Eugene Burnand, Feltámadás
Angyal a Craven Cottage-on
C-év, húsvét nyolcada, H. (ApCsel 2,14.22-32; Zs 15; Mt 28,8-15)
Az öröm kiteljesíti látásunkat. Nemcsak a kisgyermek látja összetettségében, vagyis egészében a világot. Talán ezért is tartózkodik a gyermek az „ítélkezéstől", a részletekbe menő ítélettől. S ezért is bocsát meg pillanatok alatt. Azonnal, amint egy apró mozdulatra ezernyi apró új színben-fénytörésben ragyog a világ; szívének érzékeny prizmáján át. A felnőtt szív és értelem szintén képes belépni a valóság komplex látásába. Amikor nem leegyszerűsítünk, hanem életünk egészét ragadjuk meg. S ilyenkor olyan ítéletekre vagyunk képesek, ami tényleg magasabbra, önmaga felé emeli világunk egészét. Ez a húsvéti öröm tétje. Mint egy hirtelen „ütés" a világot dualizmusokba, fekete-fehér szembenállásokra egyszerűsítő gondolkodásunkra.
A nyelv egésze rendül meg bennünk, hogy felszínre törjön egy új nyelvi, megértésbeli gazdagság. Virradatkor történik mindez. Mint álom és ébrenlét határán; ahol érzékenyek vagyunk valóságunk egészére. „…Nagy földrengés lett, mert az Úr angyala leszállt a mennyből, odament, elhengerítette a követ és leült rá." (Mt 28,1-2) „Leült rá." Pimasz realizmus. Elhengeríti a követ és leül. Mert eláradt, hiába angyal. Az angyal is komplex valóságával van ott. Piheg. Leül, ugyanazzal a természetességgel, mint Munkácsy képén az ásító inas. És ugyanakkor, párhuzamosa, angyalsága is ragyog. Töretlen. „Tekintete olyan volt mint a villámlás, és ruhája fehér, mint a hó. Az őrök a tőle való félelem miatt megrettentek, és szintre holtra váltak." (Mt 28,4) Hihetetlen, mennyire egyszerre lüktet a természetfeletti, és a hús vér ittlét. Eszembe jut a Premier League meccseinek hangulata, ahogyan lüktet, oda-vissza, mint a Fulham Gerával a Craven Cottage-on: támadás-védekezés ritmusában. Ilyesmi nyelvi csoda a húsvéti evangélium: különös egység, különös felszabadulása a képzeletnek és valóságra hangoltságnak. Mert az iménti mozdulatot folytatva, az angyal, két lélegzetvétel között, már szól is a sírhoz érkező asszonyokhoz (talán két lábát pihentetendő, meg is cseréli őket, hogy könnyítsen az erőfeszítés után): „Ti ne féljetek! Mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta. Jöjjetek, nézzétek meg a helyet, ahol feküdt. És menjetek el gyorsan, mondjátok meg a tanítványainak, hogy feltámadt a halálból, és előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Ime, megmondtam nektek!" (Mt 28,5-7)
A valóság e húsvéti, komplex látása a tét. Nem lenne szabad kilépnünk e sokkal gazdagabb, a valóság egészét érző tudatállapotból. Gondolkodásból, mert az. Jóval intenzívebb és komplexebb, mint húsvét előtti, húsvéton kívüli? önmagunk. A megbízóikhoz siető katonák világa ez az fekete-fehérben, a manipuláció kategóriában gondolkodás. Ez a hétköznapi „politikum" világa. Ahol legyőzni, uralni, igazat rákényszeríteni, rábeszélni, a kizárólagossá tenni mentalitása dominál. Ez az a „primitív" gondolkodás, mely miközben problémát megold, feszültségeket és agressziót gerjeszt a közösségben; s az elmében magában. Mely elnyugodni, önmagára rálátni, önnön „homogén" gondolkodása ellen lázadni képtelen. „…és jelentették a főpapoknak mindazt, ami történt. Azok pedig összegyűltek a vénekkel, és miután határozatot hoztak, sok ezüstpénzt adtak a katonáknak, és így szóltak: ʻEzt mondjátok: Tanítványai éjjel odajöttek, és ellopták őt, amíg mi aludtunk. És ha a helytartó meghallja ezt, majd mi meggyőzzük őt, és kimentünk benneteket a bajból.' Azok elfogadták a pénzt, és úgy tettek, ahogyan kitanították őt.'" (Mt 28,11-15).
Így foglalkoztat reggel óta, az álombeli ébredésből a kereszt képe. Két szára: egy fekete, és egy fehér sáv. Kifejezendő, hogy a Húsvét/ a Kereszt tanítónk a valóságra. Egészére. S valahogyan úgy kéne beszélnünk a keresztről, hogy kiderüljön relevanciája a „köz életében." Ahol meghívni tud az európai kereszténység; nem szokásos dualizmusai, probléma-hárításai mentén, hanem a Húsvétban kapott szabadságra figyelve. S így, hiszem, tudom, a „Kereszt" ajtónk, bejáratunk a keresztény közösség szabadságába; alkalom kibeszélni, felszínre hozni „tagadásainkat". Egyházias, „dualizáló" tudatunk elfojtásait, meghallgatatlan történeteit. Akkor talán másként is lehet beszélni pedofíliáról, homoszexualitásról; s az egyház tagjainak valós hiányairól és vágyairól. Reményeiről.
2010-04-05
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése