"Ready to Explode", tánc-koreográfia
Digitalizált demokráciák/tudatok
C-év, 4. hét, Szo. (Jer 11,18-20; Zs 7; Jn 7,40-53)
Megfigyeltük-e, hogy eltűntek a kérdések az országból. Csak igen-igen, nem-nemek vannak. A rábeszélőgépek ízlése szerint. Nem merül fel kérdés. Nincs szükség rá. Csak tizenkét, vagy huszonvalahány pártpontok. Ez azt is jelenti, s főképpen azt, hogy kétdimenzióssá gyalulódott le életünk komplex valósága. Demokrácia helyén digitáliák. Bitek. Egy-nulla. Jelek. Szó szerint „gud bájt" kérdező értelem. Ettől szürke a valóságunk. Ettől rá-látástalan a jövőnk. Ez az „igen" - „nem" világ, a mindig csak dualizmusok, egymást kizáró és felfüggesztő dichotómiák mérnökileg előrajzolt tere: a bűnbakképzésnek. Mert a bűnbak- és ellenségképzés lényege, hogy mindegy ki és mi az illető személy vagy közösség: identitása mindig negatív formában láttatható. Ennek persze előfeltétele, hogy az igenek holnap nemek legyenek és fordítva. Így került az „igen"(nem) – „nem" (igen) demokrácia fogságába egy egész nép lelki tere. S ebből az igen-nemből nincs kiút. Mert húsz év elegendő ahhoz, hogy gyanúra szocializáljon egymással élő generációkat.
Amit elveszítettünk, az az ítélkező „énünk" valódi Másikja. A személyt nem veszi többé körül az a tér, ami énünk és a Másik, mint rálátás távolságából fakad. A szív elveszítette a légkörét. Hogy is mondjam másként? Inter-textualitásunkat veszítettük el. Azt a tudatot, vagy tudást, hogy viszonyokban élünk. Hogy, ahhoz, hogy megítélhessük valós helyzetünket, soha nem szabad szem elől téveszteni, hogy világunk komplexitásában élünk. A világ nem „igen" és „nemek" zipzármozdulata. Amelyet ítéleteinkben nyakunkig felrántunk, függőlegesen.
Persze, egy józanabb világ majd felismeri, hogy az ember Szövegeire támaszkodó lény. S egyszer majd azt is, hogy e szövegek között a vallási Szöveghez való viszonyunk alapvető. Mert fenn kell tartani azt a lelki teret, amiben valósan látszik jelenünk. S egyszer, majd elgondolkodunk, hogy az „Igére" azért van szükségünk, mert az emberi benső nem önmagán függ. Hanem énje valódi külső, valódi másikján. S azt is megértjük majd, „igen-nem" egysíkba nevelő szekularizációnk közepette, hogy a jövő csakis a komplexitásokra való érzékenységen keresztül látszik. Ahol nem csak kijelentések vannak. De kérdezünk.
Apropó, szekularizáció. Elsősorban azt jelenti, hogy kultúránkban értelem-vesztés van. A jelentés, a kérdésbe tevő „igaz" veszik el. Ebben az értelemben kell szembe néznünk a nihilizmus problémájával. Ehhez hozzátenném, hogy a „nihilizmus", s ezt feszegetik a napokbeli naplóbejegyzések, nem „a világ", vagy „ateizmus" következménye. Egyházi közösséghez tartozók számára ez kézenfekvő magyarázat. A Jézus-kortársai konfliktustörténet, s az őt védelmébe vevő Nikodémus vitája a „nagytanács" tagjaival, e nihilizmus jóval egyetemesebb voltára mutat rá. Hívő, nem hívő gondolkodás a kultúra értelemvesztéséhez éppúgy hozzájárulhat. Sőt, ha van a nagyböjti készületnek kultúráról szóló értelme, akkor az épp ez. A nihilizmus, amiben élünk, amihez hozzájárulunk, a hívő emberből is fakad. Sőt, hívő közösségek kollektív reakciója lehet. S ez nem más, mint amikor magunk is beállunk a kétdimenziós „igenek" és „nemek" világába. Amikor kérdések nincsenek. Csak meggyengült identitást védő reakciók. S a kérdéseket kirekesztő igen-nemek világa, érdemes megfigyelni, mindig eggyé válás a hatalomból történő reakcióval.
„A farizeusok ezt mondták nekik: ʻTiteket is megtévesztett? Vajon a vezetők vagy a farizeusok közül hitt-e benne valaki?De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott!' Ekkor Nikodémus, aki korábban már járt nála, és közülük való volt, így szólt hozzájuk: ʻElítéli-e az embert a mi törvényünk, míg ki nem hallgatták, és meg nem tudták tőle, hogy mit tett?' Azok pedig így válaszoltak neki: ʻTalán te is galileai vagy? Nézz utána és lásd be, hogy Galileából nem támad próféta.' Ezután mindenki hazament." (Jn 7,47-53)
S keresztény közösségként nagyon fontos tudnunk, hogy ez a fajta „igen-nem" világ, melyben a kérdés maximum az ellenségre való rákérdezés világa, amolyan célkereszt tudat, ha úgy tetszik, nagyon sebezhetővé teszi az egyházi közösségeket. A leg-sebezhetőbbé. Közéleti állásfoglalásainkban, keresztényként és polgárként, ezért kell tudni távolságot tartani e logikától. Komplexebbnek lenni, mint párt-szóvivői emelvényeink. Nem bölcs dolog, különösen nem egyházi pozícióban, azoknak az „igen-nemeknek" a világába belépni, mely a politikai ellenfél, az ellenvélemény másságát számolja fel, s száműzi a helyzetek komplexitásából. Azért nem helyes magatartás, mert kultúránk, mely látja az egyházat csatlakozni az „igen-nemek" digitális, szigorúan kétkimenetű, a "jutalmazok-velünk", "felváltom őket, tehát vagyok" világához, nos az e logika mentén megjelenő egyház mindig félelmet kelt. Tudat alatt. S joggal. A hatalomhoz, a másik kirekesztéséből, legyőzéséből születő hatalomhoz csatlakozás: leleplez. A politikai igen-nemek világába becsatlakozó egyház képe nem megnyugtató. Elmondja, hogy a hatalom oldalán megjelenő egyház képes hatalommal élni. Adott esetben hatalmi helyzetével visszaélni. A társadalmi valóságot nem-komplexitásában látni törekvő egyház: inkább taszít, mint vonz. Nincs „intertextualitása", független, a közélet területén többletet felmutató gondolata. Ezért fontos nagyon megfigyelnünk a fenti Jézus-Nikodémus képet. Lesz, és kell, hogy legyen konfrontáció. Ám a keresztény közösség hitelét az adja majd, ha szembe mer menni, szeretetben érvelve és cselekedve, a „digitális" demokráciák világával. Így kéne keresztre feszülni a „komplexitásában" látott jövőért. Mert ne feledjük: hiányzó kérdéseink helyén hiányzik az Isten. A digitalizált tudatok helyén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése