Séta házaink között

Hambleden völgyi séták

Séta házaink között

C-év, 33.hét, V. (Mal 3,19-20a; Zs 97; 2 Tessz 3,7-12; Lk 21,5-19)

Egy barátommal beszélgetünk, vacsora előtt, napokban. Ötvenöt éves, s gondolkodik, elköltözik egy mások helyre, s ott folytatja praxisát, mint pszichoanalitikus. Változást szeretne, legalábbis erősen gondolkodik rajta. S beszélünk az otthon után vágyról, mely épp olyan mély, mint társas-, szociális ösztönünk. Érdeklődésemet felkeltette az angol táj. S benne a házak, mint a tájban gyökerező otthonok. Éppúgy, mint a főzős műsorokat, eddig hanyagoltam az „otthon-vásárlás" műsorokat a BBC-n. Rengeteg olyan program van, amiről úgy érzem, terapeutikus, regeneráló jellegű. Talán épp ezért a legnépszerűbbek. S mind, a „táj" és az „otthon" köré csoportosulnak, valahol. Ilyen pl. az adott évszak megfigyelése, mint az „Autumn-watch". Ősz-figyelés. Kertet, erdőt, házkörnyék élővilágát figyelik meg, s közvetítik. Külön helyszíni tudósítókkal. S nem egy, hanem másfél órán keresztül. S utána a másik csatornán folytatódik. A siker óriási. A velünk együtt lakozó élet, ami mellett elrobognánk, kinyitja az embereket az otthonra. Vidéki barátaim, akik egyébként benne élnek, odafigyelve e táj szépségére, szintén nézik. Nemcsak a város.

S szintén elképzelem, hazai viszonyaink között, mit történne, ha éveken át otthon-bemutató, ház-vásárlásban tanácsadó műsort adnának. Heti két ilyen profilú, saját, magyar-helyi produkcióban létrehozott műsort; s nem átvettet. Azt persze mellé képzelem, hogy lenne vásárlóereje a fizetéseknek is, s egyszer meg lenne fizetve a munkánk. Ám ami lényeges, a minta, a vágy, ami „megszülethetne." Az otthon-teremtés, és otthon-ápolás vágya. Mint „polgári kötődés". Az élet minősége iránti igény. (S ez, egyszer majd beérne oda, hogy minőségi közéletet, minőségi szolgálatot várnánk és kapnánk. Mert most ez inkább csak „politikustelep", ízlés, tartás, és gyökerek nélkül. De ezt most gyorsan zárójelbe teszem, mert nem erről szól a történet.) Hanem az emberek reakcióiról. A házakat, amiket a filmbeli vevőknek bemutatnak, valóban házak. Otthonként vonzanak. Gyökerük van a tájban, történetük. S jó látni, amint ötven körüli vevők, tervező ifjakká válnak. A férfit a kert, garázs (ami itt mindig egyben műhely is), a nőt a konyha, a lakásbelső hozza tűzbe. Látszik, befelé figyelnek, „terveznek". Azaz: kötődnek.

Arra gondolok, hogy idehaza is szükség lenne e vágyak kinevelésére. Hogy ne faljon fel bennünket az igénytelenség. Az a fogyasztói nívó, amit a piac, és anyagi kiszolgáltatottságunk kondicionál. Az a kor érkezett el, amikor az otthon a kiépítendő légkör. Ahol az otthon-lenni, emberi, egymásnak szentelt időnket megvédeni − az „imperatívusz". Mégpedig kategorikus. Felébredni ebből a műanyagvilágból. Ahol önmaga lecserélésére nevel a rendszer.

A építés, a gondozás, és gondoskodás mintáit kell élővé tenni; illetve, mert bennünk van, megőrizni. S amikor kiszűretik a világ, akkor egyszercsak igényünk lesz odafigyelni ételünkre, italunkra is. Itt jut eszembe egy másik sorozat, egy vidéki város „projektje". A város bevásárló utcájában felelevenítik a hagyományos, korabeli technikához visszatérő „pékséget", a „hentest", „tejtermékárust", stb. S „viktoriánus", vagy épp „Edwardian" szombati piacnapot tartanak. Az emberek reakciója döbbenetes. Óriási anyagi siker is. A vásárlók megfogalmazzák: embernek érzik magukat. Beszélgetnek, kötődnek az áruhoz, a vásárlás „közösségéhez". Mélyen megindít: mennyire eleven kulturális emlékezetünk. „Közösség" igényünk. S hogy ez, ebben az észrevétlen digitális szocializációban, mennyire elfojtatott. Mélyre. Polgárság, nemzettudat, a szolidaritás „ösztöne": együtt.

Így olvasom, e „polgári háttér" előtt az Templom leromlásáról szóló jelenetet. Különös, különös nyelv Jézusé. „„Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kõ kövön, amit le ne rombolnának." (Lk 21,17) A jelen „felejtése" lebontható. Csendes, de annál mélyrehatóbb apokalipszis a tény: átalakulhat történetünk. Emberesedhet. Polgárosodhat. S ha az otthon, s az élet mélységei iránti szenvedély a minta − ez ugyanazokat az energiákat köti majd le, ami jelenleg „utcára fűtünk". Mert látni kell a kört magát. Az otthonát veszítő világ, az identitás és orientációk szétesése: az embert odaülteti a rezervátumhíradók elő. Mert energiái megvannak, feszültségeit le kell vezetnie. S így marad a kor kínálta stabilizáció és esztrád. Mónika, Balázs, Való Világ, Vacsoracsata, Barátok közt, Fábry Show, Frizibizi és most a zárójeles dolgokat nem is említem. Nos, ezért kéne, kell, megnyitnunk a becsukott Könyvet. Mint „polgári" szabadságharcunk történetét. Ezért gondolom, hogy „otthon" szót kéne, megtanulni újra Istennel társítanunk. Ez az új „istenérzékenység", mint az otthon érzékenysége érdekel.

2010-11-13