„Nem fogadható el, hogy három amerikai nagyvállalatból álló kartell döntsön államok és állampolgárok sorsáról." Mindegy, ki mondja. (Nevezetesen, most Viviene Reding, az EU igazságügyi biztosa nyilatkozta a három nagy amerikai hitelminősítőről.)
Nem vagyok szakember. Képzésemből a globális pénzügyi folyamatok megértése kimaradt. Ezzel nem vagyunk egyedül. Ilyen, amit most Európában látunk, szuverén államokkal megtörténni, azonban nem normális dolog. Ha a leminősítések folyamatában valóban jelen van a korrupció, és összefonódó lobby-érdekek, keserves árat fizetünk. Mint rendszer; és működni hagyott rendszer.
A foglald el a City-t mozgalommal (világvárosok pénzügyi központjainak szimbolikus megszállása) mélységesen egyetértek. Akkor is, ha alternatívát nem tudnak megfogalmazni. Ezt kritikusaik számon kérik rajtuk. Azonban nem hiszem, hogy a demonstrálók feladata lenne. Ők az egyik legfontosabb etikai kérdést teszik fel: néven nevezni a tőkéhez tapadó manipulációt, és felelőseit. S legfőbbként: kollektív felelősségünket.
Auschwitzban számmá alázták az embertársat. Amennyiben a korrupció és a lobbi-érdekek léteznek, akkor ma jogosan érzik úgy emberek, hogy valami hasonló megalázást történik velük. S nemcsak emberek, hanem kisközösségek, családok, népek. Mert mindez nem „természetes".
S sok ember, az érintettek, keresik a szót, néven nevezni, mi történik velük. A szélsőjobb, most majd zsidózni fog. S a lényeg, kivételesen, nem az, hogy tévesen. A fájdalom, az indulat valós.
A pénzügy szakemberei, ahogy azt látjuk a mainstream médiában, kényszeresen és jól nevelten ismételgetik a Rendszer elvárásait. Úgy teszünk, mintha valami feddhetetlen klubban élnénk. S ismételgetik a rendszer kondicionálta félelmeket. Érdekes, ezen sokszor eltűnődöm. Az épp leégő léghajón, zuhanó repülőgépen, miért mindig mi vagyunk azok, akik rákérdezés nélkül mondjuk fel a „protokoll" előírásait? Az egyébként felelős, de rendszerbelső bankvezetők nyilatkozataira gondolok.
Az, hogy az ellenzéki sajtó, s maga az ellenzéki pártok, ugyanezt ismétlik, abban nincs semmi meglepő. A valós igazságot és a politikai érdeket kommunikálni nem ugyanaz. Ebben „a nem ugyanazban" rejlik sok-sok árulásunk; a hazával és egymással szemben.
Valahol, a terrorista indulata is ebben a közös örvényben születik meg. S valahol, bár a másik életére törő tettük soha nem fogadható el, indulatuk - melyet megalázottságukra adnak - érthető. Nem fog mindenki Goethét olvasni, vagy verset írni.
Egy szó, mint száz. A fenti sort, reakciók csoportját, sorolhatnánk. A kérdésem csupán az, miért nem szólalunk meg egyszerre - ellenzék, nem ellenzék, szakember, nem szakember - kimondva, hogy a hitelminősítőktől, és a mögöttes intézményektől, morális öntisztulást várunk el. És ebben nincs pardon. Mióta 2008-ban épp a mostani nagy hitelminősítők, szinte kivétel nélkül, kiválóra minősítették a világgazdaságot bedöntő cégeket: nincs pardon. Felelősség, számonkérés, és elszámoltathatóság van. A számok mögötti valós, nem szám emberek és régiók méltósága. S főleg: helyi kultúrák élete és méltósága.
S szépen, sorjában, majd el kell kezdeni, minden banknál és hitelminősítőnél; apránként, a „hitelminősítést". Mert létezik hitelminősítés, alulról. Felfelé. Pénzügyi intézeteink hiteleztek-e fegyvergyáraknak, hogy csak a legfontosabbat kérdezzem. Minősítettek-e diktatúrákat „kiválóra"? Egy országban, ha van tartás, morálisan kérdez. Mert nincs, s a világtörténelemben soha nem volt nagyobb erő, mint a tömegek morális kérdezése. Én a magam részéről, bizalmam, a döntéshozók "képernyővilágától", megvontam. IMF-től, ECB-től, Úniós miniszterek értekezletétől, mind. Míg meg nem válaszolják kérdéseim. Ellenőrizhető-e a rendszer, morálisan?
(S ami lemaradt, mintegy magyarázatként, mielőtt félreértenénk, hogy a fentiek a bankrendszert, IMF stb-t „démonizáló" hozzáállás és felszínesség. Ha igen, a kisember felszínessége, akitől elvárnák, hogy pénzügyi szakemberként átlássa azt, ahol a csúcsokon sincs holisztikus, s főleg „morális" átlátás és kérdezés. Nos, ez az írás egy magyar családapa zuhanásából született. Hitelét lakására fizetni nem tudta, a végrehajtás során vetette ki magát az emeletről. Egy psziché így reagált arra, hogy élete teljesítményét − még ha az csak egy lakás is, mint megteremtett otthon − elveszni látta.)
2011-11-18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése