Rouen Székesegyház
A béke korszaka
A-év, ádvent, 1. hét, V. (Iz 2,1-5; Mt 24,37-44)
A próféta tanúsága mindig megrendítő. Ismeri a történelem nehézkedéseit, az emberi viszálykodás sebeit, és az emberkéz okozta pusztítást. Ennek kontrasztjában Izajás látomása lélegzetelállító. "Nép a népre kardot nem emel, hadakozást többé nem tanul. Jákob háza, jöjjetek, járjunk az Úr világosságában!" (Iz 2,4) Nem a történelem lehetőségéről beszél, hanem bekövetkező valóságról. Arról az átalakulásról, ami velünk Isten közelségében végbemegy. Isten jósága cselekszi majd mindezeket. "Az utolsó napokban szilárdan fog állni az Úr házának hegye e hegyek tetején." (Iz 2,2) Tüzes, életet adó izzásában fogjuk majd látni és élni e "hegyet", Kriszust s egyházát. Megértjük - amint már most szemkápráztató lehet -, milyen csodálatos világosság, erő, jóság, és szeretet járja át a keresztény közösséget. "Kimagaslik a halmok közül, és özönlik hozzá valamennyi nép." (Iz 2,4)
Az Eukarisztia kelyhéről és kenyeréről beszél Izajás: Isten jósága szó szerint tápláló Jelenlét. Jézus Krisztusban szó szerint "Velünk az Isten". Benne beteljesedik a rabbik zseniális megfigyelése: Isten szentségének immanenciája erősebb, mint "transzcendens fölsége" Izráel körében. "Jöjjetek, menjük föl az Úr hegyére, Jákob Istenének házához!" (Iz 2,3) Krisztus újszövetségi egyházáról és Atya ószövetségi népéről, az ecclesiáról beszél. "Tanítson minket utaira, hogy az ő ösvényén járjunk!" (Iz 2,4). A Tóra, a törvény megtartására figyelmeztet. "Kardjaikból kapákat kovácsolnak, lándzsáikból metszőkéseket" (Iz 2,5). Talán a legmegrendítőbb igazság ez európai kereszténységünk számára. A konstantini fordulatig - Ireneusz, Jusztinosz, Tertullianusz- már beköszöntöttnek, erőszak által nem terjeszthetőnek tartották Isten országát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése