Sokadik vörösbor Vörösmartyval
Barátom levelét olvasom. Valahogy tréfája az e-mailnek, hogy később jön meg, s akkor már a többi üzenet alján marad. Maradna, szerencsére, mert élve a gyanúperrel, rákeresek. Fontos dolgot mond, épp a napokbeli multikulturalizmus problémája kapcsán. Mint írja, a multi kultinak soha sem volt barátja. Nem a multi kulti hozta a nagyszerű eredményeket, hanem az összeolvadás (nem BEOLVADÁS!). Ausztria, és Magyarország a bizonyíték. Austriában: Schnitzler (Kanizsai zsidó családból), Josef Roth (galiciai), Egon Erwin Kisch (Cseh), Freud, stb. Magyarországon Radnóti, von Neumann, Füst Milán, Karinthy Frigyes, Teller Ede, stb. Ezek Ausztriában osztrákok, Magyarországon magyarok voltak. De ugyanakkor az egyéniségükkel befolyásolták a befogadó nemzetet.
Csak csendesen töprengek. Odahaza mi olvad mibe politikai kultúránkon belül? Az MSZP sivár üressége, Szanyival, Mesterházyval? Sírni lehetne ezeknek az embereknek a felkészületlenségén. (S Jantyik Zsolt dala a PG-csoportból jut eszembe: „Akkora a szád már, mint egy képviselőnek.") Vagy a Fidesz nemzetnevelő öntudata? Ami görcsösen tagadja a társadalom valódi krízisét? A Jobbik rátelepedése egy szétesett, önmaga egyneműségbe süllyedt, sebzett „nemzeti öntudatra"? Az LMP érzéketlensége mindaz iránt, ami más, mint önnön gyökértelensége? Soha nem volt bántóbb ez a „magyar egyszólamúság". Képtelen befogadni valódi másságot. Képtelen üdvözölni a magánál adott pillanatban okosabbat. Képtelen bárminemű kompromisszumra, saját közösségei érdekében. Amit látok, az a gőg változatai. Ha valós különbségek lennének a honi demokrácián belül, azok már rég megtermékenyítették volna egymást. Ez a betegesen bizalmatlan közeg, nem termel ki magából Erwin Kisch-eket, Radnótikat, von Neumannt, Füst Milánt, Karinthy Frigyest.
Kultúránk homogenizálódása aggaszt. Ebben a betegesen harcos közegben, még a merítés igénye sem születik meg: a már meglévő Kisch-ekből, Schnitzlerekből, Fülst Milánokból, Neumannokból, Karinthyikból. Helyette Háború és háború. Háborúk és háborúk. Alkotmányok és ellenalkotmányok. Persze: kardforgató agyak milyen szimbolikus politizálásra képesek? Mert szimbolikus politizálásra szüksége van. A nemzeti depresszióból, mely egész Európa nagy kihívása, ki kell lépni. Szimbólumokat kell keresni. Valós kapcsolatot múlttal, s főleg sikeres szintéziseinkkel: „összeolvadásainkkal." S e nemzeti depressziók legfőbb kihívás: megtalálni a szolidaritás történetmondását. Mert ez a kultúra képtelen valós együttélésre a fogyatékkal élő emberekkel. Képtelen az anyaság és női szerepek pozitív megfogalmazására. Képtelen vallási identitását, mint eredetvidékét elfogadni. S főképp, képtelen beszélni saját története kisiklásairól − itt és most, a jelenben. Képtelen a szeretet történeteibe belekezdeni.
A magyar baloldal sivársága csalódás. Az alkotmányozásból való kivonulásuk mutatja meg ennek a fajta baloldaliságnak a legnagyobb hiányát. Soha, úgy tűnik, soha nem tudott hozzászólni a „nemzeti történethez". Magába itta a táblabíró világ korlátoltságát és gyanúit, amely közegben kifejlődött és amiből kinőtt. Liberalizmusunkra is igaz ez: sértett emberek, tonnányi gyanúval a fejben. Az is átfut rajtam, a magyar (kortárs) liberalizmus, tulajdonképpen, élvezi is a harcot a „magyar középszerrel". De járt-e jottányival is e közeg előtt? Tartok tőle, ugyanennek a középszernek a része. Szimbiózisban.
S barátom levelének záró sorai nem hagynak nyugodni. „De valóban úgy van ez, hogy az ember vagy tetőtől talpig nemzeti színű lobógóban kell hogy aludjon és ébren legyen, vagy a posztkommunisták keblére kell hogy hajtsa a fejét? Mi lenne ma Máraival, akit ma annyit idéznek, persze mindenki csak azt, ami tetszik neki. Ő szerencsére meghalt. A mai magyar helyzet megölte volna." Még messze vagyunk attól, "amikor a viszály elvérzik a csatákon." (Vörösmarty Mihály, Vén Cigány)
2011-02-16
Vörösmarty Mihály, Vén cigány http://www.youtube.com/watch?v=RXO9ajtHzLU
Good Bye http://www.youtube.com/watch?v=nUYgO-nXlDw&feature=related
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése