Csontváry Kosztka Tivadar, Zarándoklás
a libanoni cédrushoz (1907)
Csontváry Cédrusa a Royal Academy of Arts - on
E régi elmélkedést újra-olvasva értem meg Csontváry Kosztka Tivadar képét, a Zarándoklás a libanoni cédrushoz-t. A Royal Academy of Arts kiállításán, "Budapest kincsei, európai remekművek Leonardótól Schiele-ig." Az utolsó terem központi képe. Az angol közönség pozitívan, elismeréssel értékelte az áthozott anyagot. Ironikus oldalmegjegyzés, egy vezető napilap kritikusának megjegyzése. A magyarok vallásos nép lehet, hogy a kiállítás anyagát ennyire uralják a vallási témák. S iróniája középpontja: Csontváry. Végképp nem érti, mit akartak a kiállítás-rendezők egy naiv festővel, ráadásul ekkora méretben. A kritikus szerint a közönség nem tudja hová tenni Csontváryt, mindenestől kilóg.
S valóban, lehetett volna kicsit több információt kiírni a kép mellé. Hogy egyik legnagyobb magyar festőnk. "Elhívatását", hallucinációit-inspirációit megemlíteni. Megszállottságát, hogy a "Napút" festője leszel. S netán megemlíteni, hogy nevében a kosztka-csont szláv szó őrződik. Amit annak idején "csont-többlettel" születőket jelöltek meg. Homályos múltba veszve, a pogány időkből, "sámánképességekre" utalhatott a név. Egyfajta természetfeletti érzékenységre, amit ott látunk Csontváryban.
Így figyelem a cédrus mögötti színeket. Különös múlt-hidegben derített rózsaszín. A kép tetején az ég, s a koronák teteje meleg színtónusok. Közép és a kép előtere hidegbe derülnek. Múlt és jövő határvonala? Kozmikus emlékezés?
A kép mellett a tájékoztatószöveg. Csontváry a magyar millennium emlékére festette. A cédrus hosszú élete miatt az ellenállás, az örökkévaló szimbóluma. Ezzel kívánta elmondani, hogy a magyar nép ezer éve is ilyen történet. Biztatás és tiszteletre méltó teljesítmény; és kegyelem.
A Templom-leromlás szavait így olvasom. A jövendölés feszültségét a háttér fehér-rózsaszín lefojtott tüze adja. Törésvonal a múlt és jövő között. Szinte ropog a háttér a cédrus mögött. Mint a hó roppanása, amikor frissen érkezett télben lépdelünk.
A kritikus irónizálásával ellentétben, az emberek meg-megállnak. Megállítja őket Csontváry szuverén képi és tartalmi logikája. Passiótörténete?
2010-11-24
Együtt
C-év, 34. évk. hét, Cs. (Jel 18,1-2.21-23; 19,1-3.9a; Zs 99; Lk 21,20-28)
Jézusnál senkinek nem fájhatott jobban Jeruzsálem pusztulása. Számára a szent város a mennyei Jeruzsálem előképe volt. Mint egy kedves fénykép. Egy kedves emlék. Az Atya hűséges szeretetére emlékeztette. Ahogyan minduntalan, feltételek nélkül közeledett népéhez. "Isten következetlen a szeretetben, és következetes a megbocsátásban." Következetlen, mert együtt és külön-külön annyi okot adtunk rá, hogy ráunjon a mi hűtlenségeinkre. És mégis: minduntalan megbocsát, mert Istened maga a szeretet. Istenünk maga a megbocsátás.
Jeruzsálem pusztulása egyben figyelmeztetés is. Egy közösség felelős a jövőjéért. És ez a jövő az emberi szívekben alakul. A te szívedben is. Ha ellenségként tekintünk a felebarátra - lesz ellenségünk, aki a "városunk falai ellen vonul". Ha szeretetben - akkor közösen szépítjük a várost. Ha a Mester példája nyomán szeretsz, újjá épülnek a romok. Minden szorongattatást képes legyőzni a szerető várakozás. Egy-egy mosolyra. Egy-egy találkozásra. Együtt építheted az Úrral a várost.
2000.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése