Apokaliptikus íriszdiagnózis

David Cemeron brit miniszterelnök
feleségével, Mansion House

Apokaliptikus íriszdiagnózis

C-év, 33. hét, Sze. (Jel 4,1-11; Zs 150; Lk 19,11-28)

Még mindig János Jelenések könyve látomása nyugtalanít. Virradat. Rózsaszín kiszámíthatatlanságban hömpölyögnek a felhők. A tegnapi ködnek nyoma sincs. Nehéz esőket hoz hamarosan a reggel. Igen; annak a bizonyos „keresztény apokalipszisnek", amiről János az idők végéről szól, van itt és most megfelelője. Amikor összerezzenünk, és félni kezdünk a történelem ege alatt. Az életünk időnként olyan, mint a hettita teremtésmítoszban a „földisten" és az „égisten" násza. Egymásba fonódásuk, ahogyan testük közül kiszorul minden fény. Ennyire eggyé tud válni a nagytörténelem és személyes történetünk. Szorongás, aggódás, félelem a jelentől: kiszoríthat minden fényt. Minden kapaszkodót, ami szeretet, személy, munka biztonsága, Isten.

Nem hiszem, hogy a keresztény apokalipszisek ideje lejárt. Szorongattatásait épp úgy éli ma is a történelmi szív. A múlt heti heves diáktüntetés Londonban. Harminc-ötvenezer egyszerre lépő félelem. Szétverték a konzervatívok pártirodáját. Most épp az ír pénzügyi válság. Az Únió retteg, hogy járványszerű lehet az összeomlás, s a krízis átterjedhet Spanyolországra. Növekvő munkanélküliség. Az „úniós urak" fejében meg sem fordul, mennyire demoralizálja a lakosságot, hogy a gazdasági „apokalipszis" idején nincs Cél, ami erőt adna.

Célok nélküli végidők? Úgy tűnik. Az egyetemi tandíjakat két éven belül háromszáz százalékkal emelhetik az Egyesült Királyságban. Ez váltotta ki a diák-tiltakozást; és általában heves társadalmi ellenérzést. Választási kampányukban egyik koalíciós párt sem ezt ígérte. Sőt: a liberális demokraták „szerződésben" kötelezték magukat a tandíjemelés ellen. A brit társadalom forrong. A demokrácia „végideje", hogy a politikai erők immár bármikor, vállrándítással kimászhatnak ígéreteik alól. „Koalícióban más a helyzet". Ennek a nihilizmusnak nagyon veszélyes üzenete van. A székház-szétverés indulata erre a cinizmusra adott reakció. Vannak szmokingban elmondott öszödi beszédek is.

Nehéz történetek ezek a kijárat nélküli „apokalipszisek". Az itteni kormányzat összeállította a tantárgyak-műveltségterületek listáját, amit finanszíroz az állam. Csak a közvetlen profittermelő(nek) vélt természettudományok, jog, és üzleti képzések maradtak a listán. Humanitások, s benne a teológia, filozófia, művészeti képzés állami normatív finanszírozása megszűnik. Demoralizáló üzenet.

Európa urai instrumentalizálják a felső-fokú képzést. Elfelejtik, hogy az egyetem, mint olyan ethosza, a horizont-tágítás. Értékek megalapozása, a jellem és döntéshozó értelem tartalommal megtöltése. A jóval és tudással való önzetlen találkozás ideje is. Ennek az etosznak az eltávolítása az egyetemi képzésből, több mint bűn. S ilyen apokaliptikus időkben csak tűnődni tudok, hogy a „vallási tolerancia" híres nyugati elve, hogyan vezethetett a teológiai-humán képzések kizárásához a piacgazdaság egyetemeiről. Mert mára, nagyon úgy tűnik, Európa urainak nincs, ami „humán" kontrollja lenne. A klasszikus egyetemi spektrum, diszkriminált műveltségterületek nélkül, hivatása épp ez lenne. Helyette: fizetőssé vált Arisztotelész, Platón, és az Evangélium. Az a bizonyos „szivárványszín", a jövőből való rálátás helyzetünkre tűnik el. Mozart, Bartók, Goethe, Arany − mint távolba látó pupillák vétetnek ezekben az években ki a kultúra szeméből. „Aki ott ült, hasonlónak látszott a jáspishoz és a karneolhoz; és a trónus körül szivárvány volt, amely pedig a smaragdhoz látszott hasonlónak." (Jel 4,3)

2010-11-17