Keresztelő János halála
A-év, 4. hét, P. (Mk 6,14-27)
A Keresztelő halálának elbeszélése mélységi bepillantást enged a megváltandó világ szociológiai valóságába. Ami lelepleződik előttünk, az az ún. „szociális bűn". A rajtunk kívül álló, az emberségünket befolyásoló közeg. János kivégzése megérteti: messze nem elég csupán személyes bűnről beszélnünk. A bűnös struktúrák minden alapszava megjelenik. Hatalommal való visszaélés, erőszak, gyanú. „Lefejeztettem" (Mk 6,16). „Jánost Heródiás bilincseltette meg a börtönben; azért mert János ezt mondta neki: 'Nem szabad együttélned testvéred feleségével.' Heródiás ezért megharagudott rá, és szerette volna megöletni" (Mk 6,17-19).
Salome táncol, gyönyörködteti Heródiás és vendége érzékeit. Cserébe, anyja tanácsára Keresztelő fejét kéri: „Azt szeretném, ha rögtön ideadnád nekem egy tálon Keresztelő János fejét" (Mk 6,25). Hatalom, erőszak, bűnös viszonyok, és perverzió. A Jánost tisztelők számára világossá válik, kizökkent a világ. Az ártatlan prófétát végzik ki, a megtérésre hívó Isteni szót némítják el. „Amikor meghallották ezt tanítványai, eljöttek, elvitték a holttestet, és sírboltba tették" (Mk 6,27). János barátai átélik azt, amit Franz Kafka a mi huszadik századunkból megfigyelt: a „Kastély" fogva tartó köreit. S itt Kafkának egy másik, mondása is eszembe jut. Megkérdezték tőle: van-e remény? Komolyan elgondolkodott, majd elkezdett nevetni. „Persze" − mondta. „Az egész univerzum tele van reménnyel és hittel. Csak nem számunkra." Rejtélyes befejezés. Elmondja: valami akadályozza bennünk ennek a reménynek a felfogását és befogadását.
Ebben „közegben" Jézus Krisztus fellépése, mint a földről felvett, és újra magasba emelt fáklya, elemi erővel ragyogja be a lelepleződött éjszakát. Nem a bűn fogja immár életfogytiglani „perbe" az embert, hanem a felmentésünkön munkálkodó kegyelem.
2002/11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése