Domján Gábor, Ikon
Szem-lesütve, szem-felemelve
C-év, Húsvétvasárnap (ApCsel 10,34a.37-43; Zs 117; Kol 3,1-4; Jn 20,1-9)
Intenzív napok. Nagypéntektől húsvét vasárnapig az emberi értelem kutakodott a "beállt csendben." Megérteni akartuk, ami történt velünk. A húsvétest vigíliáján azonban megváltozott minden. Átveszi az Isten a szót. (S "mi" más, ki más ez Isten, mint legobjektívebb rálátásunk a mára.) E napon azt ünnepeljük, hogy ő mondja el történetét. Hadd folytassa, hadd beszéljen ma ő, aki a Kereszten elnémította emberi nyelvünket. Hadd beszéljen, teljes súlyában, ma Isten váratlan válasza. Mert a Fiú feltámadása valódi fordulat történetünkben. Az Atya nem "arányos" választ adott arra, amit az Emberrel közöttünk tettünk. Nem. Hanem visszaadta a Fiút, életre kelten, mint "énünk" hiányzó felét. Mint élet-adó, és élet-hordozó testvért; aki reményünk. És esélyünk jóra, tisztánlátásra; dolgaink felmérésére. Nem szabad, hogy az ember beszélje és értelmezze húsvét-hajnal titkát. Hadd beszéljen Isten. Hadd mondja el, mit jelentett és jelent számára a Fiú. Hogy kik vagyunk, mit jelentünk mi a Fú számára. Mert életének titka a mai nappal még inkább négyzetre emelődik. Nyugtalanító, elnémító titok, tényleg csak a misztérium szó jó rá. A Fiú vissza akart jönni hozzánk. Nincs ennél nagyobb kihívás nagypéntek után. Így hallgatom, egyszerre szem-lesütve és szemet felemelve Haydn Teremtés-oratóriumát.
2010.04.04.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése