkhöz kijöjjenek a templomokból és elmenjenek
a nyáj közé. Félek, hogy ha döntés elé állítjuk a templomba járó,
"magyarkodókat", sokan a pozitív élményt választják és nem azt a helyet,
amely ugyan számukra vonzó, de ott lelki békét nem találnak. Félek attól,
hogy az ébredő magyarságban az Istent keresők táborában inkvizíciós félelmek
alakulnak ki. Félelmemet alátámasztja a Heti Válasz IX. évfolyam 40.
számában 2009. október1-én megjelent cikk, és a folyóirat címoldala, amely
pogány világ újraéledésének félelmét sugározza. Néhány, nevezetesen öt
kiváló embert szellemi máglyára küldenek. Név szerint Bunyevácz Zsuzsát,
Molnár V. Józsefet, Pap Gábort, Szántai Lajost, Varga Csabát.
Valamennyiüket személyesen, munkásságukat töredékesen ismerem. Sok mindenben
nem értek egyet velük, de egy dolgot nem vonhatunk kétségbe. Napjainkig
megalázva, meggyalázva, anyagi lehetőségektől megfosztva szolgálták,
szolgálják Nemzetüket. Egyikük sem Istentelen.
Közülük Molnár V. Józsefet, idős barátomnak mondhatok. Az ő esetében a
fájdalmam fokozott. Ő volt az, aki 56-ban az Astoriánál megszelídítette a
szovjet tankot és a benne ülőket. Három évig Kádár börtönében, ebből egy
évig magánzárkában szenvedett, de soha senkire rosszat nem mondott, még
hóhéraira sem.
Jó ember. Bölcs ember. Sokat tanultam Tőle. Szeretem.

Nemzetünk pártokra, egyházakra, vallási felekezetekre, etnikai csoportokra
szakított.
A mai napokban nem máglyákat kell gyújtani, nem újabb félelmeket kell
kelteni az emberekben, hanem bölcsességgel és nagy-nagy szeretettel a
szétszéledt nyájat összeterelni. Önök Püspök urak, Isten kegyelméből
jutottak magas egyházi tisztségbe. Önök bölcs, tanult emberek. Ne csak az
egyházat, a templomot, hanem minden egyes eltévedt bárányt féltsenek!

Ady szavaival: "ne úgy ítélj meg engem, mint az emberek, cselekedeteim
szerint, hanem úgy, mint azt Isten, szívem belső szándéka szerint!"

Kérem Önöket, hogy jöjjenek el a nyáj közé!
Segítsenek!
Pasztoráljanak!
Kérem Önöket szeressék a nyájat!
Kérem Önöket szeressék a Magyar Nemzetet!

2009. október 4.

Dr. Papp Lajos
ny. egyetemi tanár
akadémiai doktor

Tisztelt Professzor Úr!

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia részére küldött levele kedves
stílusa ellenére igen megtévesztő és súlyos vádakat fogalmaz meg.
Bár a körlevélből egyértelmű, mégis hangsúlyozzuk, hogy annak címzettjei
a katolikus hívek és célja a katolikus hit megőrzése, amely minden
katolikus püspök elemi feladata. Éppen ezért a körlevél megírása sürgető
kötelesség volt.

A körlevél hangvétele pozitív, elsősorban értékeinkről, helyes öntudatra
ébredésünkről szól katolikusokként és magyarokként, ezért teljességgel
érthetetlen az inkvizícióval, máglyával, kirekesztéssel kapcsolatos vád,
amelyek a körlevélben egyáltalán nem szerepelnek.

A körlevél egyetlen személyt sem vádol, hanem híveink figyelmét hívja
fel a katolikus hitünkkel össze nem egyeztethető eszmékre és tanokra.
Hitünk megfogalmazása és védelme a vallásszabadsághoz való alapvető
jogunk része.

Tisztelettel: az MKPK Titkársága

---

Windows Live: Make it easier for your friends to see what you're up to on Facebook.