[homilia] Másként a testről

Julia Kristeva, University of Westminster,
London 2008.

Másként a testről

B-év, húsvét 3. hét, P. (ApCsel 8,26-40; Zs 65; Jn 6,44-51)

A hírek a "test" megbetegedéséről szólnak. A globális felmelegedés tünetei, és most, a H1N1 influenza terjedése a testre irányítják a figyelmet. Pontosabban, saját "testünkhöz" fűződő viszonyunkra. Töprengek, vajon kultúránk nagy válságait, önbecsapó módon, nem választjuk-e gyanúsan külön önszeretetünktől? A globális klímaváltozás kapcsán okos magyarázatokat hallunk, mit kell(ene) tenni, hogy visszaszorítsuk az ember - "testünk" - ökológiai lábnyomát. Külsőségekben beszélünk, s újfent gazdasági - "testi" - dinamikákra bíznánk a helyzet orvoslását. Azokra az ipari és technológiai erőkre, melyek már belemartak a Földközösség kiszolgáltatott testébe, kényes ökológiai egyensúlyába. Vajon gondolunk-e arra, hogy a kapcsolódó, jelen gazdasági-pénzügyi válság is, önnön testünk meghosszabbítása lenne? Hogy köze lehet a szó szerint bensőnkben történtekhez? Julia Kristeva freudi modellje a "beszélő lényről", a személy krízisét mint a jelentés, azaz nyelvének válságát tárja fel. Nos, az ő "testi" válság-modelljét szeretném összekapcsolni külső válságainkkal. Meggyőződésem, hiányzó láncszem. Modellje a személy krízisén át bepillantást enged kultúránk benső ökonómiájába. A személy nárcisztikus krízise szerinte az, hogy a bennünk megjelenő drájv-késztetéseket, melyek a kultúra elvárásai szerint is formált vágyakba rendeződnek - nem tudjuk "ábrázolni", nyelvben kimondani. Ezeket a formátlan testi energiarobbanásokat, és fantáziákat nevezi Freud "halál drájvnak/halál ösztönnek". Ha nem sikerül ezeket működő nyelvben szublimálni, akkor a személyt maguk alá gyűrik agresszív "formátlan" fantáziái. S mintegy következményként, a társadalomban növekszik az erőszak; melynek végső pontja a gyilkosságig.

*

Soha nem értjük a nagy, külső válságokat, ha nem látjuk meg, hogyan gyökerezik mindez a fenti, működőképes nyelvünk elvesztésében. Önáltatás e fájó szembesülés nélkül "válságot kezelni." A gazdasági- és ökológiai válságnak ugyanis nemcsak elszenvedői, de aktív forrásai vagyunk. A túlfogyasztás, és a fogyasztóiság általában, narcisztikus önzésünket használja ki. Fixál bennünk egy nyelv előtti állapotot. A gazdasági növekedést azon az áron érjük el, hogy a személyt e "kultúra" narcisztikus sebezhetőségében; nyelvi befejezetlenségében tartja. Az egyén, mint fogyasztó, meg van fosztva funkcionális nyelvétől, az önkifejezéstől. Nem képes új jelentést adni életének, nem tudja megújítani megöröklött értékeit. Az ár keserves. Nem tudjuk megfogalmazni és megosztani sem benső élményeinket (krízis, öröm, vágyak); s az empátia eme hídján keresztül, tágabb környezetünk válságával sem tudunk együtt érezni. A világ nagy kihívásai mögött képtelen megújulni az ember.

Marx annak idején a társadalom válságát abban fogalmazta meg, hogy munkás kénytelen volt saját munkaerejét eladni a piacon, jóval olcsóbban, mint amennyit munkája ér; amit megtermel, az elvétetik tőle, mint profit. Kristeva modelljét teológiai érzékenységgel olvasva, Marx kritikájának kortárs továbbgondolását kaphatjuk. A személy kiszolgáltatottságának mélyebb dimenzióját érthetjük meg. Az ember ma nyelvi képességét adja el. Az önmagát, lehetőségeit újragondoló kifejezés lehetőségét; a kérdezés, a kritikus vizsgálódás képességét. Helyette elfogadja a "pótnyelvet": a fogyasztásban kapott narcisztikus kényeztetést, a mesterséges vágyakat, kész paneleket; szappanoperák, magazinok, show-műsorok előrágott közhelyeit. Lemond szabadságának utolsó "intim-teréről", a képzelet használatáról is. S innentől csak színleljük a teljességet. Színleljük a felelősséget. S nem is történik semmi: tovább zabáljuk a világot; és maradék emberi kapcsolatainkat. Nem tudunk kilépni az önmagunkra zárt nárcisztikus csapdából. S tettetjük a nyelvet is. Hazudjuk, hogy a felajánlott kulturális kód képes elmesélni történetünket. Beérjük a narcisztikus "képernyőkkel", ahelyett, hogy valódi "szimbolikus rendet"/ nyelvi kulturális védőernyőt "beszélnénk".

*

Nos, ezért lehet esélye a kereszténységnek. Természetesen nem neurotizáló formájának, mely maga is keserves árat fizetett narcisztikus biztonságáért. Egy bizonyos kereszténységnek, épp a fenti "testi drájvok" és vágyak elfojtásával sikerült, ahogy Kristeva mondja, kiölnie a kérdezés képességét, a kritikus gondolkodást. Ez a fajta kereszténység maga is kitermelte a maga narcisztikus, "nyelv előtti" megrekedéseit. A test elfojtásáért, a járatlan úton való gondolkodás kockázatának feladásáért cserébe felajánlotta a saját narcisztikus jutalomjátékait. A szembesületlen kérdések, "drájvrobbanások" helyett, a nyelv elfojtásaként, egyfajta "szado-mazochismussal" kompenzált. Tudom, kényelmetlen a freudi nyelv. Nos, ez a nárcisztikus kereszténység a Nyelv keresése helyett felajánlotta a "törvényesen kiélhető" agressziót: mások kizárását, és üldözését, mert más értékrendszert követnek; és a hatalmi pozíciókat, egyházon belüli előléptetési játszmákat; az elöljárónak való behordás, (fel)jelentgetés rendszerét; vagy a narcisztikus-elringató lelkiségeket. A katolicizmus, a szó teljes értelmében, mégis esély. Esély az igazság és önmagunk szenvedélyes keresésére és kérdésbetevésére - húsvét örömében. Ha elfogadjuk azt a nyelvet és látomást rólunk, amit a Feltámadás, mint szeretet felkínál, ki tudunk lépni a "mátrixból": a narcizmusunkon keresztül manipuláló egyetemes fogyasztóiságból. Akkor képesek leszünk arra a szó szerint ön-lemondásra, ami kivezet az esztelen túlfogyasztásból; s a Föld-közösség végre többet kap, mint amennyit felfalunk belőle. Az evangélium ebbe az "új énbe", új önazonosságba az Atyával hív meg. Érdemes kultúrád alapszövegeként végigolvasnod Jézus beszédét: "Senki sem jöhet hozzám, hacsak az Atya, aki engem küldött, nem vonzza; és én feltámasztom őt az utolsó napon."

2009-04-30

---

Invite your mail contacts to join your friends list with Windows Live Spaces. It's easy! Try it!