Halottak napi töprengés a katolicizmusról
(Jób 19,1.23-27a vagy Róm 5,5-11 Zs 26 Jn 6,37-40)
Henri de Lubac az Ateista humanizmus drámája című könyvének, első, 1949-es első kiadása kezemben. De Lubac a katolikus egyház nagy megújulási kísérletének, a II. Vatikáni Zsinat egyik fő szellemi előkészítője volt. Ha módom van rá, igyekszem az első kiadásokat olvasni. A folyamatos update-ek világában, szükség van történetünkre történelemként tekinteni. A távlat mindig kivesz a ma indulataiból. Egyedül a „Hagyomány" érzéke teszi szelíddé a felszíneken élő vadembert.
Lubac valami olyasmit ír, mely kezdetet rég szem elől tévesztünk. Könyve nyitólapjain felhívja a figyelmet a fájdalmas ellentmondásra. Nevezetesen, hogy míg a keresztény hitet egyetemes felszabadulásként élte meg az antik világ, „ma" (1949) ugyanezt a hitet kiveti magából Európa. Az ateista humanizmus lázadása, programjaként élte meg, az ember felszabadítását a vallás, mint épp a szabadságot veszélyeztető ideológia alól. Az ateista humanizmus korszaka elmúlt. Csak annyiban nem, hogy ebből az egymásnak-feszülésből érkeztünk.
Lubac mély keresztény humanizmusa ragad meg. A kereszténységet úgy tudja láttatni, hogy az eredetek iránti bizalmat részévé teszi a „történelmi szemnek". Az a történelmi hermeneutika, amit ő alkalmaz, valóban történetivé azzá válik, hogy az első keresztény generációk élményét teszi hivatkozássá. „Az Isten saját képére teremtette az embert" − történelmi örömhír volt az antikvitás kényszerekkel teli világában. A szabadulás, a felszabadulás szó szerint „globális" élmény volt. A keresztény üzenet császártól rabszolgáig mindenkit megérintett. Egyszerre kezdett, egymástól tanulva, szabadabban lélegezni egy egész korszak. E kollektív élmény nélkül nincs magyarázat „Európa születésére".
„Hitünk elemi igazságai mára közhelyek. Ám következményeit gyakran figyelmen kívül hagyjuk. S valóban nehéz elképzelnünk, milyen izgatottságot váltottak ki az antik ember lelkében. Az Isten képmására teremtett ember felszabadult, önmaga előtt is, az ontológiai rabszolgaságból, melyre a mindent uraló Végzet kárhoztatta. A csillagok megváltozhatatlan útja mégsem irányítja az életet! S lám, a számtalan Hatalmak − istenek, szellemek, démonok − melyek az emberi életet e zsarnoki erők hálójába bilincselték, a lélekre teljes félelmükkel ránehezedve, most porrá zúzattak. A szentség, az egyedi kiválasztottság értékének tudata, mely elveszett, hirtelen megtaláltatott. Egyetemes kötelékké lett Istenben megtisztulva. Nincsenek többé körbe forgó kényszerpályák! Nincs többé vakvégzet! A transzcendens Isten, Isten mint az ember barátja nyilatkozott meg Jézus Krisztusban, megnyitva azt a kivezető utat, amit semmi le nem zárhat többé. " (de Lubac)
A kereszténységet, és sodródó világunkat, ma depresszióban látjuk. A kor félelmei tonnák az ember és közösségei lelki terén. A gazdasági önazonosságra épített Európa inog. A G20 csúcs szakértői nyilatkozatban figyelmeztetett, hogy 2016-ban állhat vissza először a három évvel ezelőtti munkanélküliségi szint. Európa szerte társadalmi forrongások várhatók. A szélsőjobb, tehetjük hozzá, mindenütt erősödni fog. Nehéz idők jönnek; sokkal nehezebbek, mint azt látni merjük. Mérlegen van az a kapitalista modell. S jelenleg nem lehet látni, nem ugyanaz történik-e ma, mint a Szovjetunió és a keleti blokk esetében. Belső, gazdasági kényszerei és etikai deficitje miatt belülről omlott össze a rendszer; mintegy váratlanul. Összeomlásának végső oka a szolidaritás − mint megújulás képesség − hiánya volt. A szolidaritás deficitje.
Ma, mindennél égetőbb szükség van a közösség szolidaritására. Ez tesz képes arra a nem-nihilista lázadásra, mely benső újra-építkezés. A régi Istenek meginogtak, s tülekedésük után, látszani kezd − nem törvényszerű, hogy kényszerekben éljünk. De vajon, képes-e Európa és ez a Haza arra a türelemre, amire a rabszolgaság terhét hordozó antik világ képes volt? S főleg, képes-e megtalálni a szolidaritást alapozó történeteket és tetteket? Képes-e kultúránk arra a mélyemlékezetre, mely felidézi azt az első „Én – Te" találkozást, s amiből szabadulás termékeny drámái fakadnak?
2011-11-02
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése