Lourdes

Lourdes

A-év, 5, hét, P. (Ter 3,1-8; Zs 31; Mk 7,31-37)

Julia Kristeva új könyve, a Hatred and Forgiveness (Gyűlölet és megbocsátás) megérkezett. Muszáj volt beleolvasni, még tegnap este. Érdekes összefüggést láttat meg. Hogyan jelennek meg a „meghasonlott" személyek az európai iszlám közösségeken belül. Mi az oka, hogy az öngyilkos merénylők, radikálisok épp az európai közösségekben is megjelennek? S mindezt egy francia gondolkodó, a francia szekuláris közeg szakértője elemzi. S meglátása gyakorló pszichoanalitikusként elgondolkodtató, hirtelen kontraszt. Muszáj felkapni a fejet rá. Igen, a mind több olyan muszlim nő jelenik meg a praxisában, akik „hasadnak". Saját kultúrájuk, családjuk nyomása alatt, és az európai oktatási rendszerben szintén kötelezően tanult értékek feszülésében.

S így jelenik meg új, freudi összefüggésben a fátyol viselése. Nem lenne szabad egyik érintett félnek sem, különösen a befogadó „anyakultúra" részéről fejet homokba dugni. S valóban e kultúra-ütközésben csak törni lehet. A muzulmánok körében „alapjogként" ragaszkodnak a nők fátyol-viseléséhez: munkahelyen, iskolában. S mind erősebben: a nők teljes „letakarásában". S ugyanezek a fiatalok, a francia oktatásban elsajátítják a tanrend részeként: a vallási pluralizmus, a vallási-türelem, és gondolkodási szabadság „laikus" értékeit. Lélektanilag ezt egy módon tudják mind többen feldolgozni: radikalizálódnak. Hisz identitásukat érzik fenyegetve.

S a kimenet ismert. Nagy Britannia miniszterelnöke épp Münchenben jelentette be kormánya új stratégiáját: lejárt a naiv illúzió, hogy multikulturális közösségek szegregáltan, „békében" élhetnek egymás mellett. A szegregáció helyett az új brit politika elvárja, hogy azonosuljanak a brit nemzeti és kulturális értékekkel. Ezekkel szembeni állásfoglalást, és ellen-cselekvést a politika nem fog sem szponzorálni anyagilag, sem tűrni.

Igen ám, de a kérdés marad. Az európai liberális-szekuláris kultúra, de úgy tűnik, a nemzeti önhivatkozások is „sójukat", ízüket veszítették. Kifulladtak: nincs meghívni, integrálni tudó erő. S a szekularizáció nagy-nagy dilemmája, szembenézni legnagyobb hiányával. Nevezetesen, hogy nincs „megoldása" a különsbégek kezelésére. S itt már Kristevát idézem, a nyugati laikus kultúrának nincs narratívája, azaz történetmondása kulcsterületeken. Nem tudja kezelni pl. a fogyatékkal élők másságát. Nincs értelmes alternatívája az anyaság, a nő szerepéről. Mindkét területen felszámolatlan a diszkrimináció. Az itt és most Európában új freudi szorongások terjednek. A régi, zsarnok, öedipális „apai" tekintélytől való félelemnél is erősebb: a sérült ember mássága, a fizika halál, vagy a lelki-szenvedéstől való szorongás. Nos, így futunk rá, kollektíven, kultúránk teljes hajótestével egy különös, eddig nem szembenézett zátonyra. A szolidaritás narratívájának hiányára: mely eltűnt a vallás marginalizálódásával; és a szekularizáció önnön zsákutcáival. Utóbbi tragédiája, hogy a piacban feloldódott a kultúra és kritikus gondolkodás.

Kristeva kulturális forradalmat sürget. S bevallja, hogy a szolidaritás mintáit még mindig jobban felleli a kereszténység történetmondásában, a másikért szenvedő Krisztusról. E vallás minden infantilizáló, patronizáló attitüdje ellenére is. (Mert igen, a keresztények odahajlása a kivetetthez, a fogyatékkal élőhöz, gyakran egyfajta leereszkedés. „Infantilizál", kegyesen érte nyúl e szenvedésnek, és közben elspiritualizál. Nem valós dialógust folytat a szenvedő személlyel, hanem spirituális összefüggésekbe emeli történetét. Ráadásul narcisztikusan tetszelgünk, hogy lám, milyen irgalmasak, „leereszkedők" – odahajlók vagyunk. De ez most mellékes.)

A lényeges az, hogy a szolidaritás működő narratívája kereszténységen belül igenis létezik. S a Lourders-i kegyhely fontos üzenet a világnak. Közösségeink sérültjei időről-időre ide zarándokolnak. S ezen a helye átélik azt, hogy másságuk megszűnik Isten szeretetében. Az valóban befogad, méltóságon nevez, s visszaemel a többiekkel való közösségbe. S ez az integráló erő, Szeretet döntő. Jel. Megszűnik érinthetetlenségük. S megszűnik, részükről is, érinteni nem tudásuk. E helyen szolgáló segítők is elmondják: valami fontos határ szűnik meg. Teljességet tapasztalnak, egy teljesebb kommunikációt.

Olyan zóna ez, ami gyógyítja a tágabb kultúrát. Harcokban, fogyasztásban hasadó generációkat. Hiszen, ugyan, van-e valós különbség a „hasadó muszlim nő", és a fogyasztóiság kettősségében élő „európai" között. S tényleg, lehet-e törések nélkül felnőni úgy, hogy általános iskolától egyetemig, szakmatanulásig kultúránk „humanista értékeit" tanuljuk − Petőfit, Aranyt, Shakespeare-t −, és utána magunkra öltjük a fogyasztás fátylait? Melyik oltáron mit áldozunk fel? Vagy, sarkosabban: állandóan szajkózzuk, milyen fontos érték számunkra a természet védelme, az ökológiai tudatosság, a Föld biodiverzitása, a globális klímaváltozásért való felelősség − s aztán a fenntartó növekedés nevében feléljük a maradék forrásokat. Mert, ne áltassuk magunkat: a gazdaság és piacok verseny-növekedése erre a forrásfelélésre épül. Elég csak az igényeket követni nem tudó olaj-tárolókapacitásra figyelni: szép lassan a csillagokig kúsznak az üzemanyag árak.

Nos, e kettősségekben hasadunk. S megjelenik az, amik vagyunk. A vallási-, etikai hagyománya iránt közömbös ember. Bizalomhiányunk önmagunkhoz, s főleg, az Evangéliumhoz. Nem tudjuk, meg sem próbáljuk az evangéliumon belül látni magunkat. Pedig az integráció forrásai és mintája, nem fog máshonnan érkezni, csakis e „kinyilatkoztatásból". Visszatérésünkből egy olyan Élményhez, ami újra-integrál, újra-rendez. Nos, idegenbe szakadt másságunk, gyógyítás-hiányunk, felismerése a legnagyobb szükség. Utóbbit már fel sem ismerjük, mint ahogy a Microsoft word nyelvellenőrző programja sem ismeri fel „értelmesnek" Károly Gáspár szép, régi nyelvét. „És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala õt, hogy vesse reá kezét. Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét, és föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg. És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala."(Mk 7,32-35)

2011-02-11