Az egyházi év utolsó hete ádvent előtt. Bonhoeffer gondolatai. A fogvatartott, a beteg, vagy a diaspórában élő keresztény, a kereszténnyel szinte a háromságos Isten szinte fizikai ajándékaként éli meg a találkozást. Ennyire felértékelődik és egyedivé lesz a találkozás. Egyedüllétükben mindketten, látogató és meglátogatott, felismerik egymásban a Krisztust, aki jelen van a testben. Úgy fogadják és üdvözlik egymást, ahogy az Úrral magával találkozunk. Tisztelettel, alázattal, és örömben. Az egymástól az áldást úgy veszik, mint az feltámadott Jézus Krisztus áldását. Ez Isten Országnak normál "érzékenysége"; amikor tejesen fogékonyak vagyunk Isten és a felebarát misztériumára.
Eltűnődöm rajta, vajon miért van világunk akkora válságban, amilyenben. Kell, hogy legyen valami mélyebb oka, mint amit a "külső" történetben észlelünk. Krisztus Király ünnepe, legalábbis erkölcsi válasz. Képzeld el a világot, amikor minden egyes személy egy háló-szem. Hány emberért imádkozik valaki? Vagy gondol rá, felidézve őt, jót kívánva neki. Hiányos-e a háló? S ha képzeletben kiterjesztjük az elhunytakra. Lefedi-e világunkat? A krízisek alapja a lélek figyelmessége vagy figyelmetlensége. Érzékenysége vagy érzéketlensége a másikra. Mindig a Lélek az, amely az emberi bensőben kiváltja az emlékezést. Számomra ez a belső figyelem-felgyulladás mindig, és az egyetlen istenérv. Mi indítja tudattá összefutó sejtjeinket az emlékezésre? Az imádságság ezt a Jelenlétet, mint elérhetőségünket a másik számára, elmélyíti. Csupán memóriánk csodája lenne-ez?
De visszatérve a nyitóképhez. Bonhoeffer érzékenyedésünk kérdését kihívásként veti fel. Ha ekkora egyetlen találkozás ekkora örömöt és boldogságot jelenthet, mennyivel intenzívebb lehet azok élete akik naponta közösségben élhetnek, keresztényekkel. Ha érzékeink és önművelésünk tisztán működik, akkor valóban ezt kéne átélnünk. Mert, s ez természetes tapasztalatunk, "kikapcsolunk", akik egyébként nap mint nap élhetjük a keresztény közösség ajándékát. Bonhoeffer mindezt a Hitvalló egyház szervezésekor, s később, Hitler börtönében elmélkedte át. A keresztény közösség értékét. S így kihívások kihívása gondolata. "Adjunk hálát, akik a keresztény közösségi élet kiváltságát kaptuk, s teljes szívből dicsőítsük Istent kegyelméért. Mert ez kegyelem, egyedül a kegyelem műve, hogy még ma is a keresztények közösségében élhetünk."
S a katolicizmus Eukarisztikus lelkiségében van valami hallatlan személyes elem. Ezt gyakran kritizálják, s joggal, hogy narcisztikus "bezárkózásba" süllyedhet. Amikor az egyéni jámborság elfedi a kintet. S mégis, e lelkiség hallatlan értékes eleme, hogy az személyes, "egy az egyben találkozás" megújíthatja a találkozás egyediségének értékét. Az Úrral, és a felebaráttal. A Léleknek megnyílva, valóban, épp ez az "ecceitás", a személy és találkozás egyediségének élménye vezet vissza bennünket a Közösségbe. A hálószemeket összefogó Krisztus Király.
2011-11-22
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése