Fegyelmek

Fegyelmek

A-év, Hamvazószerda u. P., (Iz 58,1-9a; Zs 50; Mt 9,14-15)

Szomorú hírek a világból. Tegnap uszoda után egy sör a Codogan Arms pubban. Az Európa Liga meccseknek vége. A hang levéve a tévéképernyőkről. Saif Gaddafi-t látom. Feszült arc, „a diktátor fia". S követem, milyen könnyen szabadul el a démonizálás a médiában. Gaddafi rendszerével a legkevésbé sem szimpatizálok. A képek az lcd képernyőkön önmagukért beszélnek. De mintha más fényben látszanának a dolgok hang nélkül. Az arcok, a tévébemondók „kommentár nélkül" tátognak. Képek. Líbiai városokról, utcákról. Emberek fegyverrel. De csend, a médiapropaganda képei hangtalanok. S elképzelem, más szövegeket is lehetne a beolvasott hírek alá mondani. Például, hogy a brit miniszterelnök fegyver-lobbival keresete fel a régió országait. Vagy hogy az USA fegyverek szállításáról egyeztet a Líbiai felkelőkkel. Költségvetési lyukakat lehet tömködni a fegyvereladásokból befolyó adókkal. S Franciaország is beszáll a partiba. S folytatódik a régi tánc. S a tátogó hírek alatt a slusszpoén. Szalagcsíkban olvasom, „Sarkozy and Cameron wrote a letter to EU president…." Ugye, a hírszerkesztők még csak nevét sem ismerik, hogy ugye, az a EU elnöknek szánt levél Orbánnak lett címezve. A levél gyakorlatilag utasítás.

Söröm gyorsan iszom. S Camus Közönyére gondolok. Itt maradt bennünk a gyarmati levegő. Esnék már az ágyba, hogy ami szemen, fülön hazugság átmegy, legyen végre szabad lélegzetvétel belőle. S még örvénylik bennem az Európai Parlament döntése, ami újra elmarasztalja a magyar médiatörvényt. Háborús propaganda az egész történet. Nem is tudom miről szól már ez a vita. Éppúgy zuhanunk és esünk szét, mint „az arab forradalom" régiói. Előjön a békére és kompromisszumra képtelenség, minden oldalon. Nos, ebből a negatív „hermeneutikából" kéne kiszállni, de nagyon.

*

S itt a kánon jelentősége. Nagyböjt olvasmányrendje fegyelemre kényszerít. Nem engedi „elspirtualizálni" felelősségünket a Nagytörténetben.

Izajás a társadalmi igazságosságra hív fel. Valami olyasmire tanít Isten „Szentségéről", amit hajlamosak vagyunk felejteni. Mert atomizált viszonyaink közepette, a spiritualitás a magán-szférára szorul vissza. Egyfajta „spirtiual wellness" lesz a lelkiség. S valóban. Ha áttekinthetetlen, s legfőbbként kontrollálhatatlan a világ, visszavonulunk a kápolna csendjébe, a „lélek benső szentélyébe." Isten szentsége, észrevétlenül szorul vissza a hívő tudatban, „Szentírásolvasásra", „a monstranciára", vagy a „privát" lelki fitnesst biztosító „misehallgatásra." Világi megfelelőiben: jóga, virág-gondozás, könyvek olvasása? Mindezek szükségesek. Ám mégis, a „szentség", „szentségi jelenlét" teljesebb értelmét kell helyreállítanunk. Erre hív elemi erővel a nagyböjt. Isten szentségét a társadalmi igazságosság helyzeteiben kell megjelenítenünk. Amikor a szegény, az állampolgár „szorongattatik", és ezt enyhítjük.

A Leviticus-ban a bűn engesztelése témájában fontos szakaszra bukkanok. Feltárja azt a helyzetet, amin Isten panasza „történelmi böjtjeinkről" megfogalmazódik. Az üzletben, intézményi érintkezésben meg nem tartott adott szó, a hazugság, a hamis tanúskodás − teljes egészében jóváteendő (Lev 6,1-2.) Mégpedig azért, mert megkötött üzleteinkben − ígéreteinkben − Isten a garanciavállaló tanú. Ezért ha a személy megszegi ígéretét és másik felé vállalt kötelezettségét, ténylegesen Isten elenni mulasztás. (Rabbi Samson Raphael Hirsch 1808-1888.) Az utalást Hirsch-re azért hozom, mert az izmosodó „ipari forradalom" korában megfogalmazott tanítás. Talán utolsó rálátásaink egyike volt, ez az időszak. Amikor a kiépülő piac − ma globalizációnak mondanánk − még összekötötte a személyek közötti etikai tért Istennel.

S lélektanilag muszáj a „Harmadik tekintet" jelenlétében élnünk. Minden kockázatával e Tekintetnek. A régi, freudi világban a kultúra cenzor-énje valóban rideg volt. Nagyon nehéz tisztán tartani, ki is, milyen is az a bizonyos Isten, aki felelősségvállalónk. Aki felügyelője erkölcsi tartozásainknak. Ám e „Tekintet" nélkül, úgy tűnik, megszületik közöttünk valami morális formátlanság. Ami formátlanság aztán lebontja lassan felépített, és törékeny civilizációs gátjainkat. Hazudunk, megbántunk, közömbösek, hűtlenek vagyunk helyzetekben (ahogy eddig is.) Ám ami új: nem akarjuk újra építeni a megtört bizalmakat.

Jézus kijelentése a böjtről, szorosan kapcsolódik a fentiekhez. Tanúságot tesz a Jelenlétről. Úgy olvasom, hogy rámutat arra az „Atyára" illetve Tekintélyre, aki tanúja vállalásainknak. S ez a „Harmadik tekintet" nála valami gyökeresen új. Nem oedipális, uralmi, kontrolláló tekintély. Hozzánk való viszonya Öröm. Ezt fejezi ki a „lakodalomhoz" kapcsolt Abba képe. Jézus Istene örömteli tanúskodás „megkötött üzleteink" felett. Örömével és biztatásával támogat. Mert üzleteinktől függetlenül „örül nekünk"; örül velünk. Nem passzív jogi tanú. Legfőbbképpen: az üzleteiben járó és igazságosságra kötelezett ember életéhez hozzáad. Keresztény nyelven: szüntelenül adja a Fiút és Lelket. Nem bűn-komplexust épít fel bennünk. Ő ünnepével biztató Jelenlét. A sorok a fenti összefüggésben, a társadalmi igazságosság, mint Isten Szentsége, e hátterét mondják ki: „Akkor odamentek hozzá János tanítványai, és megkérdezték: ʻMiért van az, hogy mi és a farizeusok sokat böjtölünk, a te tanítványaid pedig nem böjtölnek?'Jézus ezt mondta nekik: ʻGyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény?'" (Mk 9,14-15).

2011-03-11