.
Európai kultúránk egy a nagy világkultúrák között. Inkább civilizációt kéne említenünk. S mindegyiknek más és más a karizmája. Kína ősi kultúrája a természet törvényeire és benső életére figyel. Kollektív figyelem: a közösség ráhagyatkozni tudása az "Útra", a taóra. A mi hivatásunk, itt Európában, a személy méltóságát és a szeretet teremtő erejét felfedezni. S mindez hivatásunk annak tükrében, sőt épp ezért, hogy az európai történelem vallás-, és világháborúk katasztrófáin van túl.
Bikini, a Scala-ban, London (2012 ápr.22.)
Európai kultúránk egy a nagy világkultúrák között. Inkább civilizációt kéne említenünk. S mindegyiknek más és más a karizmája. Kína ősi kultúrája a természet törvényeire és benső életére figyel. Kollektív figyelem: a közösség ráhagyatkozni tudása az "Útra", a taóra. A mi hivatásunk, itt Európában, a személy méltóságát és a szeretet teremtő erejét felfedezni. S mindez hivatásunk annak tükrében, sőt épp ezért, hogy az európai történelem vallás-, és világháborúk katasztrófáin van túl.
Nem feladni: tovább keresni méltóságunkat, s visszaajándékozni azt a másiknak, aki elvesztette (avagy megfosztatott). Ezért nincs aktuálisabb küldetés, mint elmenni elveszett, vagy, nem odaajándékozott önmagunkat megtalálni. "Ezután így szólt hozzájuk: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek." (Mk 16,15)
S ez a küldetés nem tét nélküli. Háború készülődik a világban. Épp úgy jön el, mint ahogy nem keressük igazabb önmagunkat. Mindig akkor érkezik, amikor elfelejti önmagához és a másikhoz való küldetését az ember.
Most, Londonban, könyörtelenül esik az eső. S van ebben valami józanodása külső történetünknek. Az ablaküvegen a vízcsepp lefolyik. Ha megindul, leér. A háttérben ázó falú házak. Üvegablakokkal. S lehet, ebben a pillanatban ezek a legördülő esőcseppek, ami legjobban összeköt bennünket. Mert ott csorog-üzen a bibliai igazság ablakainkon. Ha a világot fenntartó igazságot-szeretetet nem engedjük be apránként az életünkbe: az majd mint özönvíz tör be. Ledöntve az ön- és istenfelejtésre épülő kereteket.
A szeretet amolyan elő-apokaliptikus idő. Józanít, újra esélyt ad, kollektív ébredésünknek is. Unplugged. „Félvéletlen", londoni koncertjük utáni napokban került elém a Bikini jubileumi koncertfelvétele a tévéből. Különleges koncert: belépni kicsit Isten "unplugged" gördülésébe, ázó ablakainkon. Az átgördülő dalokban az ország lelkét hallgatom. Egyszerűen nem is értem, az Index egyik újságírója mit fanyalgott. Mintha ott sem lett volna: nem hallotta meg az anamnézist − kollektív emlékezést − a dalokban. Valószínű, minden hiteles művészet ('popzene') kollektív történetünk gördülése. El Istentől, vagy Isten felé. Párhuzamos esőcseppek: ítéletünk kimondása. S miközben D. Nagy ott, azon a koncerten énekel − különösen az unplugged részeken − eltévedt, esőben ázó arcú gyemrek az ország.
2012-04-25
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése