A húsvéti ünnepről szóló hírek beszivárogtak, s bizonyos értelemben tetőztek, a világ „közbeszédébe". S néhány − fontos pillanatra − elvált egymástól az Élet és az emberi középszer kényszeres apoteózisa, az ember csinálta történelem. A Feltámadás keresztény üzenetét marginalizálta a kor, mely egyre abszurdabb olvasatait találja ki önmagának. S ezeket a kényszeres önigazolásokat, mint szupravezető, öntik ránk a „hírek". A nagyheti passió és a Feltámadás ünnepe bele-bele világított ezekbe az abszurditásokba. Mint pl., hogy Günter Grass-t hivatalosan nem kívánatos személynek nyilvánította Izrael állam. Mert az irodalmi Nobel-díjas író kifogásolta a zsidó állam Irán elleni háborús fenyegetését. Mondja: nem megoldás, még nagyobb krízist idézne elő a háború, mint ami most van. S a történetmondás folytatódik: Günter Grass-t hivatalos német körök is elítélik. Felvetni a béke gondolatát lett mára abszurd lehetőség.
A fenti példa talán nem a legjobb; az agyonterhelt asszociációk miatt félre vezető. A kontraszt csupán ki kívánta fejezni a hétköznapi megérzést. Egyre inkább megfogalmazódik bennem a gondolat, hogy a kereszténység tanítása itt várakozik közöttünk, hogy világunk abszurditásai közé lépjen. Ami nem feltétlen esik egybe bizonyos keresztény igényekkel a társadalom és a kultúra felé. Húsvét örömüzenete épp ez: a tanítás várakozik, hogy a történelemben helyet kapjon. Hogy először magukat épp a tanítás hordozóit világítsa át.
A sírt őrzők története mélyen szimbolikus történelmi portréja az a húsvét-előtti rend önmagunknak; vallás és tanítás viszonyának. A múlttal − a történelem tehetetlenségével kötött paktumunkat elbeszélése ez: „Amikor az asszonyok eltávoztak, íme, néhányan az őrségből bementek a városba, és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: ʻEzt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük, és kimentünk benneteket a bajból.'" (Mt 28,11-14)
Húsvét: szem-párt alkotni az új látással. Mint a párkapcsolatban. „A pár a valóság beszorzása kettővel: pluralizált látás." Tulajdonképpen ez húsvét története. Önmagunk világ-látása helyett: Ketten látni, együtt, a világot a Feltámadottal. Így lesz önmaga a világ (s benne mi önmagunk), ebben az együtt-látásban. Húsvét titka így, amilyen prózai, olyan fontos: az együtt látott történelem. Mely együtt látás vágyát talán egyetlen más ének sem mondja el teljesebben, mint a szép, zsidó-magyar dal, a Szól a kakas már. „Ha az Isten néked rendelt, tied leszek már./ De mikor lesz az már?....Joboné hámikdos ir Cijajn tömélé! (Ha felépül a Szentély, Sion városa benépesül, akkor lesz az már.)"
2012-04-09
http://www.youtube.com/watch?v=z5PZHFa9YUo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése