Templomlebontás
A-év, 34.hét, K. (Dán 2,31-45; Dán3,57-61; Lk 21,5-11)
A Notting Hill-i Kármel. Nézem a mélyvörös tégla-templombelsőt. Ezerszer is nekifutok, mint egy birkózásnak, egy idős angyallal. Egyszerre adja az elszigetelődés érzését. S egyszerre kínál ez a templombenső valami hallatlan emlékezést múltra; s nyitottságot jövőbe. Kiléptet a mából, szabadságot ad a mára − s ez a szabadság nyomaszt. Ebben a térben megszűnik minden, ami ismerős. S szinte nyomasztó élességgel az a Királyság van jelen, ami hamarosan majd mindent betölt. S mely Királyság belépésre hív, megnyílásra. Mert az Evangélium ezt a levegőjét belélegezve: ellenállhatatlanul küldetünk. Egyszerűen elfeledtetik minden gátlás, tehetetlenség. S tenni akarunk ezért az Országért. Egyszerre vagyunk két világ állampolgárai. Mélységes Béke; és emberségünk mélységes izzása is. Ebbe a térbe belefeledkezve, csakis odalépni tudunk az embertárshoz. Szemünkből kihulló háborúkkal; a legfontosabb mozdulatokra koncentrálva.
Az imára hívó harang hirtelen, magas érchangjával csendül. Gyerekkorom legkorábbi emlékeit hívja elő. A levegő frissességét, a világ akkor még létező, a természet zajain át lélegző csendjét. S felocsúdom. Felpillantok a szentélyre; ablakaira; tégla-kő-barnájára.
S ott, a homíliában tudom, miről szól az evangélium. Jézus a templom-leromlást jövendöli meg. Ám, a jelenetben, ahogyan a Templomra pillant, a lényeges. A Templomra mint kultúrája élő testére tekint. S azon túl, a környező kultúrákban, vallásokban, „civilizációkban" lélegző emberre. Megtestesülése óta érzi e „templombensők" értékét és elnehezedését. „Jönnek majd napok, amikor mindezekből, amit itt láttok, nem marad kő kövön, amelyet le ne rombolnának."
S itt válik örömhírré, amit a Templom leromlása kapcsán mond. „Mikor háborúkról és lázadásokról hallotok, meg ne rémüljetek; ezeknek előbb meg kell történniük." A kultúra leromlása, megtörténik. Ám Ő mindvégig benne marad, mint megújító kezdet. S épp ezekben az időkben az Alapokig láthatunk: hogy a „Templom" él. Ami külsőleg visszafordíthatatlan szétesés, az ugyanakkor újjászületés, újjáformálódás. Mint amikor, meglepetésünkre, Krisztusmonogramot építenek a homokdűnék; a felhők az égen; a fű játéka a parkban; madárrajok írástudatlan röpte a szelek játékában.
2011-11-23
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése