Szőke Attila, A Szent Család
Nyugtalanító egyszerűség
C-év, Szent Család ünnepe dec.27. (1Sám 1,20-22.24-28; Zs 83; 1Jn 3,1-2.21-24; Lk 2,41-52)
István első vértanú halálra kövezése után ismét hirtelen váltás, vissza a karácsonyi ünnepkör békéjébe. Valójában, az evangélium több szólamban szólaltatja meg történetünk − a történelem − folyását. István mártíromságában ki akarta mondani, hogy mintegy „varázsütésre", a Megtestesülés heves reakciókat váltott ki. Irreális félelmeket, elvetést és agressziót. Heródes betlehemi gyermekgyilkossága mutatja ezt, a megszületett új királyt, „riválisát" akarja megöletni. Nemcsak a kozmosz megpillantott végtelensége tölt el szorongással, mint a csillagos égboltra pillantó ókori görögséget. A végtelenség gyötrelme, a tormentum infiniti Aquinói Szent Tamás szavaival alapélményünk az igazsággal szemben is. Nyugtalanít.
A Szent Család keresztény ünnepe − egyszerűségében nyugtalanító. Félünk bonyolódó életünkből közel lépni ikonjához. Mert életünk archetípusa; helyes programja íratott bele. S a leegyszerűsödés, a visszatalálás életünk valódi ritmusához, mindig nehéz. S a legnehezebb ráhangolódnunk arra a ritmusra-mértékre, mely életünket összehangolhatóvá teszi. A koinonia, a „közösség", a kölcsönös megnyílás, és megosztás világába belépnünk mindig a legnagyobb próba. Ezért a legmélyebb vonzás, és a legmélyebb taszítás Isten háromságos élete. Tiltakozunk, félünk, − mégis érezzük vonzását énünk Alapozását megtapasztalni.
A Szent Család ünnepe archetípusunk. „Ősképe" élethez való viszonyunknak. Középpontjában a bölcső karácsonyi képét találjuk. A születés jelenetét sokféleképpen ábrázolják. Mégis, lényegében ugyanaz a jelenet: egy gyermek, egy anya és egy apa, istálló, állatok és néhány pásztor. Az egyszerűség és szegénység képei. Mégis gazdag jelentéssel. Valójában ikonnal állunk szemben. A jelenet a teremtett világ minden elemét tartalmazza. A szalma és a jászol szénája megjelenítik a föld termését. Az ökör, a szamár és a bárányok az állatvilágot. Középen pedig Jézus személyét látjuk. Anélkül, hogy romantizálnánk a szegénységet, mégis észre kell vennünk a harmóniát a jelenet elemei között. Mindegyiknek helye, és saját tere van. S mindegyik a közöttük leggyengébbet, és legsebezhetőbb személyt táplálja: az újszülött gyermeket.
Életünk nyugtalanító igazságát hordozza ez az „ikon". Egy olyan világban, melyben mind jobban tisztába jövünk törékenységével; a stabilitását fenyegető veszélyekkel. Ma egyensúlyt és fenntartható viszonyt kell találnunk az ember és a természet világa között, és a népekkel, akik osztoznak ezen a bolygón. Ha nem sikerül, akkor elmulasztjuk a béke lehetőségeit, s csökkentjük annak amúgy is sovány esélyét. Környezetünk gondtalan kizsákmányolása pedig tovább folytatódik majd. A Szent Család ikonja nyugtalanítóan áttetsző üzenetében: a helyreállt kapcsolatoknak otthonainkban kell elkezdődniük. A generációk közötti tisztelet, az egymással való türelem, a másik szükségei és kívánságai iránti érzékenység − ikonunkba belépve kezdődhet el. Valóban, a bölcső figyelmeztet, mégpedig radikálisan, hogy függünk egymástól, a termett világtól, és Istentől. Csak amikor függésünket elismerjük, akkor van reményünk, hogy újraszervezzük és újra éljük életünk szüntelen elvesző rendjét.
2009-12-27
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése