Égbolt (Etretat)
Valaki jár a fák hegyén
C-év, ádvent 1. hét, Sze. (Iz 25,6-10a; Zs 22; Mt 15,29-37)
Izajás szövege mélyen az emberiség kollektív emlékezetéből szól. Azt a közös vágyakozást mondja ki, mely - bár a felszín mutassa az ellenkezőjét - minden népet összeköt. Létezik az egyetemes béke. Létezik az egyetemes szolidaritás; a közösen birtokolt és megosztott világ feletti öröm. Létezik a történelmi tisztánlátás; a népek közötti kiengesztelődés és segítés világa. Amint létezik, mégha egyenlőre belátatlan távol is, az ember által előidézett ökológiai válság megoldása is. "A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított." (Iz 25,6-7)
Ezt az izajási ébredést tapasztalom a wiltshirei- erdők fölött. Hajnal, ködben alvó fák, amint kinézek ablakomon. És a fényt és csipetnyi meleget hozó Nap a zúzmarás kert fölött. Igen, izajási-ádventi ősélményünk, mégha észre sem vesszük: minden ébredésünkkel a béke, a megújulás világából érkezünk. A fényre, "kegyelemre" találás vágyával ébredünk. Nem lenne szabad olyan könnyen kihámlanunk ebből az ébrenlétünket alapozó bibliai világból. Mert tényleg, "Valaki jár a fák hegyén" (Kányádi Sándor); álmaink hegyén is ott jár az Isten, aki "Örökre megsemmisíti a halált. Istenünk, az Úr letörli a könnyet minden arcról, lemossa népéről a gyalázatot, lemossa az egész földön. Ő, az Úr mondta ezt." (Iz 25,8)
Az izajási nyelv csodája, hogy ráeszméltet erre az Érkezésre. Ádvent benső ökonómiájába von; abba a finom érintkezésbe, ahol, mint kör és érintő találkozása, a kollektív és a személyes vágy összeér. A prófétai szöveg nem érzéketlen személyes történetünkre. Sőt. Épp arra mutat rá, hogy személyes töredékességünk, "a megtört történet" megújulása - épp ebből a közösségi vágyakozásból lehetséges. "Azon a napon majd így beszélnek: Íme, a mi Istenünk! Benne reméltünk, hogy megszabadít minket. Ő az Úr, s mi benne bíztunk. Örüljünk és ujjongjunk segítségén!" (Iz 25,9) Hannah Arendt fogalmazza meg, hogy csakis a közösen elbeszélt, a közösen megosztható történetben létezünk. A képzelet, sőt, a közösen aktivizált erkölcsi képzelet nélkül egyszerűen nem létezünk. Megszűnünk lenni, népek és személyek. Így ádvent tétje, felfedni önmagunk előtt - az összekötő közös történetet. Különben minden más szétesés; s miként a mediatizált hétköznapok, a közös történet elfojtása. Hangsúlyozom, a Szentírás, s benne az evangélium világa nem "jámbor" holdfénykanalazás. Nem kedveskedő bejegyzések kamaszkorunk vendéglapjaira, behajtott fülek alá. Ébredésünknek tétje van. A közös nyelv, a közös történet megtalálása a közös haza kihívása. Hová juthatunk el, vagy hová maradunk le. Élet és nem-élet legvalóságosabb kontrasztjában. "Mert az Úr keze megpihen e hegyen, Moábot meg úgy eltiporják a saját földjén, mint a szalmaszálat eltapossák a trágyalében." (Iz 25,10)
2009-12-02 Marlborough/Wiltshire
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése