Zeshin Shibata, Szikla vízzel, 19. sz.
Haiku a Bem utcába (1027 Budapest)
C-év, nagyböjt 3. hét, P. (Oz 14,2-10; Zs 80; Mk 12,28b-34)
Lojzi írja, hogy a zenekar (Bikini) Márciusban tisztul. Szellemileg, lelkileg így készül fel egy, az átlagosnál is zsúfoltabb nyárra. S főként arra, hogy elkezdik írni az új albumot. Ami, reményeik szerint még az „Őrzöm a lángot cd-t is felülmúlja." Németh Alajos jó , s mély érzésű ember. Szenvedélyi mélyén valami mélyebb igazság izzik. Annak a közösségnek a tudatalattija, melynek nyelvén énekelnek. Ennek a hazának a tagadásait akarja kimondani. S tényleg, arcai mögött gúzsba kötve, saját szembe-nem-nézéseiben elmerülten jár ez az ország. S önmaga előtt is tagadva, mennyire boldogságra éhesen és képesen. Szurkolok Lojzinak, hogy sikerüljön kimondani, megigéző dallamban, ami réges-rég várakozik emberségünk fiókjaiban − hogy jó szeretni, s szeretve lenni. Jó ébredni, s elaludni a közös történet iránti felelősségben. S mondja meg Petának, hogy érdemes gyermeket vállalni, hogy új remény szülessen a hazának. Ott-hon. S így, mandinerből is, biztatom Lojzit, hogy formabontó módon, csináljanak egy dupla cd-t. Sok-sok szabad zenével. Friss betétekkel. Amikor érezzük, hogy tényleg szabadabban lélegezzük a mát. „Bejártam annyi sötét éjszakát,/ És most újra szabadabban lélegzem a mát." Hogy jó volt bejárni minden sötétet, minden tagadást, őrizve a fényt. Lojzi, felszabadult muzsikát kívánok innen távolból is. Azt a frissességet, és kreativitást, mint a Ki csinál ma szódát, és a Huszadik Századi Híradó Ős-Bikini lemezen. Azt a lírát és érzésvilágot mögé téve, amire az apává érő szív képes. A jazz, a rock'and roll, és a népzene lüktetésében. S még valami eszembe jut. Érdekes élményem ez a „második" Bikini hangvételéről, a szaxofon, a fúvós-hangszer jelenléte. Akkor, a nyolcvanas években, az olvadó fagylalt világában, az a tenor-szaxofon hang sírta a szabadságot. Hogy kell, sírta, hogy kell. Valahol erre a lélegzetvételre-muzsikára reagált szabadságvágyunk.
Így olvasom Basho haikuját. „A krizantém vékony és gyenge, de már születő rügye van." Amit Basho megfigyel, az nem a törékeny szárú krizantém, vagy a parányi rügyek. Hanem az a belső szükség, a növény munkálkodó „végzete", a megélt élet, ahogyan léte most teljesedik. Mégis, Basho nem elvont kozmikus törvényt lát, vagy egyetemes, mindent átfogó elvet. Kizárólag ezt az egyedi krizantémot látja. A fiatal rügyet és a még csenevész leveleket: útjukon. A jövő, a kiteljesedő jövőt kitapintani és elfogadni önmagunkban. A tisztulást, a „kisimulást", mint életünk törvényét. S utat adni Neki partikularitásainkban. Így van terhelt szavaink alatt jelen a megújuló, jövővel összekötő szó. Mint Basho, így gyönyörködünk gyermekeinkben, a szeretteink mozdulatában jelenlévő békében. Erre a jövő lélegzetvételére kéne ráhangolódni a ziháló, történelmi tüdőnek. S erősödni odáig, hogy mosolyogni tud, büszkén vállalni a Törvényt, ami bennünk jár, lábaink izmában, értelmünkben, férfiasságunkban, nőiességünkben feszül. Mint a basszus, vagy a lábdob együtt lüktetése. Gyönyörű ritmusában az evangéliumnak. Ezekig a kérdésekig eljutni, nemcsak az apákba, de a nagyapákba fojtott érzésekig. „Egy írástudó is hallgatta a vitát. Amikor látta, milyen találóan megfelelt nekik, megkérdezte tőle: ʻMelyik az első a parancsok közül?' Jézus így válaszolt: 'Ez az első: Halld, Izrael: Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A második így szól: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat! Ezeknél nincs nagyobb parancs.'" (Mt 12,28-31)
Igen, gyönyörű zeneiséggel beszél közöttünk az Isten e sorokban. Átküldök Lojzinak egy dallamot. Ágoston Béla jazz-szaxofonos „Megmutatott rét" című kompozícióját a Mágia Nostra albumáról. A hetedik szám. Egy koncertjük utáni vacsorán kérdezte meg, miből származik a „premontrei" név. „Megmutatott rét", a rendalapító álmában egy tisztást látott erdő közepén, ahová közössége első házát megépítette. Így hallgatom e dallamot, mint a fenti Törvényben lüktető zenét. Tényleg rügy bennünk az Isten. Tényleg rügy bennünk a múlt.
2010-03-12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése