Előjön belőlünk a hűség képessége. Húsvétot, mai fejjel, mélységes történelmi józanodásnak élem meg. Ráeszmélünk arra, ami a lényeges, s elválni tanulunk a történelem karmájától. Nem mindenható az önmagára hivatkozó „felvilágosodott értelem".
Ma a misét a londoni kápolnában a nagyszülőm által ajándékozott fehér, hímzett terítőn mondtam. Gyönyörű fehér hímzés, fehér alapon. Virágok, örvények. Öncélú szépség: mégis égboltnyi − Történelemnyi Rend. Emlékezet. A húsvéti Vigília-misén: épp a zsidó nép egyiptomi szabadulását olvastuk. S elvakított fehérsége. Ugyanaz az organikus történetmondás, személyes évtizedek emlékei, s egy kulturális minőség évszázadokat átölelő emlékezete.
Így tanít a nagyszülő keze munkája. A húsvéti Feltámadás: ébredés a mából. Ebből az iphone4, newipados, „szép új személytelen világból", s ki tudja milyen technikai mutatványokból. Azon az éjszakán − A Vörös-tengeren való átkelésben − valóban helyre került minden. Helyi értékére. Az én ébredésem: a keresztény hitnek csakis a közösségeken át van jövője, s a mindenkori jelent formáló ereje. Iszonytató nehéz munka lesz: a még működő közösségeket értékként tekinteni. S emelni, átalakítani tudatát − kultúrával, európai nihilizmusokkal szemben. Húsvét: minden, ami működik s bármilyen hatásfokon hordozza a személyt: felértékelni, helyre állítani önbecsülését. Megfáradásaink, s zsákutcáik ellenére is.
Húsvétot nem bizonyítani kell. Húsvét bizonyítja önmagát. A benne hordozott Élet kiáll önmaga mellett: amint megtestesülésének teret adnak: ott növekedést ad.
Csupán az a nehézség, hogy Húsvét ellen-kulturális egyházi beidegződéseinknek is. Nem merünk belépni ebbe a gyönyörű szocializációba. A napokban igyekszem mind többet megfigyelni, mi tárul fel ebből a programból az evangéliumi szövegekben.
2012-04-08
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése