Id. Peter Brueghel, A betlehemi gyermekgyilkosság (1566)
Evangélium és hatalom
C-év, dec.28. Aprószentek (1Jn 1,5 - 2,2; Zs 123; Mt 2,13-18)
Az evangélium viszonya a hatalomhoz mindig nyugtalanító. Nem az egyházak „erőkhöz" való viszonyáról beszélek. A szent szövegektől általában fél a hatalom. Felvilágosodások, marxizmusok, a piac mindenhatóságának legitimációi utáni világunkban − a „Szentírás" a társadalmi tudat perifériáin találja magát. Aktív peremekre szorulás ez. S ha egy kultúra „alapító" szövegével történik ilyesmi, az mindig figyelemre méltó. A háttérben az eredetek tagadása (judeo-keresztény gyökerek) mindig hatalmi drámát; pozícióvédéseket leplez le. Jung annak idején figyelmeztetett: a vallási és kulturális szimbólumok eltűnése a hétköznapokból − írás, beszéd, média − veszélyes némaság. Forrásvesztés. Egyoldalúság, és olyan elfojtás, ami az „őrület" előfutama. S így töprengek „Betű" és hatalom viszonyáról. Egyetlen fórumon sem „idéztetik" az evangélium. Közéleti töprengéseinkben nem lehet jelen egy-egy szentírási sor. Mintha nem lett volna Zrínyi Miklós Török áfium ellen való orvossága; vagy Balassi Bálint. Az evangélium kényszerű hallgatása arányos életünk mind aránytalanabbá válásával. Kiszolgáltatásunkkal „török áfiumunknak"; „heródesi áfiumunknak."
*
„Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek túljártak az eszén, nagy haragra lobbant, elküldte embereit, és megöletett Betlehemben és annak egész környékén minden kétesztendős és ennél fiatalabb fiúgyermeket, annak az időpontnak megfelelően, amelyet pontosan megtudott a bölcsektől." (Mt 2,16)
*
S nemcsak az evangélium-ószövetség nem idéztetik. Heródes újradigitalizált országában a hírportálokon a komolyzene sem a kánon része többé. Londonban a South Kensington metróállomás elé, az útátépítés után nem került vissza Bartók Béla szobra. Elfojtás, aktív elfojtása ez az etikum világának. A ritmustalanságainkat felülvizsgáló mértéknek. Kristeva így elmélkedik a zenéről, mint az emberség hordozójáról. „A zene, miután a tempó és mérték meghatározó benne, segít átélnünk a pontosság érzését. A kifinomultság, a fenség, s az összes többi csoda mely igazolja az emberi létezést − mi mások, ha nem az érzés, hogy „megtartjuk az időt", a helyes tempót élménye? Persze, sokunk nem jut tovább, de már ez is bőven elég. „Megtartani az időt." Valójában egész meglepő, hogy néhányaknak sikerült. Géniuszoknak, mint Bach vagy Vivaldi. Virtuózoknak szintén, mint Paganini vagy Menuhin. Másokkal együtt." (Julia Kristeva, Possessions)
*
Az evangélium mértékét nem véletlenül tagadja a heródesi világ. Elnémítja, s mit sem törődik vele, hogy ezzel rejtett, lelki énjét hallgattatja el. Hisz megszólaltatott emberi bensőnk a hatalom egyetlen valós kontrollja. S nem véletlen, hogy karácsony idilljéből a váltás újra figyelmeztet; a politika anatómiája Heródes óta mit sem változott. A felelősségeire vakká vált hatalom mindenhatóságát védi. Leleplezetlenségét, fel nem tárt benső korrupcióját. Nem lehet kétségünk, azt a hangot, ami kimondja a szereteten való radikális függőségüket, a közjó felé való radikálist tartozásukat − el fogják némítani. A szolgáló szeretet és felelősség benső ökonómiája kétségbe vonja a hatalom önzését. Dekadenciáját. „A profi politikusok sorsa ma már olyannyira televíziós ügyességükön függ, hogy gyakorlatilag a tömegmédia egy alcsoportját alkotják maguk is. Így osztoznak az újságírók mindenhatóságában… Nem látod, mi történik? Elmondom neked: újságírók beszélnek újságíróknak újságírókról. Ez az egyetlen álmuk: hogyan foglalhatnák el a képernyőt, ha csak egyetlen percre is, de legalább pár újságsor erejéig. A világok lehető legjobbikában, ahol üzenetek beszélnek más üzenetekről, és képek sugároznak egymásról képeket." (Possessions) Nincs más esélyünk kilépni hatalmasaink zárt világából: mint esélyt adni Isten betlehemi beszédének közöttünk.
2009-12-28
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése