Paul Gauguin, Te Tamari No Atua, Isten gyermeke (1896)
Termőre fordult viszonyok
C-év, Karácsony (Iz 52,7-10; Zs 97; Zsid 1,1-6; Jn 1,1-18)
Karácsony. Legegyetemesebb történetünk. Minden, s kicsit szűkítve a kört, ami európai érzékenység: e történeten nyugszik. A könyv szeretete, művészetek, szabadságjogok, a személy tisztelete, és a tudományok. A kultúra egésze a Megváltó születésén fordul. Nem, nem a tükör „feltalálása" volt, lett légyen az vízfelszínben megpillantott képmás, ami megerősítette bennünk az embertárssal való azonosság tudatát. Nem, mert a béke és szolidaritás történelmi tükrei mindig törékenyek. S utólag nem összeilleszthetőek a tört darabok; törzsi háborúk, népek, családok, emberek közti viszálykodások. Az, hogy az emberi család egyetemes, és egy, ennek érzékéhez, hogy ez megszülessen bennünk, az Ige érkezése szükségeltetett. Kultúrától, vallásoktól függetlenül, minden civilizáció retinájában ott az alapesemény: amikor beszélni kezdtek az istenek. S végül, amikor megszólalhatott közöttünk az Isten. „Kezdetben volt az Ige, és az Ige az Istennél volt, és Isten volt ez az Ige." (Jn 1,1-2)
Az embert az ősbűn óta (bármit jelentsen is ez) először rendítette meg az alapjaiig a beszélő, és a nyelvünk leg-kezdeteibe öltöző Isten. A nyelvünkkel eggyé vált Istent ismerjük fel: „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött." (Jn 1,3) Ez a megrendülés az emberi belső születése. A szeretetből. Bármilyen észrevétlen, felejtett, vagy épp elfojtott, karácsony láthatatlan története emberi civilizációnk DNA-je. Az, hogy az ember képes afrikai, európai, ázsiai, ausztrál, dél amerikai embertársa arcába − és gyermekeire − elfogadásban és örömben pillantani: ez egyetemes karácsonyunk következménye. Ismétlem, vallási hagyománytól, kulturális kánonok másságától, konfliktusainktól függetlenül. A Gyermek, s minden gyermek felett érzett öröm mögött, benne, mindig ott van az istenemberi arc érkezése. (Mely érkezés a Tórától elválaszthatatlan.) Ilyen értelemben karácsony kollektív öntudatunk.
Karácsony a vallások közötti új viszony is. A mindenkor ható ideológiák felé is új kapcsolat. S éppen azért, mert karácsony ideológia-mentes. Tisztán az a nyelv, amelyben kifejezi magát az érkező Isten, mint közénk érkező ember. A kereszténység, e tiszta pillanatában, nem rivalizálni akar. Nem ideológiák, hatalmi törekvései mögül érvel: hanem ezen az éjszakán hagyja beszélni Istenét. „Az Ige testté lett, itt élt közöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal." (Jn 1,14) Csak minél tovább beszélhetne. Mert látnunk kell, hogy mint a fák ágain a fagyöngy, ha megszakítjuk „a karácsonyi Isten szavát", ideológiáink benövik és elfödik a Béke hangját. Közöttünk történhet meg az, hogy nem engedjük, hogy ideológiáinkat, görcseinket, világtól-kultúrától való félelmünket felülírja − e radikális béke. „A világban volt, a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt: saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt." (Jn 1,10-11)
Az egyháznak meg kell tanulnia nem félni ideológiák arcába pillantani. Pontosabban, nem félni az azokat hordozó ember arcát nézni Meg kell tanulnunk nem vádolni. Nem elfordulni, és nem bezárulni. Legfőbbképpen nem újabb dualizmusokat gyártani. Hanem, ma feltárult egyetemességünket és egymásra vonatkozásainkat keresni és ünnepelni; épp töredezettségeink közepette. Karácsony így mondja ki, ami elfojtás, kérdőjel, be nem vallott, vagy hiányzó gondolat ideológiákban, vallásokban − bennünk. Hogy létezik az Isten által eltervezett béke; a saját ideológiák meghaladása. Létezik az a pillanat, annak a korszaknak a beköszönte, amikor az energiák, szándékok, és emberségek összeadódnak. Teremtésre; és nem kihasználatlan időre, szétszórásra. „Akik pedig befogadták, azoknak megadta azt a kiváltságot, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazoknak, akik hisznek az ő nevében, akik nem vérből, nem test akaratából, sem férfi akaratából, hanem Istentől születtek." (Jn 1,12-13) Karácsony ébresztésünk a jóra. Nem tudom, sikerült e kifejeznem, de e napon vallásokat, ideológiákat, és minden emberi érdekeket meghaladó magasságból szól hozzánk az Isten. Így teremti meg a megművelendő viszonyok kölcsönös közegét.
2009-12-24
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése