B-év, Nagyböjt 1. hét, Sze. (Jón 3,1-10; Zs 50; Lk 11,29-32)
Benne is élhetnénk a hagyományban; és mégsem élünk benne. A "Bölcsesség" - tudás, erkölcsi eligazodás, a termelés technológiái - rendelkezésünkre áll. Az emberiség humanista és vallási tudása: ott hömpölyög egyetemeinken. Könyvtárpolcainkon. Személyes erkölcsi emlékezetünkben. De csak elvileg. Mert nem élünk vele. Így értem, hogy a Hagyományhoz való viszonyunk meglazult.
S talán Jézus is valami hasonlót értett, tapasztalatában, koráról. Mi is épp olyan hangosan hivatkozunk "Európai Tudásunkra" (Törvény, szabadságjogok). Ám csupán a felszínen élve. Európánk - és Hazánk - mindennapi tragédiája/mulasztása éppen ez. Nem folyamatosan éljük a Betű szellemét. "Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint a Jónás próféta jele." (Lk11,29) S tényleg így vagyunk. Követelőző és elváró kultúra.
Azt is mondhatnánk, hogy ez a Hagyományhoz/Európaisághoz csupán instrumentális viszony. Vissza-visszanyúlunk egy-egy elvért. S azt eszközként (többnyire fegyverként) használjuk. Nem, hogy a "Törvénynek", "Sajtószabadságnak", "közjónak" stb., érvényt szerezzünk. Nem: saját érdekeinket kívánjuk érvényesíttetni.
Csak figyelmesen kell járnunk. Európán és Európán kívül. S főleg saját vallásunkban, amelyik felekezethez tartozunk. Csupán egy példa, ami tegnap óta a fejemben jár. Hadügyminisztériumunk bejelenti, kívánatos a magyar hadiipart feléleszteni. Sokként olvasom, az egyébként humanista műveltségű hadügyminiszter szavait. Keresztény. Delegáló pártjának koalíciós partnere, a KDNP nevében is az. S egyszerűen nem értem. Hogyan lehet ennyire "hagyományon kívül" élni. Minden, csak kicsit is iskolázott katolikus tudja, hogy a legsúlyosabb morális mulasztás a fegyvergyártásban-fegyverkereskedelemben való részvétel.
A példát csak azért hozom fel: mert nagyböjt Lelke megtérésre hív. Figyelmeztet, hogy mit jelent a Hagyományon kívül élni. S a Törvényt instrumentálisan használni. S figyeljük csak meg: történelmi egyházaink oldaláról egyetlen tiltakozó, intő, figyelmezető hangot sem hallunk majd. Pedig, épp ezek a pontok azok, ahol az Egyház, a keresztény közösségek, megerősíthetnék napi szövetségüket a Hagyománnyal. S nemcsak a Hagyományt tennénk élővé, de benne önmagunkat is. S így "ábrázolódhatnak ki", kicsit jobban, Krisztus. Aki megváltója távolságainknak. "A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, itt nagyobb van Jónásnál." (Lk 11,31)
*
E töprengés a Notting Hill-i Kármelen ér utol. A nővéreknek elmondom, nagyon kevés olyan közösség van ma, amely ennyire a Hagyomány közvetlen közelében élhetnek, mint ők. Távolságok nélkül - a távolság legyőzéséért nap mint nap megküzdve. S ez nagyon fontos hivatás. S alapítójuk, Avilai Teréz a Hagyomány és Közösség egységének szentje. S talán az sem véletlen, hogy zsidó családból származott. Ahol, családja nő tagjai, generációkon át megfigyelhették a férfiak Betűhöz való közvetlen viszonyát. Lelkiségi újítása, a szemlélődő életforma, a "msztikus egyesülés" kultúrája: a távolság elleni radikális küzdelem. Terézia a Betűt, a Hagyomány tettel láthatóvá. Krisztus jelenlétét magát.
S ez már csak magántöprengésem. Hol látjuk az Írással való foglalkozásnak azt a méltóságát, mely a zsidó férfiakat, munka mellett, a "távolságok leküzdőivé" tett? Érdemes végignézni templomainkon. A legmagasabb rendű foglalatosságnak tekintjük e a Hagyomány tanulmányozását? A Könyvvel való együttélést, s Könyv által való életet? Talán ez az etosz hiányzik európai kereszténységeinkből; s magából, családjainkból. A férfiak, s apák, napi küzdelme a Hagyomány közelségéért. Igen, nem tévedés: munka, család, gyerek gondjai mellett. Mert ez az alapja, előbb szólni - azaz időben szólni - mindenki másnál. Legyen a kérdés fegyverkereskedelem, antiszemitizmus, cigánygyűlölet, szólás- és érték-szabadság. S a távolságokat még folytathatnám.
2012-02-29
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése